Twink boys



Épp nyáriszünet volt a suliban. Akkori barátommal (Robival) szinte egész nap együtt voltunk, reggeltől estig szórakoztattuk egymást. Legtöbbször bicikliztünk, horgásztunk, vagy csak úgy elvoltunk. Sosem történt olyan, hogy unatkoztunk volna.A szülei napközben nem sűrűn voltak otthon, így kiváló terep volt, hogy semmivel ne zavarjanak minket.

Védett udvaruk volt, abból a szempontból, hogy egyik szomszéd sem látott át a portájukra. Kitaláltuk, hogy kimegyünk focizni az udvarra - mert valószínűleg megunhattuk a benti tespedést. A foci abból állt, hogy szabályos keretek között megpróbáltuk egymástól elvenni a labdát és magunknál tartani ameddig csak bírjuk. Robi testi fölénnyel rendelkezett, így nagyon kellett munkálkodnom, hogy néha pár másodpercre megkaparinthassam a labdát.Lassan kezdtem elfáradni így egyéb cselhez kellett folyamodnom. Robi folyton háttal állt nekem, fenekével eltolva engem a labdától.

Váratlanul megfogtam két oldalról a rövidnadrágját és lerántottam amennyire csak tudtam. Őt ezt annyira meglepte, hogy ijedten kapott shortja után, hogy felhúzza fent maradt alsónadrágjára. Megszereztem a "focit", amit persze a folyamatos röhögéstől és könnyektől már alig láttam, de próbáltam minél messzebb juttatni barátomtól. Amikor Robi mögém ért már számítottam a "bosszúra" ezért még izgalmasabbnak éltem meg a helyzetet mint azelőtt. Rúgkapálásba és hangos nevetésbe kezdtünk, és megtörtént amire ekkor talán már titkon számítottam. Barátom is bevetette az én cselemet és lerántotta gatyámat. Olyan lendülettel tette mindezt, hogy alsónadrágom is a térdemen végezte. Elestem és fetrengve próbáltam magamra húzni mindkét ruhadarabot. Robi egyik lábát a labdán tartva néhány méterre figyelt engem és küzdelmemet. Én fekvésből fél-térde keltem fel és próbáltam minél előtt összeszedni minden elvesztett erőm. Robi látta, hogy nem sok energiám van már folytatni a labdajátékot így közelebb merészkedett.

- Minden ok? - kérdezte - majd közel jött lehajolt és megfogta a vállam, nem számítva arra, hogy én nem hagyom annyiban a dolgot.

- Persze! - válaszoltam még mindig kicsit nevetve.

Tévedtem! Robi ekkor már számított rá... hirtelen teljes energiámmal megfogtam nadrágja gumis derekát mert benne volt a pakliban, hogy azonnal védekezni fog és kitépi magát a karmaim közül. De nem így történt. Csak állt és beletörődve várta sorsát. Nem kegyelmeztem! Bokáig húztam mindkét nadrágját. Felnéztem, mert kíváncsi voltam arcára és reakciójára. Korábban láttam már a farkát a strand öltözőjében, így nem számítottam nagy meglepetésre. Most azonban más volt a helyzet. Rövid pólója semmit nem takart az intim részéből így nagyon közelről, telibe láthattam kőkemény péniszét, mely rugó módjára ugrott elő a nadrágjából. Ismert forróság futott végig a gerincemen egészen a farkcsontomig. Korábbi hokizásaim alkalmával éreztem ilyet, mely az élvezet határán támadta meg testemet. Teljesen lefagytam, fogalmam sem volt hány másodperc vagy perc telt el amióta ott térdekel előtte.



- Te jössz! Mutasd meg te is! - törte meg a csendet Robi, aki még mindig bokáig tolt nacival állt előttem.

Nem tudtam álcázni izgatottságom, hebegve-habogva próbáltam elkergetni zavarodottságom.

- Majd bent! - válaszoltam, kitérve a parancsszavak elől.

Magam sem értem miért próbáltam húzni az időt és védekezni sorsom ellen?! (most már tudom, akkor kellett volna átadnom magam minden élvezetnek)

- Akkor menjünk be! - reagált Robi nem kis meglepetésemre.
A nadrágját furcsa mód nem felhúzta, hanem kilépett belőle, felnyalábolta a kezével és elindult befelé. A nyári melegben jól eshetett neki, hogy nem melegíti semmi plusz ruhadarab. Úgy tünt mintha már várta volna ezt a pillanatot amikor egymás előtt meztelenkedhetünk, mert minden szégyenérzete elszállt. Kullogtam utána még mindig a fura bizsergéssel a testemben és csak remélni tudtam, hogy mire beérünk le fog nyugodni robbanásra váró kőkemény farkam.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


koleszban   homoszex   A lerobbant motor   terhes   kínzás  

Kriszta es Niki   A horgász kaland   Autó   Férfiszex   sissyboy  

Benedek   uram   állás   Lány   munkás  

sár   férfi biszex   Valentin   diákok   Kukkol  







Duciszex Celeb 18+