Horror és S/M



-Nos, mit tehetek önért hölgyem? -kérdezte nyersen a férfi.

Teresa Maria szinte szégyenlősen elmosolyodott.

-Azt hallottam, hogy keresnek valaki...különlegest. Egy filmhez. És igen jól fizetnek- válaszolta a nő. A hangja lágy, de magabiztos volt. Nagy ragyogó szemeivel határozottan nézett a férfira. Vállpántos kék ruhát és magas sarkú cipőt viselt. Hosszú fekete haja még a szék támláján is túlnyúlt. A kezeit lazán összekulcsolva az ölében tartotta.

-Drágám, az nem maga lesz- mondta a férfi nevetve.

-De igaz amit beszélnek?

-Nos igen, de...

-Elmondaná, hogy miről lenne szó? Talán mégiscsak megegyezünk.

A férfi felsóhajtott.

-Hát jó. Elmondom, miről lenne szó - mondta tompán.

A nő elmosolyodott, kicsit arrébb csúszott a székén és keresztbe tette a lábait és érdeklődve enyhén előre hajolt.

-Tudja mi az a snuff film?

-Azt hiszem igen, de azért kifejthetné, hogy egyre gondolunk-e - mondta a nő és a mosolya egy cseppet sem változott.

A férfi felmordult, majd azt mondta:

-A snuff film az, ahol a lány kinyiffan.

-Igen. Én is így tudtam. Folytassa!

-Elég komoly igények vannak rá. Mi igazából venni akartunk egy lányt. Valamelyik népes mexikói családból. Érti mire gondolok!

-Nem igazán. De tudom, hogy hol kaphat ilyen lányt. Persze csak megfelelő árért.

-Igen? A saját családjáról lenne szó? Vagy ismer valakit, aki...

-Magamról beszélek- mondta a nő szinte suttogva.

Előbbre hajolt és egy kis rálátást biztosított a kebleire. Nehezen vett levegőt és kezei a combját szorították. Hosszú csend következett.

-Nem drágám, úgy látszik csak nem értjük egymást. Mi olyan lányt vennénk, akit... - törte meg a csendet végül a férfi.

-...kinyiffantanak. -fejezte be a mondatot a nő idézve a férfit, majd így folytatta:

-Tökéletesen értettem. Magamat kínálom eladásra. Az életemet kínálom megvételre.

-Mi ez? Öngyilkos akar lenni, vagy mi?

-Számítana, ha az akarnék lenni? Problémát jelentene?

-Hát,... nem...

-Akkor miért érdekli? De azért válaszolok, ha már megkérdezte. Nem öngyilkosságról van szó. Tisztán üzlet. Felkínálok valamit. Valamit, amit meg akar venni és valamit, amit hajlandó vagyok eladni. Ennyi az egész.

-Szóval mindenképpen a főszereplő akar lenni?

-Úgy van. Természetesen nem ingyen.

-Aranyom, maga azután nem semmi! A pénznek nem fogja sok hasznát venni.

-Nem nekem lesz. Egy….barátnak. A pénz az övé lesz. Mennyit ajánl?

-Mielőtt ajánlatot teszek, látnom kell a portékát.

-Ez nyilvánvaló- felelte a nő és felállt.

Lehúzta a vállairól a ruhája pántjait és kilépett belőle. Nem viselt melltartót. Tétovázás nélkül letolta a bugyiját is. A teste gyönyörű volt. Sima bőr, feszes keblek, karcsú derék, lapos haj, gyér szőrzet, tornászhoz illő karcsú és izmos lábak.

-Ez igen. Teljesen megfelelő. Sőt..igazából sajnálnám is, ha… -mondta a férfi.

-Nem szeretné, ha a film a legjobb lenne? Nem akar csinos színásznőt?

-Nos igen, de...ez nem színészkedés lesz édes. Ez valóban meg fog történni.

-Tudom. Mennyit ajánl? - mondta a nő és a felöltözést mellőzve visszaült a székére.

-Nos...a mexikóiaknak egyfajta skálát szoktunk megadni. Általában azt csináljuk, hogy keresünk egy szegény családot lehetőleg sok leánygyermekkel és felajánljuk, hogy megvesszük az egyiket. A lánynak úgy állítjuk be a dolgot, hogy jót tesz a családjával. Nem akarjuk, hogy a forgatáson ellenkezzenek, kapálózzanak, rugdalózzanak, nem akarjuk őket megkötözni...legfeljebb a legvégén. Ezért megadjuk a skálát. Ha tényleg jól teszi a dolgát, fizetünk húszezret. Ha nagyjából elfogadható, amit csinál, akkor tízet. Ha ellentmond, akkor csak ötöt. Bármi is történik, az biztos, hogy nem megy többé haza.

-Értem. Azt hiszem ez nekem is megfelelő lesz. - mondta a nő és az állához érintette az ujját. Majd folytatta:

-Attól függően persze, hogy a vége hogyan fog történni. Pisztoly, kés, akasztás elfogadható, de például égetés nem…

Újabb hosszú szünet következett.

-Biztos hogy felfogta? - kérdezte a férfi hitetlenkedve.

-Persze hogy felfogtam. Lesz valaki aki majd elintéz és ezt filmre fogják venni. Együttműködő leszek és hagyom hogy megtegye. Nem küzdök, nem sikoltozok. Szerintem ön azt szeretné, ha úgy tennék, mintha akarnám hogy az illető megtegye.

-Megtenné?

-Hogyne. A korábban említett feltételek mellett.

-Nos…lenne még valami. Egy kis pornóval is megfűszereznénk az egészet. Benne van?

-Lehet róla szó, de többe fog kerülni. Plusz 2500 a skála minden fokozatában. Elfogadható?

-Igen, igen. Még egy dolog. Nos…a filmben sok minden történik majd…és amikor a végére érünk…nem akarjuk gyorsan lezárni…érti mire gondolok?

-Azt hiszem igen. Nem akarnak gyors halált- mondta a nő és komoly tekintettel nézte a férfit. Azután elmosolyodott és így szólt:

-Részemről rendben. Biztos vagyok benne, hogy csak jobb lesz tőle a film. De ugye tudja hogy most már kínzásról beszélünk?

-Nos…tulajdonképpen igen…

-Akkor még több pénzt kérek - mondta a nő olyan arckifejezéssel, mintha autóra alkudna.

-Rendben. Akkor legyen a minőségtől függő skála 30 000, 15 000 vagy 7 500. Így jó?

-Plusz az extra 2500 a pornó miatt.

-Ó persze…lássuk csak… akkor ez 32 500, 17 500 vagy 10 000. Elfogadható?

-Megegyeztünk. Készítse elő a legnagyobb összeget, mert meg fogok érte dolgozni.

-Ki kapja majd a pénzt?

-Tudna egy papírt adni? …Köszönöm.

Ráfirkantott pár adatot és visszaadta a férfinak, aki ránézett a lapra, majd eltette és így szólt:

-Meglesz.

-Mikor csináljuk? -kérdezte a nő.

-Még ma. Ahogy mindent előkészítünk, már kezdjük is. Ellenvetés?

-Nincs. Eladtam az életem. Akkor fejezik be, amikor szeretnék. Akár ebben a pillanatban is, ha akarná.

-Jézusom!…Nem. Lent csináljuk egy stúdióban.

-Rendben. Van valamiféle forgatókönyv? Ha együttműködést várnak, tudnom kell, hogy mikor mi fog velem történni- kérdezte higgadtan a nő.

-Van. - válaszolta a férfi és elővett néhány összetűzött lapot, amit a nőnek adott. Az olvasni kezdte és közben néha bólintott.

Amikor végzett, egy pólóba, farmerba öltözött férfi lépett a szobába, nyakában egy sztetoszkóppal.

-Először a dokival kell mennie. Később találkozunk -mondta az asztalnál ülő férfi.

-Miért? - kérdezte a nő egyszerűen érdeklődve, nem tiltakozásképpen.

-Elő kell készítenem - mondta a doki kifejezett gyengédséggel a hangjában.

A nő vállat vont és felállt.

-Ahogy akarják -mondta.

A doki mutatta az utat egy rövid folyosón keresztül egy csempézett padlójú helyiségbe. Volt benne egy tábori ágy, néhány fémasztal, rajtuk különféle orvosi eszközökkel. A szoba túlsó felében egy WC csésze is volt.

-És most? -kérdezte Teresa az ágy mellett állva.

-Foglaljon helyet. -mondta a férfi.

A nő engedelmeskedett. A férfi felvett az egyik asztalról egy vérnyomásmérőt és a nő karja köré tekerte a mandzsettát, majd pumpálni kezdett.

-Kiváló. 105 / 60. Lehet majd nyugodtan növelni. -mondta miután befejezte a mérést.

-Miért kell növelni?

-Megakadályozza hogy sokkot kapjon. Bármikor bekövetkezhet, ha elkezdjük.

-Rendben - mondta a nő engedelmesen.

-De előbb szeretném ha végigfeküdne az ágyon. Egy beöntést akarok adni, hogy mindent eltávolítsunk.

-Beöntést? Minek?

-Hát…nos…sok embernek elengednek a záróizmai, amikor…. érti nem?

-Értem. De nem tenné realisztikusabbá a dolgot, ha megtörténne?

-A producerek nem akarják.

-Oh. Értem. -mondta a nő és hasra feküdt az ágyon.

A doki egy párnát tett alá, hogy megemelje a csípőjét, majd felvett egy csövet és egy tasakot az asztalról.

-Húzza szét a popsiját! -utasította a nőt.

Teresa így tett. A férfi gyengéden bevezette a csövet és megindította a vizet. Miután a tasak kiürült, a nő a WC csészéhez ment és könnyített magán. A műveletet még kétszer ismételték meg.

-Rendben. Törölje meg magát- mondta utána a férfi és adott a nőnek egy rongyot. Amikor a nő végzett, felemelt egy fecskendőt és így szólt:

-Most kap néhány dolgot. Először is norepinefrint - ez megakadályozza, hogy sokkot kapjon.

A nő bólintott és kinyújtotta felé a karját. Miután beadta az injekciót, a doki azt mondta:

-És most valamit a fájdalomra is.

-Nem. Nem kell fájdalomcsillapító. Nem fogom tudni elvégezni a munkámat, ha tompa vagyok.

A férfi rámeredt és kitört:

-Édesem nincs semmiféle munkád. Tudod mi fog történni? Bevisznek a stúdióba és megölnek. Egyetlen teendőd van, hagyni őket- ennyi az egész elvárás.

-Ez nem igaz. Először pornó lesz…

-Ó a fenébe is! Annyi lesz a teendőd, hogy lefeküdj, tedd szét a lábaid és nyisd ki a szád.

-Ennél többet akarok. Azt akarom, hogy a film a legjobb legyen. Azt akarom, hogy aki látja, imádja majd. A legjobbat akarom nyújtani.

-Teljesen dilis vagy. Nem fogod bírni a fájdalmat.

-De igen!

-Bizonyítsd be! Ha nem megy, akkor behívok pár embert, akik majd lefognak és beadom az injekciót erővel.- mondta a doki.

-Hogyan bizonyítsam?

A férfi elfordult és az eszközök közt kezdett turkálni. Amikor visszafordult, egy fecskendő volt a kezében, amelynek a tűje legalább négy inch hosszú lehetett.

-Adhatok egy kis ízelítőt abból, ami vár rád - mondta a nőnek.

-Rendben. Ha ez az egyetlen módja a fájdalomcsillapítók elkerülésének, akkor rajta!

-Feküdj hanyatt!

A nő lefeküdt, kezeit a feje alatt összekulcsolva.

-És most? -kérdezte

-Ott kell csinálnom, ahol nem látszik majd…Nos hölgyem…itt egy kis ízelítő -mondta a doki és a köldökéhez illesztette a tűt.

Amikor a nő nem reagált, egy hüvelyknyit benyomott. A nő elfintorodott, de egy másodperc múlva újra ellazult arckifejezése volt. A doki újabb hüvelyknyivel mélyebbre tolta a tűt. Újabb fintor és újabb ellazulás. A férfi elengedte a fecskendőt, aminek a tűje félig a nőben volt.

-Megfelel? -kérdezte a nő, miután lenézett és látta a hasában álló fecskendőt.

-A fenébe is. Nem fáj?

-Dehogynem. De el tudom viselni.

-Ez még semmi. Olvastad a forgatókönyvet, nem?

-Igen és én is tudom, hogy ez még semmi. De biztos vagyok benne, hogy el tudom majd viselni.

-Még mindig nem hiszem, hogy….

A nő hirtelen felállt és az orvos elé lépett. Az nézte, ahogy Teresa a köldökéből még mindig kiálló fecskendő végét az övcsatjához illeszti. A nő felnézett a férfi arcába és megszólalt:

-Csókolj meg!

-Micsoda?

-Csókolj meg!

A férfi tétovázott, de végül megtette. A nő átölelte és szorosan magához húzta. A férfi testével tolta be magába a tű maradék részét. A férfi hátraugrott és a teljesen benyomódott tűre meredt.

-Tényleg teljesen dilis vagy -mondta, miközben lassan kihúzta a tűt a nőből.

-Tudom hogy mire vagyok képes. Esetleg egy másik teszt? A mellbimbómnál sem fog látszódni. Akár én is megcsinálhatom. Gyerünk! Biztosra akarsz menni, nem? - kérdezte és finoman megdörzsölte ujjaival bal mellbimbóját, ami szinte azonnal megmerevedett.

A férfi egy ideig bámulta, majd azt mondta:

-Nem láttam még olyat, aki ennyire bírta volna a fájdalmat és ennyire meg akart volna halni.

-Tévedsz. A fájdalmat valóban bírom, de halálvágyam nincs.

-Akkor mi az ördögért csinálod?

-Egyrészt a pénzért. Van valaki, akinek nagy szüksége van rá. Másrészt…nehéz szavakba önteni…sok mindent csináltam már életemben, de ez - ha csak rá gondolok is- felizgat… Őrület? Talán. Sok mindenért élhetnék, és nincs igazán okom meghalni. Más nem érti meg, de számomra ez nagyon fontos. Besétálok szabad akaratomból, hagyom hogy ismeretlenek megkínozzanak és végül megöljenek azért, hogy más ismeretlenek később élvezzék a halálom megnézését–ez a végső önfeláldozás. Kisétálhatnék és lehet hogy elgázolna egy autó. Egy értelmetlen halál. Én ezt választottam - és ez a hatalom. Mindegy mit fognak majd velem csinálni, én vagyok akié a hatalom. Mert én döntöttem. És szeretném ha ez a film bemutatná a döntésemet. Az utolsó dolog lesz amit csinálok és azt akarom, hogy tökéletes legyen és az emberek majd élvezzék.

-Abban már biztos lehetsz, hogy én élvezni fogom - mondta a doki.

A nő lenyúlt és megérintette a férfi nadrágon át is látható merevedését.

-Ezzel ne csináljunk valamit? -kérdezte mosolyogva.

Pár másodpercen belül már az ágyon feküdtek egymáson.

-Jézusom…ki fogsz menni a stúdióba és hagyod, hogy végezzenek veled- lihegte a férfi, miközben csípőjét mozgatva ki-be mozgott a nőben.

-Így van. És te nézni fogod, ugye? Élvezni fogod, ugye? Azt akarom hogy lásd az egészet! Azt akarom hogy élvezd! Azt akarom hogy álmodj róla és nézd meg a filmet újra és újra! Azt akarom hogy örökre emlékezz rá! Gondolj a fájdalomra amit át fogok élni!

-Istenem... -kiáltott fel a férfi és kirántotta magát a nőből.

Teresa gyorsan felült és megragadta a péniszt. A kilövellő sperma fele az arcára ment, fele a nyitott szájába. Lenyelte, majd szájába vette a hímtagot és megtisztította. A férfi pihent egy keveset, majd az egyik asztalon telálható telefonhoz lépett hívott valakit és beszélgetni kezdtek.

-Igen, igen... Ragaszkodik hozzá, hogy ne kapjon fájdalomcsillapítót úgyhogy biztosnak kellett lennem... Tudod mit? Kapd be! ... Tudom, tudom....Egy kicsit késünk, mert vérzik a köldöke... Mit?...De még mennyire... Az az istenverése 4 inch hosszú... Valószínűleg át is fúródott a bele... Holnapra hashártyagyulladást kapna, de nem hiszem hogy ez most számít... Nem, ha a vérzés eláll, semmi nem fog látszódni... Egy óra? ...Elég lesz. Készen leszünk.

Letette a kagylót és a nőre nézve azt mondta:

-Van még egy óránk.

A nő lenézett a hasára. Vékonyan de folyamatosan szivárgott a vér a köldökéből.

-Úgy hallottam azt mondtad, hogy addigra eláll.

-Biztos vagyok benne. Mielőtt elindulunk még egy beöntés kell majd a vér miatt.

-Ahogy jónak látod. Mit csináljunk, amíg várunk?

-Ellenőrzöm a vérnyomásod, talán adok még egy kis norepinefrint… Kérsz valamit enni? Esetleg inni?

A nő rávigyorgott:

-Utolsó kívánság vacsora az elítéltnek? Nem vagyok éhes. Egy pohár bor viszont jól esne.

-Sajnos nincs. A választék sör, whisky és kávé.

-Akkor hagyjuk, nem érdekes..

Az óra gyorsan eltelt és megszólalt a telefon. A doki felkapta, meghallgatta az üzenetet, majd letette. A nő felé fordult és azt mondta:

-Ideküldenek valakit. Ő és én fogunk elkísérni.

-Rendben- felelte a nő. Az ágyon ült összekulcsolt kézzel az ölében és várakozóan nézte az ajtót.

-A fenébe is! - tört ki a doki.

-Felejtsük el a zagyvaságot, amit korábban mondtál és hagyd hogy kivigyelek inen! Meg tudjuk tenni. Át tudlak vinni az őrökön. A hashártyagyulladás miatt ne aggódj! Antibiotikummal kezelhető, túl fogod élni. Szerzek valami ruhát.

A nő melegen rámosolygott és megrázta a fejét.

-Nem doki, nem akarom hogy megments!

-De meg fognak ölni...megölnek egy film kedvéért! És még csak nem is fogják gyorsan csinálni. Hadd vigyelek el innen!

-Nem. Nem akarok elmenni. Üzletet kötöttem. Nyugodtan kiállok és hagyom hogy végezzenek velem. Tartom magam a megállapodáshoz. Köszönöm, hogy segíteni akarsz, de maradok. De egy dolgot megtehetnél a kedvemért!

-Mi lenne az?

-Nézd végig az egészet! Ne vedd le rólam a szemed, amíg nincs vége. Izgulj fel a látványtól - az én kedvemért! Olyanoknak csinálom ezt a filmet, mint te, hogy élvezzék. És te élőben láthatod az elkészültét! Használd ki a lehetőséget- az én kedvemért!

A férfinak nem volt ideje válaszolni. Az ajtó kinyílt és egy símaszkos férfi lépett be rajta. Teresára nézett és azt mondta:

-Menjünk! Már várnak.

A nő felállt és rámosolygott.

-Benne lesz a filmben? -kérdezte.

-Igen- jött a tömör válasz.

-Meg fog ölni? - kérdezte nyíltan a nő.

A férfi rámeredt egy darabig, majd zavartan válaszolt:

-Ööö...igen...legalábis egy leszek közülük.

-Nagyszerű! Erősnek és szexinek tűnik. Tökéletes lesz!

-Jézusom, hölgyem- motyogta a maszkos férfi.

-Mi a baj? -kérdezte aggódva Teresa.

-Nem könnyíti meg a dolgot igazán.

-Hogy érti? Ellenkezés nélkül hagyom hogy megtegyék...nem csinálok semmi gondot - mondta a nő csodálkozva.

-Pont ez az! Az istenverte ellenkezés nélküliség...

-Ne aggódjon! Próbálja úgy nézni, hogy nem velem teszi, hanem együtt tesszük. Mielőtt meghalok, szeretkezni is fogunk, ugye? Azt is együtt csináljuk, nem? Ugyanez lesz majd, amikor megöl.

-Ha maga mondja…Talán. Hölgyem, ön tényleg páratlan. Mehetünk? Még be is kell öltöznie.

-Készen állok. Mehetünk!

A stúdióban egy üres színpad állt. Egyetlen megvilágított területét kivéve teljesen sötét volt. A megvilágított rész távolabbi szélénél egy oszlop állt. Maria Teresa a forgatókönyvet követve belépett a fénykörbe. Combig érő bíborszínű köpenyt viselt. Zene szólalt meg és a nő
táncolni kezdett, néha támasznak használva az oszlopot. A szám végén kioldotta a köpenyét és kibújt belőle. A köpeny alatt bíborszínű bikini volt rajta. Újabb zeneszám kezdődött és a tánc folytatódott. A harmadik szám előtt megszabadult a bikinifelsőjétől, a negyedik előtt pedig az alsójától. Ahogy az utolsó akkordok is elhalkultak, abbahagyta a táncot.

Két férfi lépett a sötétségből a fénykörbe. Mindkettőn csak egy símaszk volt és semmi más. Az egyik egy alacsony széket tett a fénykör közepére és leült. A pénisze mereven állt. Teresa bólintott és háttal a férfi ölébe ülve lassan magába engedte a hímtagot. Egy kicsit hátrahajolt, és lábait széttárva megmutatta a kamerának a nemi szerveket. A férfi megfogta a derekát és lassan fel-le kezdte mozgatni a nőt. A másik férfi közelebb lépett. Teresa oldalra fordította a fejét és a szájába vette a hímtagját. A férfi félrehúzta a nő hosszú haját, hogy a kamera mindent jól lásson.

-Jézusom , a legjobb pornószínésznő lenne, akit csak láttam - suttogta valaki a kamera mögött.

-Csak értékesebbé teszi a filmet. De igazad van. Tényleg jó. Kár érte. - válaszolt valaki más.

A színpadon a két férfi nyilvánvalóan felizgult volt, de úgy látszott hogy Teresa is élvezi a helyzetét. Természetesnek és ellazultnak tűnt. A férfiak nem is bírták sokáig. Először az álló élvezett el. Egy kicsit visszahúzódott és a forró sperma láthatóan lövellt Teresa nyitva tartott szájába. Amikor a nő visszafordult a kamera felé, a szájától az álláig jól látható spermacsík húzódott. Nemsokára az ülő férfi is felnyögött. Teresa megemelkedett egy kicsit és a kilövellő sperma beborította a hasát és a combjait.

A két férfi kisétált a fénykörből. Teresa a kamerába mosolygott majd az oszlophoz lépett. Megfogta és előrehajolt úgy, hogy a háta vízszintesen állt. Az egyik férfi visszatért és egy korbácsot tartott a kezében. Megállt a nő mögött és párszor a levegőbe suhintott. Megérintette a nő hátsóját a korbáccsal. Teresa azonnal térdre ereszkedett úgy, hogy a kezeit nem mozdította el. A férfi finoman a nő hátra csapott. Egyszer. Kétszer.

-Ez csak csiklandozás. Ez a legtöbb amit tudsz? - kérdezte gúnyosan a nő.

-Nem teszik?

-Csak nem elég érdekes - suttogta a nő és a homlokát az oszlopnak támasztotta.

-Akkor próbáljuk meg ezt -mondta a férfi és teljes erővel lecsapott.

Teresa teste megrándult, arca eltorzult egy pillanatra. A kamera ráközelített a hátán levő vérvörös csíkra.

-Ez jobban tetszik?

-Sokkal jobb - válaszolta Teresa és lassan becsukta a szemét.

A korbács újra és újra lecsapott. Amikor a férfi hosszú percek után végzett, Teresa Maria lassan és mereven felegyenesedett. Megfordult és megmutatta a hátát a kamerának. Vér szivárgott rengeteg sebből.

A korbácsos férfi visszahúzódott a sötétbe. A nő egy ideig egyedül állt a fénykörben. Zihálva vette a levegőt, de nem lehetett rájönni hogy inkább a sérülések, vagy inkább az izgalom miatt. A szemei félig csukva voltak és a megszokott módján mosolygott. A kezei elindultak a testén. Végigsimította a melleit, benyúlt a lábai közé. Amikor újra a kamerába nézett, ragyogott a büszkeségtől.

Ám még messze nem volt vége. A másik férfi tért vissza egy pár hosszú fémtűvel. Olyanok voltak, mint amiket húsok sütésénél szoktak használni, csak sokkal vékonyabbak. Megjelent a korábbi korbácsos is és átvett egy tűt. A nő két oldalára álltak.

-Készen állsz ezekre? -kérdezte az első és felemelte a tűjét.

Teresa várakozó pillantással előbb a tűre nézett, majd a két férfira. Kitárta és felemelte a karjait és állával a teste felé mutatott.

-Készen állok és türelmetlenül várok. Kezdhetitek amikor csak tetszik - mondta hallhatóan vágyakozva.

Az egyik férfi nagyjából egy hüvelykkel a jobb mellbimbója fölé illesztette a tűt és elkezdte beszúrni. A nő elragadtatottan nézte, amint legalább három hüvelyknyire süllyedt bele a tű. Ezután megfordult és hátát mutatta a kamerának. Átnézett a jobb válla felett. A másik férfi a jobb válla alá illesztette a keskeny tűt és benyomta. Teresa arca összerándult, de tovább mosolygott. A férfi előbb újra a kamera felé fordította a nőt, majd a vékony tű folytatta útját. Tisztán látszott ahogy a melle egy ponton előbb megemelkedik, majd kibukkan rajta a tű. Hagyta hogy oldalra fordítsák és bemutassák hogy a második tű teljesen áthalad a testén.

-Fiúk! Erről se feledkezzetek meg! -mondta és megérintette azt a tűt, amit elölről kezdtek belenyomni.

-Nem fogunk- biztosította egyikük, és tovább tolta az első tűt a mellébe egyre mélyebbre és mélyebbre.

A nő rátette a saját kezét a férfiéra ahogy az lassan mozgott. A tekintete ide-oda járt a tű és a férfi maszkkal takart arca között. Úgy tűnt hogy most kevésbé érzi a fájdalmat, mint a másik tűnél. Végül a tű kibukkant a hátán. A két férfi elengedte és hagyta, hogy körbeforduljon, megmutatva, hogy mindkét tű teljesen átmegy rajta. Újra az oldalával fordult a kamera felé és a férfiak lassan kihúzták belőle a tűket.

Az egyikük a vállára tette a kezét és lágyan lenyomta. Teresa térdre ereszkedett, végigfuttatta nyelvét a férfi merev hímvesszőjén, majd élénken szopta pár másodpercig, miközben a kezével a másik férfit simogatta. Azután megfordult és őt is a szájával kényeztette.

-Nagyon fáj? - kérdezte az, amelyiken éppen dolgozott.

A nő kiengedte a szájából a péniszét és suttogva válaszolt:

-Igen, de pontosan ezt akartam.

-Akarod hogy befejezzük?

Teresa felnézett rájuk és azt mondta:

-Ahogy csak akarjátok. Csináljátok amit jónak láttok.

A két férfi bólintott és ellépett tőle, ő pedig ott maradt térdelve. A férfiak szinte azonnal visszatértek. Az egyikük selyemsálat tartott a kezében, másik egy hosszú és keskeny pengéjű, díszes markolatú kést.

-Akarsz választani? - kérdezte az, akinél a kés volt.

-Nem. Tiétek a döntés - mondta a nő tágra nyílt szemekkel.

A késes a másik felé biccentett:

-Csináld te!

-Rendben- hangzott a válasz.

A férfi előrehajolt, áthúzta a sálat Teresa haja alatt és a torka köré hurkolta. A nő tágranyílt szemmel és érzékien nyitott szájjal nézte a kamerát. A férfi lassan és egyenletesen húzni kezdte a sál végeit. Teresa a combjaira szorította a kezeit és nem mozdult. A sál feszesre húzódott, a férfi keze remegett, ahogy szorosra húzta. Teresa Maria szeme továbbra is nyitva maradt és a mellkasa gyosan kezdett mozogni. Nyilvánvaló volt, hogy nem kap levegőt. A szája nagyobbra nyílt és az arca kezdett elszíneződni. Szaporán pislogott, ujjai belevájtak a combjaiba de nem emelte fel a kezeit, nem küzdött a férfival. A tekintete kezdett fátyolossá válni, a teste erősen remegett. A sötétségből megszólalt egy hang:

-Elég!

A férfi azonnal elengedte a sál végeit és levette a nő nyakáról. Teresa vadul köhögött, de arca hamar visszanyerte korábbi színét. Szemrehányóan nézett a férfira és rekedten megszólalt:

-Nem fejezted be!

-Én fogom befejezni- mondta a másik férfi és a kezét nyújtotta. A nő elfogadta és a férfi felsegítette a térdelésből.

-Meg kell kérdeznem. Felkészültél?

Teresa oldalra nézett és látta, hogy a másik férfinál a korábbi kés helyett már egy machete van, aminek a pengéjén megcsillant a reflektor fénye.

-Készen állok- suttogta.

Az első férfi elé lépett, merev pénisze a nő szájával volt egy vonalban. Megmarkolta Teresa haját és a fejét gyengéden a pénisze felé húzta. A nő egy pillanatig csak nézte és levegőhöz próbált jutni. Azután kinyitotta a száját és a férfi becsúsztatta a hímtagját. A nő éppen csak hogy mozgatni tudta az ajkait, de a férfi előre-hátra mozgatta a csípőjét, amíg a szájába nem élvezett. Teresa meg sem kísérelte lenyelni, nyál és sperma keveréke folyt a szájából, amikor a férfi ellépett tőle. Teresa haját továbbra sem engedte el, csak arrébb állt a nőtől.

A machetés férfi úgy helyezkedett, hogy ne takarja a kamerát. A nő tudomást sem vett róla, csak zihált. A férfi megérintette az arcát a machete pengéjének lapjával és mondott neki valamit, amit nem hallottak a mikrofonok. Teresa felemelte a pillantását és a korábbi mosolyának egy nagyon halvány maradványa visszatért az arcára. Látható erőfeszítéssel lassan felemelte a kezeit egyféle könyörgő pózba. Tenyerét felfelé fordította, ujjait kissé széttárta. Amikor elérte a mellei vonalát, megállt. A machetés férfi hátrahúzta a pengét és keményen lecsapott a nő nyakára. Akadály nélkül átszelte. Teresa feje a hajánál lógva a másik férfi kezében maradt, a teste oldalra dőlt. A végtagjai rángatóztak és a nyakából szökőkútként tört ki a vér. A szeme lehetetlenül tágra nyílt és az arckifejezése mintha csodálkozást fejezett volna ki. A kamera addig vette a jelenetet, amíg a test nem mozdult többet.


Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


Szilveszter   N?i   14 eves   M?fasz   Edit  

pump   Popo   Meleg sztorik   Faszverés   neveltek  

Gay szex   attila   Elött   Tenger   Eroszak  

Koliba   Vízilabda   Második   munk   Kukkol  







Duciszex Celeb 18+