Csipkés combfix



Lola az a nő volt, aki meg tudta és meg is akarta élni nőiességének minden pillanatát. Rosszat és jót egyaránt. Most is csipkés combfixet és fekete fehérneműt vett fel a ruhája alá. Nem akart különlegesen felöltözni, nem is gondolta, hogy kicsípi magát, hiszen mégiscsak egy baráti találkozóról volt szó a telefonban. Valóban, kívülről nem is lehetett sejteni mit rejt az egyszerű farmer és ing. Nem érezte jól magát mégsem, frusztrálta, hogy találkozik azzal a férfival, aki előhozott egy számára elfeledett érzést évek óta először. Elképzelte, ahogyan Tamás beléhatol, ő pedig a végzet asszonyaként kéjesen vonaglik a férfi alatt. A végzet asszonya. Igen. Ez lesz az… Ő akar lenni a végzet asszonya, és, hogy ezt elérje elővette a rég elfeledett vörös rúzst. Azóta a bizonyos vonatút óta sok mindent megtudott Tamásról. 40 éves, együtt él a párjával és annak gyerekével. Lola megkönnyebbült, hiszen még egy erkölcsi gát gurult elé. Sem a saját, sem más kapcsolatát ő tönkre nem teszi. Lelkiismeret furdalása lett a combfix miatt. Tudta, hogy nem kerül le róla, mégis kényelmetlenül szexisnek érezte magát. Harangoztak. A találkozót fél egyre beszélték meg.
Pár perccel előbb ért oda, Tamás már várt rá.
- Jó napot! Ezek szerint Ön mindig ilyen csinos nem csak azon a napon csípte ki magát – villantotta meg jól ismert mosolyát a férfi. Még mindig nem tegeződtek.
- Jó napot! Alig ismertem meg a klasszikus zöld – szürke öltöny nélkül.
- Hm, pedig gondolkodtam, hogy ezt vegyem-e fel.
Leültek és Lola megnyugodott. Nem úgy nézett ki sem Tamás sem a beszélgetés, hogy lesz bármi is köztük. Kedélyesen cseverésztek órákon át, teljesen átlagos dolgokról. Tamásnak megcsörrent a telefonja. „Szerelmem” – olvasta a nevet Lola. A férfi nem vette fel, kinyomta.
- Nekem lassan mennem kell. – hozta fel Lola. Nem akart ebből problémát, inkább kezdeményez ő, hogy menjenek.
Együtt sétáltak ki a parkolóba, véletlenül még az autójuk is egymás mellett állt. Azonban Lola kis Volkswagenje nem akart indulni.
- Hát ez nem is fog elindulni innen, szerelő kell ide. De hazaviszem mindenképp. – ajánlotta fel Tamás egy alapos autóvizsgálat után
- Köszönöm, az tényleg jó lenne.
Ahogy ült Lola az anyósülésen, rátévedt a szeme Tamás nadrágjára. Eszébe jutott, hogy képzelte el reggel, ahogy Tamás pénisze szétfeszíti nedves, csöpögő hüvelyét. Akarta a férfit, és amikor megérkeztek kicsúszott a száján az a bizonyos mondtat:
- Jöjjön fel egy italra. – Ahogy kimondta, már rosszul érezte magát. A hormonjai és a józan esze csatát vívtak, és ő döntötte el mi is lesz a végkimenetel. Lola a megcsalást és az öregedést egy lapra gondolta. Mindkettőt megelőzni kell, nem akkor kell vele harcolni, amikor már ott áll a küszöbön.
- Legközelebb szaván fogom, de most eléggé sietek- mondta Tamás lesütött szemmel, Lola megkönnyebbülésére.
- Rendben. Akkor további szép napot, és köszönöm ezt a remek délutánt. – Mosolygott a lány és kiszállt, a választ nem is várta meg, hanem gyorsan besietett a lépcsőházba.
Ahogy felért a lakásába lezuhanyozott. Nem csinált semmit, mégis koszosnak érezte magát. Csengettek. Lola magára kapta a köntösét és az ajtóhoz ment. Remélte nem Tamás az. Kinézett a kukucskálón és látta Máté az. A párja. Nem örült neki. Vagyis csak a lelke örült a teste nem, a teste Tamásra vágyott. Máté hosszan csókolta a lányt.
- Kitaláltam mára valamit – mondta Máté izgatottan
- Igazán? Mégis mit?
- Meglepi – öltözz fel és megyünk
Lola visszavette csipkés fehérneműjét és combfixét, elhatározta, hogy ma este elfelejti Tamást és csak Mátéra fókuszál. Pár perc múlva indulásra kész lett, boldog volt, hogy a szerelme meg akarja lepni valamivel.
- Na, már elmondod, hogy, hova megyünk?
- Moziba – mosolygott Máté – tudod, mi megy most.
- Megnézzük az új Bosszúállókat? – csillant fel a szeme Lolának
- Igen, de előtte lesz, egy kis dolgom pár perc ígérem.
Máté leparkolt egy gyár előtt.
- Beviszem ezeket a kapcsolókat és jövök is. 10 perc maximum – Csókot lehet Lola szájára és kiszállt
Már eltelt fél óra. Lola kezdett nyűgös lenni. Szorította a combfix, melege volt és unatkozott. Felhívta a párját és érdeklődött hol léte felöl.
- Sajnálom, cica, de be kell szerelnem egy alkatrészt, mindjárt megyek.
Másfél óra múlva szállt vissza az autóba Máté.
- Na, mehetünk? – kérdezte a férfi
Lola nem akart válaszolni, sőt tulajdonképpen semmit és senkit nem akart, csak Tamást. Odaértek a moziba, de a lány nem ott volt, róla már képzeletben Tamás hámozta le a csipkekombinét. Úgy érezte mióta ismeri Tamást Máté minden egyes tettével és mondatával csak a férfi karjaiba löki őt. Lolának egy mentsvárszerű gondolata támadt. „ Majd kiszexelem Tamást a gondolataimból.” Észre se vette, de már elkezdődött a film. Odafordult Mátéhoz.
- Édes, mi lenne, ha kimennénk egy kicsit, csakhogy ellazítsalak, tudod – búgta halkan a lány, de a válaszra nem számított
- Szeretlek.
Lola forrongott, visszautasította a párja. Rendben volt, hogy egy moziban ülnek épp, de hát valami kis izgalom kell néha. Szereti. Nyilván Lola tudta, hogy szereti. De hol az a tűz, hol a vágy? A három órányi filmből, lett három órányi Tamásra gondolás. Hazafele megálltak egy gyorsétteremnél vacsorát venni. Otthon alig várta, hogy megszabadulhasson a szorító fehérneműitől. Sírni akart. Mérhetetlenül szomorú volt és csalódott, hiszen, ő megpróbálta, nem akart Tamásra gondolni, el akarta felejteni, de Máté ismételten a karjaiba lökte Lolát. A lány el is felejtette a parkolóban hagyott rossz autóját. Mikor elmesélte a történetet, Máté egyből ugrott és intézkedett. Máté tökéletes, a világot felgyújtaná Loláért. Pityegett a lány telefonja. Tamás írt. Úgy gondolta elég, ha holnap nézi meg és válaszol. A mai estét Máténak szenteli, holnap úgyis vissza kell utaznia az egyetemre.
- Annyira hiányoztál már – súgta a férfi nyakába miközben keze elindult a nadrágján
- Csak bújj ide most, olyan fáradt vagyok, csak arra vágyom, hogy a kiscicám idebújjon.
Lola halkan sírt egész este. Ez vár rá vajon egész életében? Minden lány elfogadna egy Mátét, az ő Mátéját kimondottan imádja mindenki. Szüleik is tökéletes párként gondolnak rájuk. Ha nem találkozott volna Tamással, most boldog lenne. Igen ez az oka. Tamás miatt boldogtalan. Ez volt az utolsó gondolat, amire emlékezett ugyanis szépen álomba sírta magát szerelme ölelő karjai között.
Másnap
Lola már a vonaton ült. Ment vissza az egyetemre. Még negyed óra volt indulásig, általában zenét hallgat, vagy olvas most azonban bámult ki az ablakon. Jól tudott azonosulni a vasútállomással, fejében állandó nyüzsgés volt és az összes hangosbemondó egyszerre szólt. 1 hónappal ezelőtt eszébe se jutott, hogy így fog őrlődni. Meglepetésére üres volt a kabin ahol utazott. Jó időt fogott ki, ilyenkor nem nagyon utazik senki. Nem is vágyott társaságra. Az ablakban megpillantott egy kalauzt a vonat mellett állt. Gyomra görcsbe rándult. Hirtelen azt hitte Tamás az, de nem. Elindultak azonban a kalauz, akit látott még mindig ott állt, nem ő lesz a vonaton. Lola kinézett a kabinból, látta az ellenőrt. Fekete haj, erős széles váll. „Sok férfi néz így ki, nem biztos… Ó a fenébe…” Tamás volt. Minden összeesküdött ellene. De a férfi nem vette őt észre. Bezárta a kabint és sírni kezdett. Kopogtak a kabin ablakán. Tamás volt az. Lola nem nézett rá csak tovább sírt. Be volt zárva és ez jó volt így neki. De hallotta, ahogy nyílik az ajtó. Ő buta gondolta magában, hogy hihette, hogy a kalauzok nem tudják kinyitni az ajtót. A férfi becsukta maga mögött az ajtót és elhúzta a függönyt.
- Hé, mi történt mi a baj?
Lola tovább pityergett.

- Ugye tudod, hogy elmondhatod nyugodtan? – kérdezte a férfi és átölelte Lolát gyengén mégis erősen
Lola kifakadt.

- Te vagy a baj. Megzavarsz. Kitaszítottál a tökéletes mókuskerekemből. Bejössz az életembe anélkül, hogy kérném. Elmondhatatlanul vágyom rád, holott nem szabad. Ott kellett volna abbahagyni a vonaton. Nem ám rám írni és találkozni. Alig vagy velem, alig ismerlek mégis tönkreteszed az életem.
Lola folytatta volna. Órákig tudta volna még folytatni. De Tamás megcsókolta. Lola úgy érezte, hogyha 10000 évig élne, bejárná, a világ összes országát se élhetne át ahhoz foghatót, mint akkor. Hallotta, ahogy az artériái dobognak a fejében. Szenvedélyes lett és megszállott. Amilyen mindig is akart lenni. Eddig a jóravaló nő volt az erősebb a jellemében, most azonban Tamás kiengedte a szajhát.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


Nejem   falun   Iskol   kutyám   barát  

önszopás   Elélveztem   edz   Az els?   Combf  

Cigánylány   Leszop   A szoba titka   zoli   Elte  

DROGOS   Buszon   foci   gangbang   Homoszex a koleszban  







Duciszex Celeb 18+