Biszex Emma 2.



Csodálatos volt az utolsó pár hét Emma mellett. Igaz, hogy mozdulni se tudtam, de mégis csodásan éreztem magam társaságában. Végre együtt lehettünk minden ellenére. Úgy döntöttem, hogy vissztérek dolgozni. Igaz, hogy a főnök lányával járok, de akartam dolgozni, mert szerettem a munkámat. A vasárnap délutánt együtt töltöttük, a tv előtt jókat nevettünk együtt. Egy időre Emma elhallgatott.
-Jól vagy?
-Persze, csak azon gondolkozom, hogy biztos jó ötlet, hogy visszamenj dolgozni?
-Miért ne lenne az? Meguntam itthon, szeretném hasznossá tenni magamat.
-Annyira fogsz hiányozni.
-Butus, együtt dolgozunk, ugye tudod?
-Igen tudom, de az nem ugyanaz. Nem mehetek csak úgy oda hozzád, hogy megcsókoljalak.
-Tudod, neked is van irodád, nekem is és az ajtókon tudomásom szerint van zár.
-Rendben, de holnap reggel bizony együtt megyünk.
Egy csodás estét töltöttünk együtt Emmával. Reggel hamarabb kelt fel, mint én. Mire felkeltem már fel volt öltözve. Egy szürke öltönynadrágot viselt, ami szépen rátapadt. Szokás szerint az inge ujja fel volt tűrve, tetoválásai szabadon látszottak. A karjain lévőt mindenki láthatta, de csak én láthattam a különlegest, amelyik a combján van. Iszonyatosan jól nézett ki.
-Jó reggelt álomszuszék. - üdvözölt mosolyogva, majd egy bögre kávét nyújtott át.
Elvettem a bögrét, de nem ittam belőle, hanem leraktam az asztalra. Közelebb húztam magamhoz a csípőjénél fogva.
-Annyira dögös vagy. Nem tudom levenni rólad a szemem.
Közelebb húztam, majd lágyan, de mégis szenvedélyesen megcsókoltam.
-Mmm, tudod ez az első napod....el fogunk késni.
-Rendben, rendben, de munka után egyenesen hazajövünk és reggelig el nem engedlek.
-Alig várom. - nevetett.
Felvette a táskáját és a kulcsait és elindultunk. Ahogy kiléptünk a lakásból, furcsa érzésem támadt, mintha valaki figyelne. Körülnéztem, de nem láttam senkit, aki különösebben ránk figyelt volna. Emma kocsijával mentünk. Beérve a parkolóházba könnyen kapott parkolóhelyet, majd leállította a motort.
-Ugye tudod, hogy külön kell bemennünk? - kérdeztem.
-Persze, persze. - forgatta a szemeit rám.
-Meglátogathatnál az irodámban. - mondtam.
-Úgy lesz.
Utoljára megcsókoltam, majd kiszálltam a kocsiból. A nap eseménytelenül telt, semmi izgalmas, semmi extra, viszont Emma már nagyon hiányzott. Nem láttam egész nap az épületben, arra gondoltam, hogy merre járhat és kivel. Elővettem a telefonom és gondoltam írok neki egy üzenetet.
-Még 4 órája se váltunk el, máris megcsalsz?
Kis szünet.
-Haha, de vicces. Egész nap apát vigasztaltam, mert le van törve. A negyedik felesége is válni akar. Egész nap az irodában sír.
-Micsoda nőfaló, már látom kitől örökölted. Csak azért írok, mert hiányzol.
-Beugrom egy 10 perc múlva.
Türelmetlenül vártam a tíz percet. Egy hosszú 15 perc után kopogtak az ajtómon.
-Nyitva.
Emma lépett be az ajtómon.
-Késtél! - mondtam.
-Ne haragudj, tényleg nagyon maga alatt van a fater.
Ez a válás és miattam is nagyon aggódik.
-Miért aggódik?
-Hát szerinte, már rég nem voltam szerelmes.
-És igaza van?
-Nincs igaza. Mert ugyanis iszonyatosan szerelmes vagyok egy nőbe.
-És ki az a nő?
-Úgysem ismered.
Felálltam a székemről és az asztalomnak dőltem. Odahúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Beletúrt a hajamba. Majdnem letéptem róla az inget. Megemelt, majd felültetett az asztalra. Csókolni kezdett, ahol csak ért, mohón, mintha hónapokkal ezelőtt szexeltünk volna utoljára. Mindketten félmeztelenek voltunk.
-Hát itt meg mi az Isten folyik?
Emma apja lépett be az ajtón. A francba is, elfelejtettük bezárni az ajtót.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


apósom   8 éves   Prosztata   Szülinap   Apas  

élvezhetek   Kaland   Báty   szüzesség   tra  

Álláskeresés   Szandál   Csabi X Jóapa   Tinêdzser   Koleszos Homo  

mûpénisz   feleségem   Medence   nyeld le   spárga  







Duciszex Celeb 18+