Négy srác, több óra gyönyör
A történet kb. két éve esett meg velem. Alapvetően a szexuális életemet aktívként kezdtem, majd uni és mostanában inkabb a passzív szerepben mozgok. Amikor ez a szép este volt, akkor épp az uni korszakomat éltem :D Lényeg, volt egy srác (Laci, magas, vékony és inkbb aktív) akivel elég rendszeresen összejártunk egymás örömére. Róla, majd egy másik történetben mesélek, mert sok fantasztikus esténk volt.
Lacival többször beszéltük, hogy jó lenne egyszer összehozni egy édes-hármast. Egyszer úgy alakult, hogy a Laci rámírt:
-Te figyelj már! Beszéltük már egy párszor az édes-hármast-ekkor egy kicsit már elkezdett izgulni a kígyóm a nadrágomban, már csak a gondolattól, hogy na végre, megtörténik. Nos meglepetésemre a Laci máshogy folytatta: -Beszélgetek két sráccal, akik benne lennének egy kis groupenbe...-nem igazán hittem el.
De én is beszéltem skypeon a srácokkal és hát megbeszéltünk egy estét, amikor is eljöttek hozzám. A két srác inkább passzív volt, szóval eléggé adott volt a szerepleosztás. Iszogattunk, beszélgettünk, de csakhamar párokba rendeződtünk. Én az Ákossal, Laci pedig a Petivel kezdett heves csókólózásba. Gyerekek, a farkam már ekkor szét akart durrani.
Ezt az Ákos észre is vette és megszabadított a nadrágomtól és könyörtelen módón elkezdtett szopni. Eszméletlen volt. Közben láttam, hogy a Laci vetközteti a Petit, majd elkezdte szopni. A Lacinak olyan mélytorka van, hogy az valami hihetetlen. És a legszebb, hogy ezt ő is nagyon élvezi.
Miután az amúgyis kemény farkamat az Ákos kellően szétszopta, eltoltam magamtól, levetköztettem és aprólékosan az izmos, szálkás testének minden egyes részét végigcsókoltam, majd megérkeztem a farkához. Mese szép farka volt. Szépen, módszeresen elkezdtem izgatni. Nyalogattam a makkját, a péniszét végig és közben egy ujjal izgattam a kis finom popóját. Beleremegett az egész teste. Ekkor tövig bekaptam a farkát és csak szoptam, ahogy tudtam. Az előnedve ömlött a számba, ami irgalmatlanul tovább izgatott.
Közben a Laciék váltottak és a Peti kezdte szopni a Lacit, amit a Laci hangos nyögésekkel jelzett, hogy elég ügyes a Peti :) Nem bírtam magammal, gumit húztam a farkamra és kellően síkosítva az Ákos lukához igazítottam misszionáriusba. Csókoltam és közben finoman hatoltam egyre beljebb és beljebb. Az Ákos feszített, de nem húztam ki, csak megálltam. Ahogy engedett az ánusza szorítása úgy egyre hevesebben basztam a kis szűk popóját.
A Laci se bírt ekkor már magával és hasra vágta a Petit és egy elég határozott mozdulattal, óvszerrel a farkán felnyársalta a Petit, aki láthatóan eléggé élvezte. Miközbe basztuk a két kis passzív picsát többször összesmároltunk a Lacival, és ahogy értük még egymás golyóját is simogattuk. Kértem az Ákost, hogy menjen kutyába, a Laci pedig a hátára fordította a Petit. Ekkor az Ákosom nem bírt magával és kutyába elsült nekem, úgy, hogy a farkához se ért.
Én ekkor kihúztam a farkam, gumi csere és a Laci mögé térdeltem, aki a Petit baszta. Rám nézett és csak annyit mondott: -Kúrj meg, miközben én a Petit dugom. Nos mivel erre készültem, így még be se fejzte én már csúsztam be :D Kegytelen jó volt. Ő mozgott én meg csak tartottam magam. Hát a Petinek se kellett sok, főleg úgy, hogy amíg a Laci dugta én meg a Lacit, addig az Ákos szopta. Telespriccelte az Ákos száját rendesen a sűrű, meleg gecivel, amit az Ákos szépen le is nyelt.
Ekkor újabb váltás, és jött amire már vártam ez este során, a Laci húzott engem nyársra. Misszonáriusba voltunk. A Lacin ekkorra már szakadt a víz, lüktetett a farka. Belémhatolt és baszott rendesen. Ahogy azt szeretem. Éreztem nem kell se neki se nekem se sok. A két fiú felváltva szopott és smárolt velem. Amikor a Laci jelezte, hogy el fog menni, akkor a Peti szopott engem és az Ákos smárolni kezdett a Lacival. Ezután nem sokkal egyszerre mentünk el a Lacival. Ő dugás közben én meg a Peti szájába. Ő is nyelt rendesen. Mind a ketten remegtünk, reszkettünk. Frenetikus volt. Még maradtunk egymás mellett meztelenül mind a négyen, majd rendbe szedtük magunkat és a fiúk elmentek. Életem legjobb estéje volt. És jó lenne megismételni :)
Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Pornó sztori címkék
Meleg sztorik Sz?zességem Sperma Szerep MACI
nagyma vonat bugyi barátn 15 eves
iker-reflex Pár Gézuka Öcs vonaton
Öcsi izom Combf Crossdres Szop
Szextörténetek
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
A felismerés és a próbálkozás
Rövid pisi sztori
Jóapa és a glory hole
Izgat a homoszex
Nõm fia leszopott reggel ezért meg is basztam
Jóapa és a bolondballagás
Megbaszott a zöldséges
Közös faszverés
Megszoptatott egy cigány a wc -n
Maola a híd alatt
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
A felismerés és a próbálkozás
Rövid pisi sztori
Jóapa és a glory hole
Izgat a homoszex
Nõm fia leszopott reggel ezért meg is basztam
Jóapa és a bolondballagás
Megbaszott a zöldséges
Közös faszverés
Megszoptatott egy cigány a wc -n
Maola a híd alatt
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF