Betöltöttem végre a 18-at
Már sokadik alkalom volt, hogy Ő meg én együtt szexeltünk. Betöltöttem végre a 18-at, meg volt az első füves élményem is, szakítottam a barátnőmmel, és örömmel néztem az egyetemi élet felé. Legutóbb, mikor beszéltünk azt mondta, lesz egy meglepije ha sikerül az érettségim. És sikerült.
Én egy fiatal, egészen vékony, de nem túl sportos fiatalember voltam akkoriban, aki rendszeresen járt baszatni magát egy idősebb, 40-45 éves fószerhez. Nevezzük őt Dánielnek. Első alkalommal még féltem tőle, de sikerült mindenbe belerángatnia, ami szem-szájnak ingere, akár akartam, akár nem. Ez már a sokadik alkalomkor esett meg.
Kint vártam a szokásos helyen, hogy autóval jöjjön, és felszedjen. Rég szexeltünk utoljára, talán fél éve. Fél éve még rendszeresen se vertem a farkam az érettségi bonyodalmak miatt. De minden sikerült, megérdemlem a szexet. A farkam is örült neki, hiszen amint kiértem a megbeszélt helyre ellenkezést nem tűrve ágaskodott és feszült. Begördült a parkolóba a fehér Suzuki, és kiszállt belőle. Kerek feje mosolyra húzódott, körszakállát leborotválta, ahogy haját is. Laza, bő nyári nadrág volt rajta, felsője szintén laza, ám felsőjéből kikandikált egyre őszülő, de annál vonzóbb mellkasszőre.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Persze! - válaszoltam, és már pattantam is az autóba. Beszállt, és elkezdte begyújtani az autót. Én meg jó erősen rámarkoltam a farkára. Rám nézett, és elmosolyodott.
- Rengeteget fogytál, mióta nem láttalak - jelentette ki, és igaza volt, hiszen az elmúlt időszak idegei miatt nem volt túl sok energiám az evéshez. Elindultunk, az autó elkezdett gurulni. Az autóban beszélgettünk az érettségiről, milyen volt, és hasonló dolgokról. Ő mesélt nekem a munkájáról, és hogy felé hogy mennek a dolgok. Majd odaértünk a házhoz, leparkolt, én meg boldog mosollyal vettem az irányt az ajtóhoz, amit ki is nyitott. Az ajtón túl viszont egy atlétikusan sportos 30-as évei elején járó úriember állt, mosolyogva.
- Szia, Ernő vagyok - nyújtotta a kezét, én meg megszeppentem, miközben rám mosolyodott. Én is bemutatkoztam neki. Nagyon kellemes kinézete volt, erősnek tűnt, erényes álla volt, kellemesen barna szemei fekete hajjal és egy rövid kecskeszakáll, amit borosta vett körül. Ő is laza nyári öltözékben tündökölt.
- Na, menjünk beljebb - mondta Csabi, aki már be is zárta az ajtót. Ránéztem, majd elmosolyodott.
- Mondtam, hogy lesz meglepetés.
- De... - meg voltam szeppenve. Mire rájött, levette a felsőjét, és teljes egészében csodálhattam gyönyörű, dús és karbantartott mell és hasszőrét.
- Csabi, megint erőszakoskodsz. Kedves, mi most baszni fogunk - fordult felém Ernő, és elmosolyodott. Ő is ledobta magáról a felsőjét. Neki is gyönyörű mellkasszőre volt (noha nem olyan dús, mint Csabié), de a hasa alatt olyan csík volt csak, mint nekem. Mire oldalra fordultam, láttam, hogy Csabi már ott áll csak egy száll faszban, ami (meglepő módon Csabihoz képest) már állt is.
- Kértek valamit inni? - kérdezte móksan.
- Én csak vizet, esetleg felrakhatnál egy kávét is későbbre - válaszolt ernő, aki már szintén csak egy száll faszban állt mellettem. - Nem vetkőzöl?
- Én... Ti szexeltek? - értetlenkedtem, miközben mélyen tudtam, hogy most egyszerre két faszt is szopni fogok.
- Dehogy is. Mi fogunk baszni - Majd egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a nadrágom gatyástól, és elkezdte szopni ágaskodó farkamat. Csabi sohasem szopott, így nem tudtam, milyen érzés ez, és váratlanul ért. Nem is tudtam rá reagálni, csak úgy ott álltam, és néztem, ahogy szop engem, miközben Csabi visszatért.
- Már elkezdtétek? Amúgy Ernő a meglepetés. Vele jártam régen, de már csak gyakni járunk össze. Legalább annyira szeret szopni, mint te - kacsintott rám Csabi, aki leült egy székre, és nézte, ahogy nekem próbál örömet szerezni Ernő.
- Na, gyere ide te is - szólt Ernő kiköpve farkamat, majd Csabi odasétált elé, és már Csabiét kényeztette. Vele még Ernő is szenvedett. Ekkor konstatáltam csak, hogy Ernőnek is meglepően szép farka volt. Míg Csabi hatalmas 22 centi körüli, enyhén görbülő, kemény vastagsággal, erekkel és szőrös golyókkal, addig Ernőnek nagyjából akkora farka lehetett mint nekem, szépen frissen borotválba, világosabb makkal és lógó golyókkal. Valahogy nem éreztem túl jól felszeretlnek magam a 17 centimmel, és a 2 hete borotvált, összeugró golyóimmal, de úgy gondoltam, úgyis a seggem érdekli majd őket. Lehajoltam Ernő mellé, megfogtam a dudorodó farkát, és csatlakoztam Csabi szopásához, miközben Ernővel csókolva szoptuk, és néha küzdöttünk is a kéjrúdért. Ketten szoptuk egy darabig teljes mohósággal, majd pozíciót váltottunk. Ernő csókokkal leirányította a fejem a farkához, miközben ő Csabit szopta, mindeközben Csabi már a földön élvezte a kéjáradatot. Csabi farka kényelmesebb volt, valahogy már megszoktam a nagyságát, keménységét és ízvilágát, de izgalommal töltött el egy új farok megtapasztalása, és külön jól esett, hogy végre le bírom nyelni a farkát mindenféle fuldoklás nélkül. Így szoptuk egymást egy darabig, majd Csabi és Ernő is abbahagyta, mire én is.
- Na, akkor ki kit basz meg? - kérdezte Ernő, rám célozva a kérdést.
- Én még nem basztam meg senkit - feleltem enyhén elpirulva.
- Akkor itt az ideje! - mosolyodott el, majd előre hajolt, és állva szopta Csabit, aki kéjesen nyögött tovább. Én Ernő mögé mentem, és megkérdeztem, merre van az óvszer Csabitól. Ernő válaszolt:
- Nem kell nekem óvszer, se sikosító, csak nyalj ki.
Nekem se kellett több, neki estem. Meglepő volt. Kissé undorodva láttam neki, de Ernő felkészült az alkalomra, és semmilyen rossz érzés nem fogott el. Lassan köröztem nyelvemmel, majd elkezdtem játszadozni az ujjaimmal is úgy, ahogy Csabitól tanultam. Ernő kéjesen nyögött, de velem ellentétben az ő kéjnyílása készen állt a befogadásra. Fogtam a farkamat, kicsit szétkentem az előgecit rajta, és lassan bedugtam a farkamat. Ő enyhén lassított Csabi szopásán, és átadta magát a megszokásnak, és az örömnek.
- Huu, de jó farkad van, valahogy pont a prosztatámat éred el vele! - mondta, miközben elkezdtem lassú, biztos ütemekben nyomkodni. Kicsit kellemetlen volt nekem, soha nem csináltam még ezt a poziciót. Csabi ezt észrevette, és felállt, elment sikosítóért. Én a kezemet nyújtottam neki, de nem az én kezembe nyomta, hanem a farkára, és az ánuszomra. Mindig kellemetlen volt számomra Csabival az első behatolás, mert mohó volt már az első alkalom óta, és ez most is így történt. Fogta a farkát, és tövig belém nyomta, miközben én Ernőt basztam. De abba is hagytam, mindig szoknom kellett kicsit, hogy egy végtelen nagy farok van bennem, ami csak arra vár, hogy jól megtöltsön forró nedűjével. Eleinte kellemetlen volt, ahogy szokott is lenni, de lassan lassan erősen jó érzés lett, és ahogy Csabi farka belém hatolt, úgy hatoltam mélyebbre, és mélyebbre Ernőbe.
- Várj! Várj már, mindjárt elmegyek! - kiálltott Ernő, mi meg megálltunk. Elmosolyodott.
- Váltsunk. Ilyen még nem volt. A prosztatámat simogassa Csabi, ez kurvajó!
- Hát akkor váltsunk!
Váltottunk is. Csabi erőteljesen kihúzta a farkát az ánuszomból, aminek sokkjára gyorsan összehúzódtam. Én óvatosabban húztam ki Ernőből. Ernő megmaradt a pózba, de én nem bírtam, nekem szopnom kellett, így el is kezdtem szopni, míg Csabi Ernőbe hatolt, hasonló kecsességgel, mint belém. Ernő felnyögött, de én erőteljesen szoptam, ahogy csak bírtam. Eltartott órákig, vagy percekig, mire felemelkedtem, és elkezdtem Ernőt csókolni, míg Csabi hátulról baszta. Majd Csabi kirántotta Ernőből a farkát, és Ernő felnyögött.
- Jobb már? -kérdezte Csabi Ernőtől.
- Hát, egy kicsit - felelte mosolyogva, én meg elszégyeltem kissé magam. Ezt meglátva felém fordult.
- Kurva jól baszol, ahhoz képest, hogy az elsőd. De most én is akarok.
- Hogy szeretnél? - kérdeztem, szétterpeszkedve a nappali padlóján megmutatva becses ánuszom.
- Pont így - mondta, majd benyálazta a farkát, és belém dugta óvatosan. Csabi után vártam, hogy mélyebbre hatoljon, vártam, hogy jobban feszítsen, vagy hogy egy kicsit fájjon, de meglepően kellemes volt a farka. Konstatálta, hogy nincs baj, és keményen elkezdett kúrni, miközben Csabi kiment a szobából. Egy darabig csak ő baszott, teljes energiáját beleadva, és kéjesen nyögött, velem együtt, majd visszatért Csabi, és a nyögésnek nem adva helyet, elkezdte a számat baszni. Tiszta volt, a fürdőben volt lemosni. Akkor jöttem rá, hogy nekem csak a fasz kell, de az minden mennyiségben. Furdokolva a hatalmas faroktól, miközben egy Adonisz tömte hátulról a seggem.
- Beléd mehetek? - kérdezte Ernő. Csabi illedelmesen kihúzta a farkát a torkomból, hogy válaszolni tudjak.
- Igen - majd ezzel együtt vissza is dugta a nyáltól tocsogó farkát a számba, Ernő pedig egyre keményebben, és keményebben kúrt, mígnem erős lökések jöttek, és hatalmas nyögések. Éreztem, hogy ezek azok a lökések, és én is elkezdtem verni a farkamat. Ernő kihúzta a kellemes himdorongját.
- Na, elmegyek megiszom a kávém. Nincs kedvetek utána és előtte még borozni?
- De, nyugodtan bontsd ki, ott van a hűtben, a poharakat meg tudod melyik polcon - válaszolt Csabi, majd kirántotta torkomból a farkát, amivel együtt egy nagy adag nyál is kijött. A hasamra fordított, míg kitörötem a könnyeket a szememből, és ismét belém helyezte a hatalmas farkát. Töfködött egy darabig, még Ernő is visszatért a szobába, mire beindultak a kangörcsök, és életéen először ő is óvszer nélkül élvezett belém. Kihúzta a farkát, és töltött három pohár vörösbort.
- Van fehér is, ha kérsz - jelentette ki, én meg elfogadtam a vöröset, figyelve, hogy a bennem levő geci ne follyon ki.
- Ez miatt ne aggódj, én már újra készen állok, gyere, ülj rám.
És én ráültem. Beszélgettünk, boroztunk, majd sokára nyúlt az éjszaka, és még párszor sikeresen megfürdöttünk egymás dús nedüjében.
Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Pornó sztori címkék
Barátaim Extrém Kapcsolat iker-reflex Rég várt kalandom
Elélveztem masszázs Reggelig Anyós Tran
izmos karja Kényszer M? Fenekeles Hotel
megszop Faszbarátok Meleg sztori Toalet Glory hole
Szextörténetek
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
Az első szopásom
Közben a farkammal játszott
Homoszex élmények, Olika a ratyiman
Pornó forgatás
Egy meleg élete 2.
Egy koleszos élményem
A barátom elkapta a farkamat
Szunnyadó tűz 2
Néger lánnyal a buszon
Homo szex gátlások nélkül
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
Az első szopásom
Közben a farkammal játszott
Homoszex élmények, Olika a ratyiman
Pornó forgatás
Egy meleg élete 2.
Egy koleszos élményem
A barátom elkapta a farkamat
Szunnyadó tűz 2
Néger lánnyal a buszon
Homo szex gátlások nélkül
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF