Női szerepben



Tekintettel arra, hogy ma már engem a szexnek kizárólag az a formája izgat fel, ha én lehetek a nő szerepében, folyamatosan erről fantáziálok, ami már megtörtént velem és újra átélném, nagyon!



Egy buliban harisnyában, magassarkú cipőben, nagyon csini ruhában, gyönyörűen kisminkelve, számon vérvörös rúzzsal, ugyanilyen színűre kilakkozott körmökkel, keresztbe tett lábakkal ültem egy szobában, három másik "csaj" társaságában. Beszélgettünk.

Bejött egy nagyon helyes, fiatal, vékony srác és láttam, hogy megtetszettem neki. Mi tagadás, ő is nekem, nagyon!

Előbb dumcsiztunk egy kicsit, majd megkérdezte, átmegyek-e vele egy másik helyiségbe, mert szeretne velem kettesben maradni. Igent mondtam, teljesen transzban voltam, őrülten vágyakoztam!

Egymás mellé ültünk a másik szobában az ágyon és azt mondta, nagyon tetszem neki és kíván. Mondtam, hogy én is őt és annyira, hogy most megengedem, hogy azt csináljon velem, amit csak akar!
Először elkezdett simogatni, puszilgatni. Aztán lesmárolt, közben fogdosott, taperolt, benyúlt a szoknyám, harisnyám alá, eltolta a bugyimat, elkezdett ujjazni, közben már sikoltoztam a kéjtől.

Mohón viszonoztam csókjait, majd elkezdtem kigombolni a farmernadrágját, simogattam a pompás faszát, húzogattam róla a bőrt, aztán bekaptam.

Sokáig szoptam, nyaltam, hogy minél jobb legyen neki, de még mielőtt elélvezett volna, felhúztam rá a gumit és megkértem, basszon meg, ahogy a kurvákat szokás.

Tövig belém nyomta, már ettől majdnem elélveztem, de csak addig kúrt, amíg még nem lett kész, aztán kivette és a harisnyás lábamra, seggemre élvezett úgy, hogy a gecije végigfolyt, egészen bele a körömcipőmbe!

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


M?   Katonas   Növér   Kaland   Anyaval  

Álláskeresés   seggem   csicska   Bebuzultam   14 eves  

öcsi és én   f?nököm   Kezd   egy   törlés  

Ajánlo   fürd?   Legénybucsú   Film   vadnyugat  







Duciszex Celeb 18+