A gay mikulás

A város központi bankjának épülete ma más volt.
Nem azért, mert a társaimmal éppen kiraboljuk és az emberek a kezüket a tarkójukra téve feküdtek a földön, hanem mert karácsony volt.
Meghittebb lett. A pénztárak tetején végtelen hosszú színes, csillogó, boa futott végig, amelyeken apró díszek lógtak. Még a két biztonsági őr is a földön fekve a karácsony szellemében piros-fehér sapkát viseltek. „De minden esetre, azért rajtunk jobban állt” – egy pillanatra elfordítottam a tekintetemet a karácsonyi dekorációkról és hátra néztem a srácokra.
Nagyban pakolták bele a zsákokba a kirakott bankkötegeket, amelyeket a manó füleket viselő pénztárosok fáradhatatlanul raktak ki a pultra. „Csak, mint a mesében. A Télapó meg a kis manók az Északi-sarkon, persze leszámítva a pisztolyokat.” – nem láthatták a fehér göndör szakál mögül, de a mosolyom mindent elárult volna a kialakult jelenetről.
Minden rendben zajlott, de azért a biztonság esetére a tekintetemet újra végigfuttattam a bankon. Az emberek nem pánikoltak. A rendőrök jóval egy kilométerre elvoltak foglalva egy autóbalesettel, amelyet az egyik emberem intézett el. Jó fej srác és talán pár év múlva sikeres filmekben láthatóm viszont kaszkadőr tehetségét.
Az embereim megállás nélkül pakolták tele zsákjukat minden zöldhasúval, mint ha bármelyik pillanatban beütne a szar és az eltervezett békés karácsony helyett rácsok mögött kéne eltöltenünk a szent ünnepet. Tetszett a hozzáállásuk. „Légy mindig kész a váratlanra, mint ahogy anno…„ Természetesen épp ahogy most is.
A fekvő emberek felé néztem és keresni kezdtem a forrását. De nem kellett messzire mennem, hogy megtaláljam Mr. Sexy and I Know It. Nem mintha nem bírnám az LMFAO-t – egy zajos péntek este és egy rákövetkezendő ágyban töltött reggeli jutott az eszembe – csak nem igazán illik egy rabláshoz, látva a társaim reakcióját is. Berakták a még a kezükben lévő pénzt a zsákokba és elindultak felém, közben is a fegyverüket a földön fekvők felé irányították és fél szemmel a biztonsági őröket figyelték. „Ahogy megbeszéltük. Hősködni a tévében lehet, de az életben csak golyókat kapnak. A golyóért meg kár.”
„Kösz ember.” – néztem rá a napszemüveges, szolizott képű, szőkített hajú, remegő férfira.
Odaérve egyikük rátette a vállamra a kezét. Ránéztem, közben a többiek a fejüket minden irányba mozgatták, keresve azt a láthatatlan SWAT csapatot, amelyik bármelyik pillanatban lecsaphat ránk. „Oké, itt az ideje, hogy keresek egy új csapatot, akik nem pánikolnak be egy pop számtól.” A zene közben végre véget ért.
– Gyere – mondta a közelemben lévő, míg a többiek kissé idegesebben folytatták
– Menjünk már! Van elég pénzünk – ennél pedig több sem kellett nekem, látva, hogy feléjük fordulok az embereim már a kijárat felé szaladtak.
„Beszari egy bagázs” – gondoltam és persze minden tervben történnek hibák és bevallom nem ő miattuk kerültem a későbbiekben akkora pácba.
Már megtettem pár lépést, amikor a zene újra rákezdett az elejétől és támadt egy hülye ötletem. Visszafordultam a szolizott pasi felé és rá irányítottam a pisztolyt.
– Ide vele – kezdet az agyamra menni ez a szám.
A férfi utána nyúlt, de közben elkezdett magyarázkodni.
– Bocsánat. Bocsánat. Biztos egy ügyfelem az. Kérem. Kérem. Ne lőjön le – átadta nekem és abban a pillanatban elhalkult.
A telefonról ránéztem és leguggoltam elé.
– Ne szórakozz már! Gyere! – mondta az egyik emberem az ajtóban állva, de én csak az előttem heverő ember nyöszörgését hallgattam.
– Ma nagyon rossz kis fiú voltál – felemeltem a fegyvert, miközben benyúltam a zsebembe – Ezért adnom kell neked valamit – a teremben megfagyott a levegő.
– Kérem. Kérem. Ne… – aztán hirtelen elnémult, ahogy rátettem a szenet a hátára és megsimogattam a feje búbját.
– Jövőre újra találkozunk – felálltam és senki meg sem mert moccanni, míg a forgó ajtóhoz érve el nem kiáltottam magam.
– Mindenkinek boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket! – kimentem és ellentétben a társaimmal nyugodt léptekkel elindultam a megbeszélt gyülekező helyre, nem messze a banktól pár sarokra, ahol is így köszöntöttek:
– Te egy akkora állat vagy
– Láttad azt a pasit, azt hittem ott helyben össze vizeli magát, amikor a fönők rá rakta azt a szart – elsétáltunk az utca végére, ahonnan már hallani lehetett a bekapcsolt riasztó hangját.
– Oké fiúk. Ismeritek a tervet – rájuk néztem és bólintottak – Ahogy megbeszéltük. Csak természetesen – felvettük a vörös kapucnit és szétváltunk.
Ketten befordultak a közeli karácsonyi vásárba, ahol pár órát eltöltenek. A másik átveszi a pénzgyűjtést egy Télapó társától, ahogy arra már pár hete jelentkezett is egy forgalmas étterem előtt. Én eltöltök pár órát a közeli árvaházban, hogy felvidítsak pár gyereket. Este nyolckor pedig már a jelmezek nélkül találkozunk a hotel szobámban, ahol is elosztjuk a zsákmányt.
A tervem egyszerűen tökéletes volt.

Az este után mindenki szigorúan szétvált. Valaki messzire utazott, de vannak olyanok, akik haza mentek, én viszont csak pihenni akartam. „Egy kellemes téli nyaralás. Rég volt már, hogy igazán kipihentem volna magam.”
Még a holnapot a hotelben szándékoztam tölteni, aztán felcsapom a gépemet és a legközelebbi járattal tovább is állok. Mindig így teszek és eddig bejött.
„De vajon mikor jön el a pillanat, amikor már nem kell tovább állnom?” – a kérdés jogos volt, de amíg valami vagy valaki nem bizonyítja be, hogy lehet ezt másképp is, addig nekem ez megfelel. Kivéve az ébren töltött éjszakákat, amiket általában egy pár rövid csevej és pár korty whisky után egy idegennel az ágyban el is felejtődnek.
Nem sokkal a társaim távozása után elakartam menni zuhanyozni, amikor újra meghallottam az ismert számot. Nem vettem fel, de érdekelt, hogy talán ugyanaz-e a hívófél. Más volt és elég kitartó. Otthagytam, hagyj szóljon és a víz csobogása közben nem tudtam nem észre venni, hogy a zeneszövegét dúdolom. A szám végén már ezt gondoltam:
„Utállak LMFAO” – és újra végigjátszottam a fejemben.
Kilépve a zuhany alól már nem hallottam, viszont az est folyamán többször is csengett. Ugyanaz a telefonszám. Egy ideig figyelmen kívül hagytam és reméltem hamar lemerül a mobil.
A laptopomon nézegettem a legközelebbi repülő járatokat, amikor a figyelmem állandóan a zenélő mobilra szegeződött. Nagyon kíváncsivá tett. A férfi csak annyit mondott, hogy egy ügyfele keresheti. „De vajon milyen célból?” – ezen töprengtem az ágyban és elhatároztam, hogy holnap kiderítem. „Végül is ráértem.”
Az este folyamán többször nem szólalt meg, ami viszont zavart, hogy még reggel sem csöngött. Volt még pár órám a kijelentkezésig, így reggeli után elmentem szerezni egy eldobható telefont. Még ott helyben átraktam bele a SIM kártyát, majd visszaindultam a hotelbe. Útközben egyetlen egyszer sem szólalt meg és bevallom hiányzott. Nem a zene, hanem igazából az, hogy valaki engem keres és főleg karácsonykor. Dolgozhatsz akármennyi emberrel és állíthatsz össze annyi csapatot, amennyit akarsz az akció során, de utána a legjobb ha úgy teszünk, mint ha sose hallottunk volna egymásról, mind addig míg fel nem veszem velük újra a kapcsolatot egy újabb munkát érintően.
Talán az ünnep miatt éreztem magam ennyire magányosnak, vagy csak valamilyen ismeretlen izgató lehetőséget láttam a hívófélben, amiről még sejtésem sem volt hogy mi vagy ki az, de meg kellett szereznem.
Beléptem a szobámba és egyből a tévéhez lépve bekapcsoltam, közben a mobilt letettem mellém az ágyra.
A hírek mint sejthető volt még mindig rólunk szóltak. Először a bankot mutatták kívülről, majd egy ottani pénztárost – manót –, egy szemtanút és végül a nyomozást vezető rendőr szólalt fel. Végig hallgattam az egészet, de csak pusztán feltevésekkel tudott szolgálni és minden újságíró kérdésére kitérő választ adott. „Sok sikert hozzá.” – kikapcsoltam a tévét és magamhoz vettem a laptopomat.
„Lássuk mi van messze, ahol meleg van és…” – ránéztem a telefonra. Meg se szólalt. Egy kicsit zavart. Kerestem további lehetséges utakat és járatokat, de minduntalan a tekintettem visszatért a néma mobilra. Ezt pedig nem akartam annyiban hagyni. „Tegyünk egy próbát és majd meglátjuk, hogy érdemes volt-e.” – félretettem a gépemet és magamhoz vettem a telefont
Elkezdtem átnézni a mobil híváslistáját. A szám betöltötte a teljes képernyőt, így nem volt nehéz kitalálnom, melyik kereste mostanában a tulajdonosát. Elképzeltem, hogy biztosan az egyik családtagja kereshette és amit kapni fogok az csak egy öreg lány jajgatása lesz, hogy miért nem jelentem meg karácsonykor nála. „Előfordulhat ez is, de mi van, ha valami – ránéztem a laptop képernyőjén megjelenő trópusi szigetre, aztán vissza a telefonra – még izgalmasabbat találok.”
Rányomtam a telefonszámra és hallgattam a vonal berregését. „Na lássuk, ki vagy te és megéred-e…” – hirtelen egy férfi hangja töltötte be a vonal másik végét.
– Halló tessék… - köhögés szűrődött át majd azt követően megmondta a nevét – Itt Alex Johnson beszél. Ki keresi?
Mosolyogtam. Minden egyes akciót alaposan kitervelek, ez volt az én fő feladatom, hogy vezessek és irányítsak minden elemét a tervnek, mégis most minden elvemet félretéve nem készültem fel és ez furcsa mód valahogy tetszett is. „Na most légy okos.” Törtem a fejemet, hogy mit mondjak – közben is reméltem, hogy nem fog gyanút a hívó fél és idő előtt leteszi – végül arra jutottam, hogy inkább csapjunk bele a közepébe.
– Előre is sajnálom, de üzleti okokból kifolyólag nem voltam elérhető az elmúlt napokban és ezért nem tudtam felvenni a telefont. Remélem megérti – a vonal másik végén nagy csend volt, majd visszaszólt.
„Bingo” – és már is vissza a nyeregbe.
– Oh persze. Megértem. Igen – éreztem, hogy megfogtam és gyorsan ütni kezdtem a vasat míg meleg volt.
– Megszeretném kérdezni, hogy még mindig aktuális-e Önnek?
„Csak azt ne mondd, hogy valami családi dologról van szó. Kérlek!” – a férfi egy nagy sóhajon túl adva próbálta megmagyarázni a hívás okát, ami bizony nehezen ment neki.
– Én nem is… voltam biztos benne, hogy vissza fog hívni… de ez jó…. nagyon jó. Szóval akkor karácsonykor is dolgozik? – nem gondolkodtam a válaszon, mert egyre jobban érdekelt, hogy miről is van szó, illetve számomra mit érhet meg.
– Igen – még nagyobb sóhaj és mintha kuncogást véltem volna felfedezni a hangjában.
– Az tök jó. Nem is gondolná az ember, hogy egy chippendale ünnepekkor is dolgozik, de én nagyon örülök.
„És még én, hogy haver” – mosolyogtam és megpróbáltam minél nyugodtabbnak tűni a telefonban, ami nem volt igaz a testemben és a fejemben lejátszódó folyamatokról.
Voltam pár érdekes és mások számára furcsa szituációkban az életem során, de mind közül talán ez fog tetszeni leginkább, ha persze sikeresen összehozom. Ami kevésbé tűnt lehetetlennek, hallva a hívófél nagy izgatottságát arra vonatkozóan, hogy épp szabad vagyok szent este.
– Én szeretek rendelkezésre állni az ügyfeleimnek, még karácsonykor is – reméltem, hogy nem játszom túl a szerepemet ezzel, de azért a biztonság esetére gyorsan rá is kérdeztem – Mit szeretne Alex? – a nevét valami oknál fogva lassan ejtettem ki, minden egyes betűnek megadva a hangsúlyt és az érzékiséget.
Talán már túl is mentem a szokásos vetkőző fiú alapelveken – volt már dolgom velük, de leginkább azt szerettem, ha szájuk beszéd helyett másban ügyeskedik – ellenben hallva a reakcióját, tudtam, hogy meg érte.
– Mi… mi… mit kérdezett az előbb? – nem hittem volna, hogy képes lehetek egy idegent zavarba hozni pusztán ennyivel, mégis a tények mást mutattak, ami nagyon is tetszett.
Megpróbáltam összeszedni magam, de egyre nehezebben ment, mert egyre jobban izgatottabb lettem és legtöbbször az mindig rosszat sejtett, valamint azt, hogy eltérek a jól kidolgozott tervemtől. „Akár csak a banknál” – most nem volt előkészület, de mindennél jobban elakartam érni a célomat, azaz segíteni a hívófél karácsonyi estéjét megmenteni egy kis vetkőző műsorral, még ha az egész egy nagy átverés is lesz. Ebből semmit nem sejtetve a hangomban, tovább játszottam a szerepemet a leendő „kuncsaftomnak”.
– Milyen legyen a stílusa? – nem voltam tisztában, hogy manapság mi a menő vagy mit szoktak, így az általam nézett legizgatóbb pornó film jelenetekből szedtem össze – Orvos, rendőr, katona, tanár, cowboy, rabló… – nem is tudtam volna többet, így mikor félbeszakított nagyon örültem neki.
– Ha nem lenne probléma… de talán egy kicsit fura kérés lenne, viszont… – nem tudom, hogy nézhet ki, ellenben egyre jobban vágytam rá, hogy szemtől szembe találkozzak vele.
Elképzelve csak a vörösödő arcát, ahogy megpróbál egy chippendalet rendelni magának, megérte volna végig nézni. „Lehet, hogy még szerencsém is lesz.” – a gondolattól a nadrágom szorosabb lett elől, nem mintha az eddigiek nem okoztak volna így is kellő feszültséget odalent.
Voltak alkalmi kalandjaim bőven, de a munka előtt szigorúan betartottam, hogy senkivel nem leszek, leginkább azért, hogy ne terelje el a figyelmemet. Csak a hangjából kiindulva és ahogy már is kicsit kínosnak érzi a férfi az egészet, tudtam semmi nem tarthat vissza, hogy megismerjem. „Akár ruhában, akár anélkül.” – habár az utóbbinak jobban örülnék, viszont első az ügyfél.
– Hidd el, Alex – ugyanazzal a hangsúllyal, mint mikor a nevét mondtam ki – nem tudsz meglepni semmivel. Hacsak tudnád, hogy miket szoktak kérni az emberek általában, nagyon meglepődnél – a vonal másik végén egy nagy szusszanás hangzott.
– Tényleg? – érezhető volt, hogy elgondolkodik egy pillanatra – Én valamilyen karácsonyi féle műsorra gondoltam, ha természetesen megoldható Önnek?
– Mindenképpen körbe fogok nézni, – a tekintetem a Télapó jelmezre esett a bőröndöm mellett a földön, amit a hotelből való kilépés után a legközelebbi kukába akartam kidobni – de úgy gondolom megoldható.
– Ez nagyszerű és mikor tudna eljönni hozzám?
– Akár most azonnal – gondolkodás nélkül rávágtam és nem kicsit voltam felvillanyozva az egész ötlettől, hogy alig pár óra múlva vetkőzni fogok egy idegen előtt vagy éppen valami mást fogunk csinálni.
– Oké… – és mint ha hebegett volna kissé – Én… én… átküldőm a címemet sms-ben. A díjazást pedig… – nem akartam, hogy befejezze.
Lehet, hogy egy nagy csaló vagyok, aki nem rég rabolt ki egy bankot, de azért nekem is volt szívem. Mellesleg a pénz csak mindent elrontana. Anyagiassá tenné, míg én valami sokkal többet akartam kihozni ebből az akcióból.
Egy nagyon jó terv kezdett összeállni a fejemben.
– Alex – reméltem, hogy harmadszorra most már érzi, hogy mennyire komolyan is fogom venni a munkámat, ha találkozunk – Karácsony van. Pénzről nem érdemes addig beszélni, míg el nem végeztem a munkámat – egy ideig nagy csönd támadt a telefonban, míg nem végre megszólalt.
– Rendben. Köszönöm és… Küldöm is a címet. Visszahall.
– Viszhall – már lerakta amikor utána mondtam.
A telefont még le sem engedtem, amikor megjött az sms.
Megnéztem. Csak pár utcára volt. Nem is tétováztam tovább. Kikapcsoltam a laptopot. Elkezdtem átöltözni. A maradék ruhámat beleraktam a bőröndbe, majd elhagytam a szobát. Kifelé menet recepciós mind végig mosolygott rám.
– Boldog karácsonyt!
– Önnek is! – kilépve a hotelből újra ránéztem a címre.
Elindultam a forgalmas karácsonyi vásárlók, siető bőröndök és betlehemi dalt éneklő gyerek között. A levegőben ott volt maga a karácsony és tudva, hogy merre tartok még nagyobb mosoly ült ki a számra a fehér állszakáll mögött.
Természetesen elsődlegesen gondolnom kellett a csomagomra – biztonságba helyezni – főleg a benne lévő zsebpénz miatt. Másodszor pedig megakartam tömni a zsebeimet pár aprósággal, hát ha Alex még se volt olyan jó fiú, mint azt hinni szeretné.


Alex

„Tényleg megtettem. El sem hiszem” – szorongattam még mindig a kezemben a mobilomat és próbáltam elfogadni a tényt.
Egyrészről egy felemelő érzés, másrészről pedig biztosan tudom, hogy emiatt megfogom ütni a bokámat. Sóhajtottam egy nagyot és a kanapé háttámlájától lassan előre hajoltam, a könyökömet pedig ráhajlítottam a térdemre.
„Mi baj van velem?” – kérdeztem magamtól, de a válasz, mint mindig néma maradt. Elindultam valamerre az életben. „Nem rögtön találtam meg az utamat, de ki az, aki igen” – próbáltam meglátni a pozitív oldalát az egésznek, ami nem igazán ment egyszerűen. Habár, ha azt vesszük alapul, hogy az eddigi idő, amit ott töltöttem nem voltam semmi másra jó, mint kávé töltögetésre és papírmunkára, akkor ez haladásnak számít nálam.
Ránéztem a telefon kijelzőjére és már is láttam, hogy késésben vagyok. „Azt mondta, hogy akár most azonnal” – végig futott rajtam a libabőr ahogy visszaidéztem a szavait. Csak még az nem volt tiszta számomra, hogy miért. „Talán mert most csinálok először ilyet vagy mert végre volt bátorságom a kezembe venni az életemet?” – akármelyik is, az biztos, hogy nem sok időm maradt felkészülni az érkezésére. Nem mintha, ezt az egészet elterveztem vagy akár alaposan átgondoltam volna, mielőtt belevágtam, de ha már elindítottam, lássuk mi sülhet kibelőle.
Felálltam a kanapéról és óvatosan megkerültem az alacsony üvegasztalt, majd a bejárattól nem messze lévő fiókos szekrény tetejére raktam a mobilomat. Megfordultam és egy gyors pillantást vetettem lakásomra, hogy minden megfelelő-e. „Habár nem tudom, mit vártam az egésztől, hiszen nem éppen teadélutánra hívtam fel.” A gondolat már is idegessé tett, így hát jobbnak láttam inkább körbe nézni, mint tovább agyalni az elkerülhetetlenen. Az ablak jobb oldalán volt egy kis karácsonyfa és még mielőtt elfelejtettem volna bekapcsoltam rajta az izzósort. „Kész az ünnepi hangulat.” – remélem elég lesz hozzá.
A nappalitól baloldalt található a nyitott konyha. Hosszú fekete-fehér kő alappal rendelkező pult választja el a két térséget. Mögötte a sütő, mosogató és a hűtő állt, amiről gyorsan eszembe jutott is valami. „Csak még egy kicsit otthonosabb legyen.” Odamentem és kinyitva a sütőt benéztem. „Remélem jó lesz.” – visszacsuktam és a kívánt hőfokot, meg időzítőt beállítottam rajta.
A hálót a nappalitól egy vastag üveges tolózáras ajtó választotta el. „Nem mintha mostanában olyan sok mindent látott volna az a szoba” – ami egyből eszembe juttatta az izgalomtól mentes életemet. Ezenkívül volt még egy tároló szoba, ahova jobb volt nem benézni. „Ki tudja, hogy mi eshet az ember nyakába, ennyi idő után.” – de azért odamentem és leellenőriztem, hogy az ajtaja zárva legyen. A narancsos kacsa illata megkezdte megtölteni a lakást.
Ránéztem a nappali sarkában lévő karácsonyfára és már is éreztem, ahogy átjár a karácsony hangulata. „Oké. Eddig minden rend…” – egy hatalmas morgás tört fel a gyomromból – Kivéve az éhségemet.”
Nagy volt a kísértés.
„Talán van még pár percem, míg meg jön.” Megnéztem, hogy mi van rajtam. Egy fehér ing és egy kék farmer. A lábamon meg némi előkarácsonyi ajándék a nagynénimtől. Egy karácsonyfát ábrázoló hosszú zokni, legalább meleg volt és leginkább hihető ok arra, hogy miért kell szent este egy fizetett vetkőző férfit felhívnom. „Nem mellesleg, hogy miért vagyok még mindig szingli” – legalább ez az egy dolog stimmel velem kapcsolatban.
Tény az is, hogy most a nem a meg szokott környezetben voltam, de azért szeretem magam otthonosan érezni. Mint például ezt a zoknit a lábamon egyből a tűzre vetném. Ha lehet, egyáltalán nem viselek zoknit, ha otthon vagyok. Imádom a lábam alatt érezni a padlót és a lépéseim után keletkező hangot. Mindig azt gondoltam, hogy ha az ember már nem fog meglepődni a saját lépései okozta zajon a padlón, akkor tudja csak igazán, hogy otthon van. „Ráadásul nem zavar közben a…” – egy újabb korgás, amit már figyelmeztető jelnek véve odamentem a szekrényhez és elvettem a telefont.
„Úgyse fog tartani sokáig” – gondoltam és rányomtam a telefonkönyvben a pizzafutár számára. A fülemhez tettem és egyből jött is a rendelés felvétel a másik oldalról.
– Jó napot. Kérnék egy ananászos és egy húsimádó pizzát. Mondjuk 2-3 órán belül.
– Rendben rendelését rögzítettük. A cím ugyanaz lesz? – megadtam a lakás címét, majd megköszönve újra a rendelést bontotta a vonalat.
Megakartam nézni a sütőt, hogy készen van-e már, amikor csöngettek az ajtónál. Egyből izgulni kezdtem. „Oké. Nyugi. Csak, mint a vizsgák, ez sem lesz olyan nehéz, mint ahogy elsőre elképzeltem” – gondoltam végig, miközben beállítottam rajta egy ébresztő programot mobilomon és leraktam újra a fiókos szekrényre.
Odamentem és kinyitottam, majd vettem egy mély levegőt.
„Nem, ez egy kicsit nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam.”
Télapó ott állt előttem.
Felém magasodott.
„Szép szemei vannak.” – ez jutott eszembe először és utána, hogy miért is vagyok itt, aztán a többi pedig jött magától.
„Totálisan megszívtam.”
 

2.

Pete

„Csak add, hogy ő legyen Alex” – az ajtóban álltam és nem tudtam levenni róla a szemem, amit persze ő is észrevett, habár én voltam előnyben.
A Télapó ruhának hála, nem tudta észrevenni a szakállam mögött rejtőző széles mosolyomat. Hozzá tartozva még a hagyományos hosszú piros sapka, kabát, öv, fehér kesztyű és fekete csizma. Az álpocakot most nem vállaltam volna be, tekintve, hogy mire is készülők. „Nem rég nyertem a gépen, mégis csak most érzem, hogy enyém lett a fődíj.” – még egyszer magamban hálát mondtam, hogy visszahívtam a férfit.
Nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát és ne talántán valami perverz idiótának tartson, így hát csak, hogy tisztában legyek, hogyan is fog alakulni a nap további része gyorsan szemügyre vettem az ajtóban álló dögös idegent. Ránézésre fél fejjel alacsonyabb volt nálam. Kocós szőke haja volt, amelybe az ember most azonnal belemarkolna jó erősen, miközben minden erőmmel azon lennék, hogy az ajkát a számon érezzem.
A gyűrött fehér ing hevesen ellentétben állt halvány barna bőrszínével. A felső gombokat pedig nagyon jól tette, hogy nem gombolta be. Utat engedve némileg a fantáziámnak, hogy mi fog történi, ha a többi gomb is le fog kerülni. Hozzám képest sokkal vékonyabbnak tűnt, de ahogy ott állt, volt valami féle nyers erő, ami azt sugallta, hogy nem éppen egy kiscserkésszel lesz dolgom. „Alig várom, hogy mit fog szólni, ahhoz, amit elterveztem” – gondolva a vörös zsákomban rejtőző ajándékokra a hátamon.
A farmerje meglepően újnak tűnt, leszámítva a néhány kopást a térdnél és szövet szakadást lábszár végénél. Természetesen nem kerülte el a figyelmemet a lábán lévő két rikító karácsonyfa sem. „Azaz mi a jó fene van a lábadon ember?” – ami alapján már sejteni lehetett, hogy miért is hívta el ezt a számot. „Mami pici fia kicsit magányos, így gondolta, hogy ki éli szent este minden perverz vágyát.” – persze érthető, amiben nincs is szégyelni való, de mégis ez a zokni.
„Hidd el Alex megfoglak szabadítani ezektől. Ígérem.” – az ö érdekében és legfőképpen miattam is.
Reméltem a Télapó jelmez valamennyire tompítja az izgalmamat, habár annyira ne, hogy legyen tisztában vele a férfi mivel is fog ma szembe nézni. Egyúttal azt is, hogy remélhetőleg nem ismer fel. Kevésszer tapasztaltam, de amikor rájössz, hogy két testvért döngettél meg egy azon éjszaka, mindig jobb, ha kámforrá válsz, mielőtt beüt a baj. „Ideje új emlékeket készíteni.”
Ami viszont megfejthetetlen volt a számomra, az a szeme. Eleinte barnának mondtam volna, de aztán ahogy a fejét kicsit oldalra döntötte már zöldnek látszott, amikor pedig megszólalt szinte sárgának tűnt. Elnéztem volna még egy darabig, de ideje volt munkához látni.
– Hohoho. Megjött a Télapó – a pasi mintha meg se hallotta volna, hogy mit mondtam az előbb, továbbra is csak engem nézett.
„Ez új volt” – de egyúttal nem volt rossz érzés, tudva, hogy épp azt teszi, mint én az előbb. „Ez az, Alex ez a mind a tiéd, ha persze jó kisfiú voltál ebben az évben.” Már a gondolat, hogy ez kimondom hangosan, röhejesnek éreztem magam és féltem, hogy a még kezdetleges hangulatot is elronthatom vele, így hát jobb volt félre tenni még egy kicsit.
Legtöbbször a célom az, hogy beolvadjak a tömegbe és minél előbb eltűnjek. Minél messzebb a tett színhelyétől annál jobb, de most épp az ellenkezőjére kezdtem el vágyni. Azt akartam, hogy Alex észre vegyen. „Oké, elismerem a Télapó ruha ebben nagy segítség.” – de mindenféle jelmez és átverés nélkül. Csak is engem.
Aztán hirtelen rá eszmélt, hogy mennyire furcsán is viselkedik és mennyire kínos lehet számomra.
– Oh bocsi. Elnézést. Én csak… hosszú napom volt és ezért…
„Úristen elvörösödött” – egyre jobban kezdett megtetszeni ez a férfi és csak reménykedtem, hogy ő az. „De ha mégsem, reméltem, hogy Alex nem bánja, ha lakótársa is kap egy két ajándékot a Télapótól.” – de mire erre valahogy kitérhettem volna, gyorsan elejét vette az előbbi mondatának.
– Mindegy – félre állt az ajtóból és a kezével intve beinvitált – Gyere be nyugodtan – beléptem a lakásába és már is megcsapott a sült hús illata.
– Jah, igen és én vagyok Alex
„Jackpot.” – a rövid előszoba után már is a nappaliban találtam magam. Hallottam, ahogy a hátam mögött bezárta az ajtót, majd megállt a kanapé mellett és onnan figyelt.
Otthonos volt és némileg furcsa is egyben. Nem voltak képek kirakva, se róla, se egy rokonról, de még barátokról vagy éppen egy háziállatról sem voltak fotók. „Biztos zárkózott természetű, ami megmagyarázná a hívást és ahogy reagált a kérdéseimre.” – a konyha felé fordultam, ahonnan az illatot éreztem.
„Oh csak nem valamivel készültél nekem Alex? Nem kellett volna.” – amelyet észrevéve azon nyomban megmagyarázott.
– Sült kacsa. Nem telhet el a karácsony ünnepi menü nélkül – miközben ezt mondta egy gondolat hasított a fejembe és elkezdtem körbejárni a lakásban, hogy alaposabban megismerjem a kuncsaftomat.
„Én aztán nem tudom Alex. Nekem egy üveg sör, egy rendelt pizza és késő estig tartó film nézés a Netflixen szokott lenni a karácsony.” – a lakás szép volt, még egy fát is felállított, mégis valami hiányzott a teljes karácsonyi hangulathoz – „Látom haver, te sem vitted túlzásba az ünnepet.”
– Itt laksz? – a kérdés magától csusszant ki a számon és valamiért számomra magától értetődő volt, – persze nem az én dolgom – hogy az ember hova hívja fel a rendelt chippendale-t.
Egyből vissza is akartam vonni:
– Vagyis semmi közöm nincs hozzá, meg ilyesmi –ránéztem és látszott rajta, hogy nem igazán érti, mire akarok ezzel kilyukadni.
„Kellett nekem megszólalni.” – aztán látva, hogy a hangulat kissé megfagyott, ellépett a kanapétól és odajött hozzám, majd rám mosolyogott.
Már is melegem lett a ruha alatt.
– Igen. Nem régibben költöztem be és még nem volt időm mindent kipakolni a dobozókból – egy ideig figyeltem, aztán inkább úgy gondoltam, hogy végre rátérek arra, amiért ide jöttem.
„Na lássuk vagyok-e olyan jó chippendale, mint rabló.”
– Szóval? – a pillantásomat váltogattam közte meg a nappali között – Hol szeretnéd? Itt a kanapén? A hálóban? Vagy akár a konyha pultnál? – reméltem, hogy az utolsót mondja, mert már is mocskos dolgok jutottak az eszembe, amiket szívesen csinálnék vele ott.
Szerettem volna látni, ahogy megfontolja az előbbieket, viszont szinte gondolkodás nélkül válaszolt.
– Azt hiszem jó lesz a nappaliban. A kanapén – figyeltem őt és éreztem, hogy valami megváltozott.
„Ez sokkal érdekesebb lesz, mint azt vártam volna.”
Szerettem volna kideríteni, hogy mi az, de jobbnak láttam, ha a szerepemnél maradok. Figyeltem, ahogy a nappali sarkába a karácsonyfa elé eltolta az üvegasztalt, így nyerve egy hatalmas teret a kanapé előtt. Végig követtem a mozgását, nem hagyva ki semmiképpen a seggét. Már csak arra lettem figyelmes, hogy a látóteremből eltűnik és hirtelen felállt a kanapéról egy kérdéssel fordulva hozzám:
– Kell valamilyen zene vagy valami kis ösztönző a kezdéshez? – ilyenkor jövők rá, hogy bármennyire is akarom látni Alexet meztelenül alattam feküdve, az igazság az, hogy én most vetkőzni jöttem el hozzá, nem pedig fordítva.
„Na azt majd még meglátjuk.” – letettem a zsákomat a kanapé mellé, majd felé fordulva bele néztem a szemébe – „Ideje beindítani a tervemet.”
– Sajna azt nem hoztam, de azt hiszem nagyon jól tudok improvizálni – Alex nem engedte el a tekintetemet.
Látszott rajta, hogy próbálja kivenni hogyan nézhettek ki valójában és ha rajtam múlik előbb, mint később meg is fog történni. Még tovább akartam vinni, elmondani, hogy zene nélkül mennyire jól fogjuk magunkat érezni, amikor egyszerűen megtört a varázs.
– Oh, oké. Semmi gond – közben egy pillantást vetett a zsákomra, majd vissza rám – Nyugodtan melegíts be vagy amit szoktál előtte, én pedig ez alatt behozom a mobilomat és választunk róla valamilyen zenét. Rendben? – elhaladt mellettem és már el is tűnt volna az egyik szobában, hanem fogom meg a karját.
Az érintésemtől fogva hátra nézett.
Azt hittem valamiképp ellenkezni fog vagy ilyesmi, de ő csak állt ott és várt, hogy mit fogok mondani. Nem tudom miért, de valami oknál fogva itt akartam tartani a nappaliban. Bármi is van abban a szobában, úgy éreztem hamarabb le lőné a bulit, mint az várható lenne. Ráadásul nem is kellett sehova mennie és így legalább megismerhettem még jobban Alexet.
– Szerintem fölösleges bárhova menned – még mindig fogtam és egy leheletnyivel közelebb húztam magamhoz, nem mintha a férfi ellenkezett volna.
– Miért is? – hagytam hagyj legyen kellő közelségben velem és akkor odahajoltam a füléhez.
– A mobilod ott van azon a fiókos szekrény tetején – elfordította a fejét, hogy ő is lássa.
Az arcára ki ült meglepődés még számomra is furcsa volt.
– Hopp, akkor legalább egy dologgal kevesebb – reméltem észrevette, hogy a karjáról lassan már a hátát fogtam, illetve szinte megcsókolhattam volna most rögtön – Szóval a zene?
Felakartam ajánlani azonnal valami sokkal jobbat, mire Alex hátra lépett egyet és azzal a lendülettel elindult a szekrény felé. Nem nagyon tetszett ez, de kellő motivációt adva a látványa megnyugodtam hogy még semmi sem veszett el, csak tovább kell játszanom és elérem a célomat.
A kezébe vette és az ujjával párat húzva érintőképernyőn sorolni kezdte a rajta lévő számokat. Nem voltak rosszak, de amit én akartam, ahhoz át kellett vennem az irányítást és úgy éreztem épp most jött el az ideje.
– Talán egy kicsit furán… hangozhat – szándékosan használtam az ő szavajárását és fel is nézett egyből a telefonjából – de szeretném, ha előtte te táncolnál nekem – Alex arca elvörösödött és tudtam, hogy most aztán megfogtam.


Alex

„Micsoda?!” – nem akartam azt sugallni, hogy teljesen meglepett a kérése, de végül is igen, sikerült neki. Próbáltam valamiféle egyértelmű reakciót közölni felé, ellenben leginkább csak annyit sikerült elérnem, hogy párszor kinyitottam és összezártam a számat, mint egy segítségért kiáltó aranyhal.
„Szedd össze magad és ne felejtsd el mi a cél.” – nagy levegőt vettem és végre sikerült kinyögnöm valamit.
– Ez egy elég furcsa kérés. Még sosem hallottam volna, hogy bármelyik chippendales ilyet kért volna az ügyfelétől – nem mintha sok vetkőző fiúval lett volna dolgom, de azért ez mégis kicsit eltér a megszokottól.
Vetettem egy újabb pillantást a zsákjára, ami éppen köztünk volt. „Kíváncsi lennék Mr. Hohoho, mit hozott magával ebből az alkalomból.” – aztán, hogy legyen túl feltűnő visszanéztem rá, mint aki várja a választ miközben igazából a további lépésemen gondolkodtam.
Meglátva az ajtóban, szemtől szembe, még úgy is, hogy valójában sose láttam az arcát, egyszerre volt ijesztő és egyben izgató. „Na most ne szúrjam el.” – gondoltam, ahogy a kínos belépőn túl voltunk, ő pedig bent volt a lakásban. Nem beszélve azokról a barna szemekről sem, amelyek még talán éjszakákon át kísértésbe tudnának ejteni.
Az persze nem igazán tetszett, ahogy körbenézett – főleg, amikor rákérdezett, a szívem egy pillanatra megállt – szerencsére gyorsan témát váltott, egy még inkább érdekesebb irányba. „Ahhoz képest, hogy neki kéne ledobálnia ruháit, nagyon szeretné, ha előbb én válnék meg tőlük.” – utalva ezzel az előbbi kérésére, illetve amikor tökéletesen elfelejtettem, hogy hol hagytam a mobilomat. Amatőr húzás volt és talán még akkor se sikerült volna a szobába bejutnom, ha az ott is lett volna. Mind végig ahogy rám nézett, a kezét a karomról finoman a hátamra simította – még ha csak a kesztyűvel is –, aztán visszafordulva felé próbáltam nem észrevenni a közelségét és az igéző ajkait. „Képes vagy rá. Menni fog. Bárhogy is alakul meg lesz.” – belenéztem a szemébe és éreztem, hogy mosolyogni kezd
„Oh te csak azt hiszed” – ösztönzőleg én is így tettem, ami végre szólásra bírta.
– Igen, tudom. Elég szokatlan kérés, viszont talán elfelejtettem említeni a telefonban karácsonyi csomagunkat – ez aztán ígéretesnek hangzik és türelmesen vártam mi fog ebből kisülni.
Ránézett a zsákjára, majd rám és ahogy folytatta úgy váltogatta köztünk a pillantását.
– Egy tánc egy ajándékkért és talán még Télapó megengedi, hogy beleülj az ölébe, ha persze jó fiú voltál. Mit szólsz hozzá Alex? Benne vagy egy kis téli meglepetésben? – elismerem tényleg jól csinálja és nem kicsit izgatót fel a gondolat, hogy Mr. Hohoho zsákjába belenézzek, ha persze ezzel elérem azt is, hogy egy kicsit le legyen foglalva.
– Oké Télapó. Benne vagyok – odamentem hozzá és átadtam a telefonomat – De nem ér nevetni
Bólintott és miközben válogatott a számok közül, igazán csak most tudatosult bennem, hogy mire is vett rá. Az igaz, hogy innen már nem volt visszaút, végig kellett csinálnom, ha akartam, ha nem. A nappali közepén álltam és vártam, hogy egy Télapó öltözetben lévő férfi zenét válasszon nekem, hogy aztán ledobáljam magamról a ruhámat. „Legalább nincs nálam semmi olyasmi, ami miatt gyanút foghatna.” – és meggátolna abban, hogy megkapjam a karácsonyi ajándékomat.
„Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha eljuttok a szobába, akkor már rég nem itt lennénk, de főleg én nem.” – még mindig válogatott és cseppet sem tetszett, hogy ennyi ideig válogat.
„Ha egyáltalán azt teszi-e.” – közbe akartam lépni, mire megszólalt a telefonomból Frank Sinatra-White Christmas száma és Télapó hevesen bólogatót, látva, hogy milyen képet vágók.
– Tényleg? Ez volt a legjobb választás? – nem mondott semmit, csak nézett engem – Rendben Télapó, ha ez a kívánságod
Hátra mentem egészen az üres falig és hallottam, hogy újra indította az elejétől a zenét. „Csak hogy lenne maradjunk valamelyik karácsonyi sorról.” – lassan elindítottam a csípőmet balra, majd jobbra, miközben mindkét kezemmel megmarkoltam a fenekemet. Simogattam, köröztem és még egy párszor rá is csaptam a hatás kedvéért, ami hátulról hallva biztos jó lehetett. Aztán szép lassan megfordultam és tudtam, hogy az előbbi elégé hatásos volt. Mr. Hohoho már is kevésbé érezte magát jól a ruha alatt. Hátradőlt a kanapén, a lábait szétnyitotta és az egyik fehér kesztyűnek bizony nem sikerült eltakarnia a nadrág anyagán is jól látható karácsonyi sétapálcáját.
– Nincs itt egy kicsit meleg Mr. Hohoho? – elkezdtem lassan kigombolni az ingemet – Mert én szinte égek.
Gombról gombra figyeltem, hogyan kezdi egyre kényelmetlenebbül érezni magát a helyén, én pedig egyre jobban. Félúton megállítottam a kezeimet és elkezdtem végig húzni a testemen, miközben a csípőm finom járását újra megindítottam. Nem tudnám, hogy leírni, ahogy a férfi nézett engem, de amit biztosan éreztem, azaz, hogy éhezik.
A tekintetemre.
Az érintésemre.
A testemre.
Mind arra, amit adhatok neki ezzel a tánccal – „és hogy ő mi mindent adhatna nekem, az még csak a java.”
A zenét már szinte meg sem hallottam, ahogy visszatértem a gomboláshoz. Egy pillanatra levettem a szememet a kanapéról és a férfi már nem volt ott, ehelyett viszont hirtelen a hátam mögé került.
– Hagyj segítsek benne – súgta a fülembe és pillanatokon belül már a földön hevert.
A két fehér kesztyű elkezdte felfedezni a felsőtestem minden részét, miközben a szakálla csikizte a nyakamat és egyben akadályozott valamiben. Nem teljesen, csak annyira, hogy lássam az arcát megfordultam és lehúztam róla, mögötte pedig egy ördögi mosolyt találtam.
– Már úgy is kérni akartam
– Ahogy én is ezt – megcsókoltam és ő is kifordult felém, hogy a testünk összeérjen.
„Itt aztán lett volna mit ajándékozni, senki se maradt volna boldogtalan.” – érezve a ruhája alatt rejtőző erős vágyakat. A csók meg egyszerűen tökéletes volt, forró, égető és egyben pezsdítő, amilyenben már nagyon régen nem volt részem. Kár volt bármi másra gondolnom, mint az előttem lévő férfira, aki finoman a kanapé felé kezdett elvezetni.
A csókot megtörve végre alaposabban is szemügyre vehettem Mr. Hohoho-t, legalábbis most már a szakálla nélkül. A szemeiben ott égett a vágy, hogy alárendeljem magam mind annak, amit csak kigondolhatott számomra. „Ehhez persze nekem is lesz egy két gondolatom Télapó.” Borostás volt, nem annyira, hogy szúrjon, de sejtettem a holnapi nap bizony nyomott fog hagyni az arcomon. „Csodaszép egy férfi.” – és még milyen céltudatos, pláne mikor ledöntött a kanapéra és se perc alatt már rajtam is volt.
– Szóval ez azt jelenti, hogy jól táncoltam? – az arcomra kiülő grimaszt látva, ő sem tudta visszafogni.
– Van még mit tanulnod, de ideje átvenni az ajándékot – elkezdte kigombolni a gatyámat, amiközben ráébredtem, hogy én bizony még nem kaptam meg a sajátomat.
– Télapó és mi lesz az enyémmel? – megragadta a nadrágomat és lehúzta a térdemig.
A szája a bokszeremen volt, érintve a meredező farkamat keresztül, míg szemével rám pillantott.
– Annyira ne siessünk előre Alex – feljebb kúszott és elkezdte csókolgatni a bokszerem feletti részt – Először még le kell ellenőriznem az ajándékot.
Megragadta az alsóneműmet és lassan elkezdte lehúzni a nadrágomig.
– Az anyagát – ahogy ment lefelé, úgy kezdet egy-egy csókot hagyni az ágyékomon.
– A rugalmasságát – a szőrzetemen.
– A tartósságát – a farkam tövén.
– A hosszát – maga a férfiasságomat.
– A minőségét – éreztem ahogy belenyal a makkomba.
– Az eladhatóságát – majd végül a herezacskómat kapta be.
A keze viszont nem állt meg és egészen lehúzta rólam a nadrágot és a bokszert is, majd nem gondolkodva egy percet sem a két zokni is ment a földre.
– Úgy nem bánod, hogy megszabadítottalak azoktól? – felnevettem, miközben elhelyezkedett a lábam között és megragadta a farkamat.
– De ahogy is, már éppen kérni akartam – lenéztem és látva krampusz mosolyát, ahogy elkezdte a férfiasságomat végig nyalni, nehéz volt uralkodnom magamon.
Főleg, hogy ez még csak a kezdete volt mind annak, amit eltervezett, ahogy később megtudtam.
Mr. Hohoho szép lassan, kiélvezve minden részét a farkamnak, nyalta végig, míg engem szinte az őrület szélére sodort. Igaz, hogy rég voltam már bárkivel is, de ilyen intenzitásban mint vele még sohasem senkivel. Végül aztán rátért a főfogásra és bekapta. Egy darabig néztem, a kezemet a hajába túrva nyögtem és kérleltem, hogy csinálja tovább. Én már tovább akartam hajtani, hogy véget érjen, de hajthatatlan volt és mert mindig tudta, mikor kell megálljt parancsolni magának, meg nekem is.
Egyre nehezebben vettem a levegőt, már szinte lihegtem, amikor felkúszott hozzám – rengeteg ruhában – és megcsókolt.
„Ideje megválni a ruháitól Télapó.” – benyúltam közénk és elkezdtem kihúzni az övét a nadrágjából.
– Úgy látom valaki kicsit türelmetlen az ajándékát érintően – kihúzta az övét, a nyomában kopogott a padló, míg megfogva a kezemet bedugta a nadrágjába és éreztem, hogy milyen nagy meglepetésben fogok hamarosan részesülni.
– Készen állsz rá Alex?
„Még szép hogy igen, erre vártam minden egyes karácsony óta Télapó” – ha lehet még hevesebben csókoltam vissza, csak, hogy a tudtára adjam, mennyire is kívánom.
Nem kellett sokat győzködnem és a fülembe súgta a következőt:
– Segítenél megkeresni az ajándékodat? – követve a pillantását a zsák éppen csak egy karnyújtásnyira volt tőlem.
„Bingo” – nem sokat teketóriázva kinyúltam felé és még egy kicsit közelebb is húztam, hogy aztán mélyen belenyúljak. Minden esetre megtaláltam, amit épp kerestem, talán még többet is mint gondoltam volna, illetve egyéb olyan ajándékokat, amelyekről még csak álmodni sem mertem volna. „Kivéve Mr. Hohoho, akinek úgy tűnik a zsákja nem végtelen, viszont ezzel is csak többet tudtam meg róla.”
– Megtaláltad? – ekkor nem bírva tovább felnyögtem a jóleső érzéstől, amit a cirógatása okozott a farkamon a kezével és ha időben nem állítom meg, bele se mertem gondolni mit tenne a nyelvével, amivel épp megnyalta a szája szélét.
– Igen, meg – felmutatva a 10 db-os kiszerelésű gumi csomagot – Habár nem hiszem, hogy mindre szükségünk lesz
– Nem tudtad, hogy a karácsony egyben a csodák ünnepe is – erre az arcunk újra egyvonalban volt – Készen állsz valami elképesztőre Alex?
„Tehetem én volna mást, mint hogy igen-t mondjak neki” – a kondomokat letettem mellénk, csak hogy mindenképp a közelben legyen.
– Igen Télapó és úgy hiszem, hogy nagyon jó fiú voltam – ezt meghallva elmosolyodott és se perc alatt már az ajkaimat ízlelte, miközben a kezei bekúsztak a hátam alá.
Emelkedni kezdtem és pillanatokon belül már az ölében ültem – ahogy megmondta az elején – de mind ebből csak a vad csókokat és a forróságot éreztem alattam, mind ahogy az egész testéből.
Mindebből viszont hamarosan nekem is kijutott, ahogy mindkét keze megragadta a fenekemet és egy ujjával finoman körözni kezdett a bejáratánál. Reméltem, hogy még lesz annyi önuralmam, hogy egyből ne ugorjak bele a közepébe, de bevallom eszembe se jutott nagyon, az annyi felfedezni váró dolog közt. Mint hogy végre ledobjam róla azt az idétlen sapkát és a csók közben belemarkoljak a sűrű barna hajába, míg a másik kezemmel az érdes borostáját simítom végig. Ahogy fent úgy pedig lent is kezdtek beindulni a dolgok. „Télapónak aztán meg van a kézügyesége, hogy hogyan tegyen valakit boldoggá.” – végre befejezte az incselkedést és a tettek mezejére lépett. Míg az egyikkel dögönyözni, addig az egyik ujját finoman feltolta, majd egyenletesen elkezdett bennem dolgozni.
„Túl régen és túl jó, hogy igaz legyen, de mégis…” – nem tehettem róla, de annyira jólesett a már ismerős, mégis távoli érzés, hogy egy nagy sóhajjal adtam hálát a férfi briliáns tervének.
– Eléggé felspannoltam a kedélyeket? – annyira elmerültem az általa okozott új elsöprő érzésekben, hogy akaratlanul válaszul hagytam, amit persze nem hagyott megtorlás nélkül.
A szabad kezével rásózott a fenekemre, szinte az egész testem vibrálni kezdett az ütés utóhatásaként, nem beszélve felgyorsította a munkálatokat bennem és már nem is egyedül. „Kettő.” – nagy levegőt vettem és hogy megpróbáljak valamire fókuszálni, – eltekintve attól, hogy úgy érzem mindjárt felrobbanok az érzékiségtől – mondjuk úgy, hogy levettem róla a vörös kabátot.
Igazából minden egyes húzás után egy gomb szaladt le a földre és mikor kész voltam, az alatta lévő fehér atléta már gyerekjáték volt. Áthúztam a feje felett.
A meztelen felsőtestének a látványa magával ragadó volt, ahogy az is ami csak utána következett. Finoman rádőltem, megérintve a kidolgozott hasizmát és az erős mellkasát, miközben vég nélkül csókokban adtam át neki minden jó kívánságomat egy ilyen ajándék után, habár még csak a csomagolásig jutottam el.
Mr. Hohoho közben nagy nehézségek árán lehúzta a nadrágjával együtt a bokszerét – nem megszakítva az újdonsült felfedezésem közepette – és mikor megéreztem, hogy mi fog rám várni, nem hagyhattam szó nélkül.
– Szóval ennyire jó voltam Télapó? – felült a kanapéról és még így is, hogy rajta ültem, felém tornyosult.
Megfogta a gumis zacskókat, egyet leválasztott róla és kibontotta előttem majd a kezembe adta. „Azaz ördögi vigyor az arcán lesz egyszer a vesztem. Oh tényleg, már megtörtént.”
A szeme egyszer sem engedte el a tekintetemet, ahogy én sem az övét, miközben ő tartotta, finoman ráhúztam – azért, hogy biztosra menjek jó erősen megragadtam, csak hogy ne tévesszem el – aztán óvatosan ráhelyezkedtem.
A fájdalom csak egy cseppnek tűnt a vágyak tengerében, amelyen együtt hajóztunk. Becsukva a szememet, elképzeltem, ahogy elmerülök a vízében, mégis egy gondolat állandóan a felszín felett tartott. Gyorsan el is űztem az elmém legmélyére, egyben remélve, hogy a pillanatnyi kétely nem látszott az arcomon. Kinyitva és szembe nézve a legcsábítóbb és legpimaszabb férfival, akivel valaha találkoztam, a szívem hevesebben kezdett verni, ahogy odalent is egyre forróbbnak tűnt a talaj.
– Még annál is jobb – ez volt a kulcsszó és újra összeforrtunk egy csókban, miközben finoman alulról megindította felém a csípőjét.
A kezeim mindenhol rajta voltak és mindent érinteni akartam.
A puha haját.
A szúrós borostáját.
A forrón lüktető mellkasát.
Az erős karjai közt, miközben az egekig repít és heves csókjaival egy perce sem hagyja, hogy elfelejtsem ki is ő valójában. A férfi, aki éppen nagyon boldoggá tesz és én, aki mindezt egy percig sem fogja hagyni viszonzatlanul. Rájöttem, hogy ha a nyakát csókolgatom, akkor szépeket fog mondani és én pedig még keményebbet érezni. A fülét cirógatva a nyelvemmel libabőrössé tettem, aminek a következménye egy újabb piroló ütés a fenekemre – így ezzel próbálkoztam még párszor.
Az egész játék során próbáltam, csak a férfira gondolni, aki épp itt van előttem és jobbnál jobb dolgokat éreztet velem, de a gondolat megint feltört bennem. A bűntudat csak utána következett.
„De hála Télapónak megmenekültem.” – a karjait körém fonva megragadott és óvatosan – hogy egy pillanatra se válhassunk el – lefektetett a kanapéra, ő pedig rajtam volt.
– Gyönyörű vagy Alex – az eddigi mozgását lelassítva, várta, hogy mit fogok reagálni rá.
Még, ami ezután rám is várt, nem voltam képes hazudni neki. „Oké talán csak egy dologban.”
– Köszi Tél… – és végre megmondta a nevét
– Pete
– Köszi Pete. Te pedig csodálatos… – a kezei közé ragadta a farkamat és ahogy húzott egyet rajta, úgy indult be újra bennem is.
– Férfi? Télapó? Chippendale? – még itt a végén is megpróbált felhúzni, ami igazából sikerült neki csak más értelemben.
– Mondd ki Alex! – a lökései erősödtek, én pedig már alig bírtam gondolkodni a testben keletkező orgazmustól.
– A legcsodálatosabb karácsonyi ajándék vagy – nem tudom, mi okozta a véget nálam.
A csók.
A testünk egy szintté való olvadása a szenvedélyben.
A pulzáló férfiassága okozta lökések.
A szájából hangzó morgás, ahogy érezte ő is, mélyen közel van hozzá.
De talán mind ez együtt játszott abban, hogy a csókunk közepette éreztem, ahogy a farkam megmerevedik és egy hatalmas lökéssel benedvesítettem mind a kettőnket. Átfogtam a nyakát, hogy még közelebb érezhessem magamhoz, amikor az egész teste megrázkódott fölöttem. Éreztem minden utólökését és a véghullámait is, ahogyan alább hagynak bennem. Egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk ki.
– Boldog karácsonyt! – az azt követő gyengéd csók pedig tökéletesen lezárta.
Pete lehúzta az óvszert a farkáról és belerakta a télapós nadrág zsebébe, majd egy lendülettel végre megvált attól, beleértve a csizmájától, illetve a zoknijától is. Figyelmesen néztem minden mozdulatát és meg kell hagyni tényleg tökéletes volt. „Az a segg… Oh bárcsak több időnk lenne.”
Ezután egyből visszatért hozzám és széles mosollyal az arcán. Ő volt belül a kanapén, míg én kívül vele szemben feküdtem az oldalamon. A kezei mozogtak a hátamon, finom melegséget hagyva a nyomukban, míg elől két igéző barna szem próbált megfejteni.
– Alex én… – meghallva az ébresztőmet a kanapé másik végéről, rájöttem, hogy jobban tettem volna, ha soha nem jövők ide és hívom fel.
Ránéztem és tudtam, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint az eleinte hittem.
„Na persze az nem volt betervezve, hogy lefekszem vele. Az csak úgy jött magától.”
Legszívesebben végig ott maradtam volna. A kanapén. Vele. Összebújva egész nap és kipróbálni mi minden van még a zsákjában. „De nem felejthettem el azt sem ki vagyok valójában.”
Amikor felálltam, hogy el kell mennem zuhanyozni, még mindig fogta a kezemet. Éreztem, hogy kezdek fázni.
„Showtime.”
 

3.

Pete

„Nem kellett volna engednem, hogy egyedül menjen.” – belegondolva a seggének a látványába, ahogy elment előttem és az azt követő nedves élmény a fejemben háttérként illeszkedve a meginduló vízcsobogás a fürdőből.
„Minden elrabolt pénzt félre dobtam volna, csak, hogy most vele legyek.” – nem vártam meg, hogy a gondolat elvigyen valami olyan álomba, ami sose fog megtörténni.
„De, amit az előbb csináltunk…” – mérföldekkel a föld felett lebegve éreztem magam még most is. Ha nem rohant volna el olyan sietősen, talán rátértünk volna a második ajándék kicsomagolására. A kanapéról a zsákom felé pillantva, tudtam én jól, hogy egy jó karácsonyhoz nem elég csak felkészülni, késznek is kell lennie rá.
„Alex pedig nagyon is készen áll rá.” – ezen gondolat végül eljuttatott a végső határaimhoz.
– Oh a fenébe – felálltam a kanapéról és már elindultam volna a csobogást követve, megmutatni Alexnek, hogy még van pár ajándék, ami kicsomagolásra vár, amikor meghallottam a kopogást az ajtónál.
Visszamentem a ruháimhoz és megkeresve a bokszeremet felvettem, habár a jelenlegi helyzetben nem volt túl kényelmes, de nem is voltam túl boldog, hogy a váratlan látogatónak sem.
– Remélem nem betlehemi énekesek vagy valami hasonló vagy különben… – elharapva a mondatvégét kinyitottam az ajtót.
– Szép napot kívánok! Ön bizonyára Mike. Elnézést a késésért. Egy ananászos és egy húsimádó pizza lesz ugyebár? – a pizzafutár átnyújtotta a dobozokat, miközben én még mindig az előbbi neven gondolkodtam.
– 3200-at kérnék – még mindig kisebb sokkban voltam, így inkább rákérdeztem.
– Biztos, hogy jó címre jött, mert nincs semmiféle… – bármikor felismerem a felhúzott pisztoly hangját és a srác arcából ítélve jól tippeltem.
– Hello Mike – nem kellett hátrafordulnom, hogy tudjam Alex, aki nem Alex, éppen fegyvert szegez a hátamnak.
– Pete – hátrasandítottam, csak hogy lássam az arcát és igen.
„Alex elment. Hello Mike rendőrtiszt.”
– Ki fog fizetni? – talán ezen a napon ez volt az egyetlen őszinte dolog, amin még nekem is nevetnem kellett.
– Majd én – Mike odalépett mellém és átnyújtotta a pénzt a srácnak, aki kissé megrettenve, de átvette.
– Minden rendben lesz. Rendőr vagyok – fel mutatva a jelvényét is, amelyet úgy látszik előkészített a pénz mellé.
A vizes felsőteste és az egyszál törölköző a derekán viszont rám egészen másképp hatott, amit észre is vett a szeme sarkából.
„No comment?! Tényleg Mike? Ennél azért többet vártam volna egy rendőrtől.” – a mosolyom viszont gyorsan lefagyott, ahogy a pisztolyt már a hátamhoz nyomta.
A pizzafutár egyetértően bólintott, aztán se szó se beszéd nélkül gyors léptekkel eltűnt a folyosón, ahogy én is tettem volna, ha éppen nem lennék ilyen szorult és egy szál bokszer helyzetben.
– Csukd be az ajtót és aztán lassan fordulj meg – így tettem.
– Tedd le a pizzákat a földre, majd ülj le a kanapére – mindezt sokkal nagyobb örömmel tettem volna, ha a törölközője és az én bokszerem egy azon helyen lenne.
Lent a földön, ahogy pár perccel ezelőtt voltak.
– Szóval – felnéztem rá és eléggé viccesnek találtam, hogy az elmúlt pár órában, még azon a helyen táncolt nekem, de inkább nem kötöttem az orrára – Minden bizonnyal ismersz engem. Ez van ha a hírnév megelőzi az embert
– Le vagy tartoztatva többszöri szélhámosság, megtévesztés és csalás vádjával, illetve többszörösen elkövetett rablások ügyében. Kívánsz még valamit hozzáfűzni, ami talán enyhítheti büntetést? – csábító ajánlatnak tűnt, de most én következtem, hogy felfedjem a lapjaimat előtte.
– Nos Mike. Én sajnos nem ismerlek annyira, mint te engem, viszont mindenesetre jól festesz a tévében - látva a döbbent arcát, jól tudtam, hogy elértem a kíván hatást – Úgy látszik, most te jössz
„Legalább ezzel nyertem egy kis időt magamnak míg Mike gondolkodik a következő nagyszabású lépésén, habár el kell ismernem, tényleg elkapott.” Bármennyire is szeretettem volna ezt felhozva lehúzni róla a törölközőt és ágyba csalni, más terv volt most érvényben.
Rendőröm végig rajtam tartotta a szemét, miközben próbáltam a lehető legkisebb mozdulatokkal újra felmérni a lakást, csak most egy egészen más okból.

Mike

„Nem egészen úgy, ahogy elterveztem, de legalább elkaptam és csak ez számít. Ugye?”
A bank rablás után bárhogy is próbáltam meggyőzni a feletteseimet, hogy az egyetlen nyom, amit érdemes lenne követni, azaz ellopott mobil telefon. Tény, hogy a rabló már a legközelebbi adandó alkalommal eldobhatta vagy eladhatta másnak, csak hogy terelje másfele a nyomokat, viszont a tanúk beszámolása alapján ez a fickó eléggé nagyképűnek tűnt, hogy későbbiekben csak úgy önmaga szórakoztatására elhencegjen vele, vagy akár használhassa is. Számos esetben találkoztunk már vele, igaz még sohasem kapták el vagy látta volna valaki az igazi arcát, mégis valahogy éreztem, hogy ő lesz az.
Így hát kivettem pár napot és elkértem az egyik kiképző lakás kulcsát – az egyik kollégám így is tartozott nekem eggyel. Beköltöztem és onnantól kezdve hívogattam állandóan, remélve, hogy egyszer felfogja venni, közben pedig próbáltam otthonossá tenni a lakást. Kevésbé nézzen ki úgy, mint egy színpad kellékkel – habár a kacsa sült aroma elég jól bevált a sütőben.
Már kezdtem feladni és igazából már terveztem, hogy legalább a szent estét a saját lakásomban töltsem el, amikor jött egy hívásom. A szám megegyezett a lopott telefonéval.
– Ez az – gyorsan felvettem és abban a pillanatban jöttem rá, hogy azt sem tudom, hogy mit fogok mondani neki, illetve hogyan mutatkozzak be.
Szóval így lett Alex, – egy alig pár perces beszélgetés alatt – aki kicsit szégyenlős, magányos és meleg. Egy szóval mindaz, ami én is vagyok, csak a név dolgot kivéve.
Nem volt egy kész tervem, hogy hogyan is fogom elkapni és végül bevinni az őrsre, vagy hogy mindezt miként is viszem véghez, de úgy éreztem menni fog, mind az idáig, míg meg nem láttam az ajtóban és ő is engem.
A lakást, amikor felmérte, én pedig egy kicsit még jobban őt.
A zenekeresés. „Ha nem felejtem el, hogy hol hagytam a mobilomat, már iderendelhettem volna a fél őrsöt, erre én egy amatőr húzással mindent elrontottam. Ügyes vagy Mike, csak így tovább.”
Na igen és végül a tánc, ami nem is tudom mikor, de átváltozott egy nagyon intenzív és forró menetté a kanapén.
A pizzafutárról pedig teljesen elfeledkeztem.
A zuhanyzóból kilépve hallottam meg a kopogást és tudtam, hogy most már aztán nincs visszaút. Így hát magam köré tekertem egy törölközőt, elővettem a jelvényemet és a pénzt, majd mindent eldobva, ami az elmúlt órákban történt felfedtem magam.
Most pedig itt állok előtte és fegyvert fogok rá.
Karácsony napján.
„Szép húzás Mike.” – de nem volt időm a megtévesztésem miatti veszteségeken gondolkodni, be kellett fejeznem, amit elkezdtem.
A fegyvert még mindig ráfogtam, ahogy a zsákhoz közelebb lépve leguggoltam elé és belenyúltam. Nem kellett sok idő és meg is találtam.
– Mike, ha tudtam volna, hogy… – próbálta elviccelni, de a hangja a puszta csalódást adta csak tovább és nem akartam tovább hallgatni.
– Állj fel és fordulj meg – egyenesen belenézett a szemembe és keresett valamit, de látva, hogy nem találta meg, inkább csak tette, amit kértem tőle.
– Tedd a kezed a hátad mögé. Szorosan – szó nélkül megtette, én pedig rátettem a bilincset.
– Csak aztán el ne veszítsd a kulcsát – nem értettem, mire gondol ezzel, mert ahová pillanatokon belül kerülni fog ott nem lesz zár, amit könnyedén feltörhetne.
– Gondom lesz rá – a pisztolyt a hátához nyomva elkezdtem a hálószoba felé vezetni.
„Ahogy bent van, bezárom utána az ajtót és azonnal hívom az őrsöt. Pillanatokon belül itt lesznek. Én pedig a naphőse leszek. Nincs több aktatologatás és kávétöltögetés. Viszlát kispad.” – Pete meg se szólalt mind addig míg rá nem jött, hogy hova is vezetem.
– Szóval hogyan tovább Mike? – biztos érezhette a hezitálásomat, ami igaz is volt.
Ránéztem a sarokban álló karácsonyfára. A rengeted díszre és a fénylő égősorra. A fa alatt már csak az ajándékok hiányoztak. „Habár azon szinte túl voltunk…” – a gondolattól már is kevésbé tűnt fontosnak, hogy azon nyomban rács mögé dugjam.
Minden, ami eddig történt – kivéve a letartoztatás – egy nagy kamu volt.
A hívás.
A lakás.
Még részben Alex is.
„Talán egy kicsit Mike is játszhat karácsonykor. Nem, de?”
– Maradj, ahol vagy
– Miért mi lesz, ha megmozdulok? Lelősz? – Pete cinikus válaszát hallva már is vigyorogni támadt kedvem, tudva, hogy mit vettem éppen a hátamra.
– Nem tudom Pete – a fegyvert a hátához nyomtam és a fülébe súgtam – Jó kis fiú voltál?
Hátrasandított és meglátva a nagy vörös zsákját mosolyra gyúlt a szája.
– Oh, biztos úr. Szerintem jobb lesz kideríteni minél előbb, mielőtt még sor kerülne az ajándékozásra – követtem befelé a hálóba, miközben a fegyvert leraktam a mobilom mellé.
Ekkor vettem észre, hogy nem is volt benne golyó.
„Szép húzás, de legalább bejött.” – ezt viszont megtartottam inkább magamnak.
Felvettem a két pizzás dobozt, bezártam magunk után az ajtót és készen álltam egy teljes napot az ágyban tölteni egy férfival.
Mint kiderült Pete nagyon rossz fiú volt.
 

4.

Epilógus

Mike

A szobában nem volt óra, de legalább az ágy mellett volt egy éjjeli lámpa. Felkapcsoltam és akkor vettem észre a bilincset a kezemen, amely az ágy támlának egyik oszlopához volt láncolva.
„Az a szemét…” – még a gondolat végére sem értem, amikor a lámpára volt ragasztva egy papír darab.
Ez állt rajta:

„Mike,

Tudd, hogy te voltál az első, aki elkapott.

Várom a következőt!

Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket!

U.i.: A pénzt a kanapén hagytam.”

Egy teljes órámban telt, míg sikerült eltörnöm az ágytámlát és kijutnom az ágyból. A bankból elrabolt pénz tényleg ott volt, ahol mondta.
Kinéztem a nappali ablakán.
Ő ott állt és mosolygott.


Pete

Még volt időm a vonat indulásáig, így még pár dolgot beszereztem az utazáshoz. Megálltam a ház előtt. Felnéztem a lakás ablakára, ahonnan abban a pillanatban Mike nézett ki.
Mosolyogtam és elkezdtem felé integetni. Természetesen meglátott.
Abban a pillanatban eltűnt onnan, én pedig jobbnak láttam, ha én is tovább állok gyorsan, hiszen a hajsza csak most kezdődött meg.
„Én pedig nagyon rossz fiú voltam.”


Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó