A szülinapi vibrátor
Szeretném megosztani a kis történetem, régebben én is olvastam párat és fantáziáltam közben. Az eset megtörtént. Elöljáróban annyit, hogy egy elég visszahúzódó és visszafogott lány vagyok. Kevés barátnőm van de velük szoros viszonyt ápolok, Elég ritkán mentem velük bulizni. 2019 nyár végén a 18. szülinapomat ünnepeltük, este pedig koncertre mentünk. 3 barátnőm átjött a koncert elött kicsit iszogatni. Nem szoktam töményet inni, de ha már ünneplek miért ne?!
2 feles vodka és 2 pohár pezsgő után sikerült igazán feloldódnom. Elindultunk a koncertre ahol még ittunk egy pár koktélt. Hajnal 1 kor elindultunk haza fele, Panna még elsétált hozzánk pár cuccáért a többiek pedig elköszöntek. Megittuk a maradék pezsgőt és leültünk beszélgetni. Kellemesen ellazított az ital az este végére, szóba jöttek a pasik és a szex is.
Soha nem voltam még együtt senkivel. Barátnőm ekkor felnevetett és a táskájából kivett egy becsomagolt dobozt. Annyit mondott hogy: az én titkos ajándékom, pasipótló ???? Egy farok alakú vibrátor volt.
Meglepett, de tetszett soha nem használtam ilyesmit, Kicsomagoltuk viccelődtünk vele hogy még hátmasszírozónak is jó. Panna annyit mondott: Hasalj az ágyra megmasszírozom vele a hátad.
Bekapcsolta, felült mellém az ágyra és váratlanul a combomon és a fenekemen kezdte rezegtetni. Kis idő után közelített a puncim felé az ital mámorától nem is próbáltam ellenkezni nagyon kellemes volt, ahogy a feszülős farmeren keresztül finoman rezgette a puncimat.
Kikapcsolta, éreztem, hogy fölém hajol megfordultam és megcsókolt. Levetkőztünk egymással szemben álltunk mersztelenül. Nem tudtam reagálni erre a helyzetre, de Panna újra megcsókolt majd a fenekemre csapott és az ágyra lökött.
A lábam közé vetette magát, lassan nyalni kezdett, hátradőltem, majd az ujjait is használni kezdte. Elképesztő volt, nagyon ügyesen csinálta. Felültem belemarkoltam a hajába fölém hajolt és vadul smárolni kezdtünk. Éreztem, hogy körbe a szája a puncimtól nedves. Aztán előkerült a vibrátor. Panna a nedves puncimhoz dörzsölte, majd hosszasan ott tartotta és azt kérdezte:
Kipróbálod rajtam?
Lefeküdt az ágyra mellé térdeltem és izgatni kezdtem a vibrátorral, közben ő az ujjával kényeztetett néha-néha az ujja végét kicsit belém helyezve. A kéjtől nedves punciját nyalni kezdtem soha nem kóstoltam még punci ízt. Elővettem a vibrátort és kikapcsolva elkezdtem Panna punciját dörzsölni vele majd szép finoman beraktam a végét közben a hasát és a mellét simogattam, beljebb toltam és elkezdtem mozgatni izgató volt, ahogy Panna puncija cuppog a nedvtől közben kapkodja a levegőt.
Szorosan mellé feküdtem csókolgattam a nyakát egyszer csak felnyomtam neki a vibrátort ameddig csak tudtam, nyögött egyet és bekapcsoltam. Éreztem, ahogy magához szorít és az egész teste befeszült a puncijába tövig felnyomott vibrátortól. Megszorította a lepedőt és nevetni kezdett közben pedig nyögdécselve kapkodta a levegőt.
Kikapcsoltam és smárolni kezdtünk közben éreztem, hogy a combomon folyik le a punci nedvem. Szívesen beleültem volna én is, de még szűz voltam ezért nem szerettem volna, Panna lefektetett az ágyra a lábam közé vetette magát és nyalni kezdett egyszer csak hallom, hogy bekapcsolja a vibrátort finoman betette a végét nyalni és szopogatni kezdte a csiklómat.
Kis idő után váratlanul a popsimhoz rakta a kéjnedves végét enyhén benyomva kicsit feszítve rezegtette, közben a csiklómat szopogatta.
Éreztem, hogy átjárt a meleg és elfogok élvezni pont ekkor kicsit beljebb nyomta a vibrátort, ami hirtelen kicsit fájt is de abban a pillanatban elélveztem. Ezután összebujtunk és úgy ahogy volt meztelenül betakaróztunk és elaludtunk.
Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Pornó sztori címkék
Laci Travi Fia katona Els?
Homoerotikus bugyis Sogor Sz?zességem fürd
többes nudista 17 éves animal Esküv?
iskolások %15% ahmed vibri Els? alkalommal
Szextörténetek
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
Gay fiúk egymás közt
Baszós társas
Buli a homo klubban
Betti csókja
A középsuli
Jácint - megismertem a gizdaseggût
Jóapa x Köcsögati - Masszázs
Meleg vágyak világa
Baszd meg Hannibal
Gorza az irodában
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
Gay fiúk egymás közt
Baszós társas
Buli a homo klubban
Betti csókja
A középsuli
Jácint - megismertem a gizdaseggût
Jóapa x Köcsögati - Masszázs
Meleg vágyak világa
Baszd meg Hannibal
Gorza az irodában
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF