Csajos vágyak

A hátamon feküdtem, annak az épületnek a tetején, amelyikben a lakásom is helyet kapott. Még évekkel ezelőtt szereztem meg az utolsó ajtó kulcsát egy kedves, idősödő bácsitól, aki szintén itt lakott. Gyorsan eltelt az este, már késő éjszaka volt. A hőmérséklet is lehűlt kissé, de nem fáztam. A csillagokat néztem, persze nem látszott túl sok. Teljesen körülvett a sötétség. Ebben az órában még egy olyan nagy város is, mint Québec, szinte teljesen elcsendesedett. Jobbra fordítottam a fejem és a mellettem fekvő gyönyörű nő arcára néztem. Az égbolt kis fényforrásai tükröződtek a szemeiben. Néztem a sok millió fényévnyire lévő csillagok tükörképét és a távoli univerzumokra gondoltam. Arra, hogy milyen lenyűgöző az egész világ és hogy mi mennyire kicsik vagyunk. De mégis, ebben a pillanatban, ami szinte tökéletes volt, úgy éreztem, hogy minden értünk van és mi vagyunk a legfontosabbak a világon. A randink csodás volt. Megérte rá várni. Gondosan előkészítettem a tetőt. Kicsit macerás volt felcipelni a kis asztalt a székekkel, a tányérokat az evőeszközökkel, végül a poharakat és pár apró kiegészítőt.
Olivia bizonyára észrevette, hogy az arcát nézem, mert felém fordult és így szólt:
- Köszönöm, hogy megmutattad ezt a helyet. Még sose láttam így a várost.
- Szívesen – feleltem, majd kissé habozva folytattam: soha nem hoztam ide senkit. Olivia nem felelt, láttam rajta, hogy a szavaim mélységén gondolkodik.
Igazán boldognak éreztem magam, talán olyan boldognak, mint még soha ezelőtt. Menthetetlenül szerelmes lettem, de féltem nyíltan kimondani. Féltem, hogy ő talán nem érzi azt, amit én, hiszen még csak pár hete ismerkedünk meg. Ahogy néztük egymást arra gondoltam, hogy vele le tudnám élni ezt az életet. Elképzeltem, ahogy együtt élünk egy szép házban, ahogy nyaralni megyünk valamelyik tengerpartra. Ezek egy nagyon nyugodt élet képei voltak. Egy egészen másfajta életé, mint amilyet eddig éltem. A saját vágyaim nagyon megleptek. Eddig nem akartam ilyen életet. Kalandot kerestem és kihívást, de most, hogy találkoztam vele az egész értelmetlennek tűnt. Mi értelme a kalandoknak és az utazásnak, ha nincs kivel megosztani?
Ahogy ezek a kéretlen képek és gondolatok cikáztak a fejemben észre se vettem, hogy közben percek teltek el és én, elég bizarr módon, szótlanul nézem őt. Az elképzelt világomból a hangja rántott vissza.
- Ashley – kezdte kissé tétovázva, mi a helyzet velünk? – kérdezte végül. Úgy tűnt, neki is hasonló gondolatai vannak.
- Hogy érted? – kérdeztem vissza.
- Jól érzem magam veled – felelte halkan.
- Én is veled – vágtam rá szinte azonnal. Elmosolyodott, de aztán kissé elkomorult az arca.
- Mi a baj? – kérdeztem meglepődve ettől az oda nem illő reakciótól.
Olivia mélyet lélegzett, láttam, ahogy megemelkedik a mellkasa, majd lassan kifújta a levegőt. Az arcán rengeteg érzelem vonult keresztül, de leginkább gondterheltnek tűnt. Végül így felelt:
- Nem hiszem, hogy ez a dolog hosszútávon működhetne köztünk. Nagyon hasonló életet élünk. Mindketten szeretjük a munkánkat és ez miatt elég sokat utazunk. Szerintem kicsit lassítanunk kellene.
Ahogy hallgattam a szavait úgy éreztem, hogy jeges tüskék terjednek szét a testemben. Erre egyáltalán nem számítottam.
- Értem – feleltem tömören.
Reméltem, hogy az arcomról nem tudja leolvasni, hogy mennyire megbántott. Nem akartam, hogy tudja és azt a szánakozó pillantást sem, ahogy ilyenkor néznek az emberek. Közben a jeges tüskéket a düh forró hullámai váltották fel. Gyorsan felültem, majd álló helyzetbe tornáztam magam. Minél előbb véget akartam vetni az estének. Éreztem a tekintetét a hátamon, majd hallottam, ahogy ő is feláll.
- Azt hiszem ideje menni, nagyon lehűlt az idő – mondtam és próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomra.
- Ashley... nem akartalak megbántani. Nagyon szép este volt. – mondta halkan.
- Az volt, Dr. Blake – feleltem az egész kis történetünkre értve a választ.
- Gyere, igyuk meg a maradék... – kezdte, de a szavába vágtam.
- Fázom, te idd meg a bort, ha akarod – mondtam teljesen színtelen hangon.
Úgy éreztem, egy percig se tudok itt maradni, nem akartam ránézni, nem akartam beszélgetni, csak el akartam menni végre erről a tetőről. Megfordultam és felé se pillantva kinyitottam az ajtót. A kulcsot szándékosan leejtettem a földre. Hanyagul odaszóltam, hogy majd zárja be az ajtót, ha végzett és már száguldottam is lefelé a kanyargós lépcsőkön. Szinte nem is emlékeztem, hogy hogyan tettem meg az utat lefelé a tetőről. Gyorsan el kellett tűnnöm a környékről. Az egyetlen hely, ami szóba jöhetett a stúdió volt.
Ismét feküdtem, de most teljes sötétségben, magzatpózba gömbölyödve a hideg padlón. Még mindig dühös voltam és életemben először magányos is. Csendesen nyeltem a könnyeimet és azt kívántam, hogy eggyé váljak az éjszakával.
Másnap zaklatottan és kialvatlanul keltem fel a padlóról. Már bántam, hogy nem uralkodtam jobban magamon. És vajon mi lehet Oliviával? Biztos hazament, ő is miután elrohantam. Arra gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha teljesen kiiktatom az életemből. Talán még nincs túl késő. Az ablakhoz sétáltam és lenéztem a nyüzsgő városra. Az autókban hatalmas sorokban várták az emberek, hogy előrébb jussanak. Újra Oliviára gondoltam. Talán ő is ott ül az egyik taxiban és a rendelőjébe tart. Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Elfordultam az ablaktól és kifelé indultam. Ideje volt hazamenni. Vágytam egy forró fürdőre és a ruháimat se ártott volna lecserélni. Kimentem az utcára és fogtam egy taxit, elég sokáig tartott, de végül hazaértem. A lakásba belépve megtorpantam az előszobában. Próbáltam kitalálni mi legyen a következő lépés. A képek, amiket elképzeltem kettőnkről most törtek csak igazán darabokra. Elborított a veszteség tudata. Persze nem mondta, hogy ne találkozzunk többet és hogy nem akar látni, de én úgy éreztem, hogy ez a helyes lépés. Nyílván nem ugyanazt szeretnénk. Ő egy barátság extrákkal típusú kapcsolatot szeretne, nekem pedig ez kevés. Így lesz a legjobb mindkettőnknek – gondoltam és tovább indultam a lakásban.
Három nap telt el, volt egy nagyobb munkám egy esküvővel kapcsolatban, így nap közben volt, ami lekösse a figyelmemet. Az esték viszont elég rosszul teltek. Olyankor mindig rámtört a magány. Eleinte nem akartam bevallani, de szörnyen hiányzott. Egyedül feküdtem az ágyamban és többször felidéztem a közös emlékeinket. Álmatlanul forgolódtam a gyönyörű teste emlékével a fejemben. Eszembe jutott a rendelős kalandunk és éreztem, hogy nedves vagyok, de nem akartam megérinteni magam. Túl makacs voltam hozzá ebben a helyzetben. Olyan lett volna, mint valami bizonyíték arra, hogy nem vagyok képes lezárni. Közben akaratlanul is szöget ütött a fejemben az a gondolat, hogy talán igaza volt. Lehet, hogy az olyan embereknek, mint én, nem való az igazi kapcsolat, hiába vágynak rá.
Lassan véget ért az egész hét, közeledett a szombat. Az elmúlt néhány napban Dr. Blake, magamban sokszor így neveztem, többször próbált felhívni és küldött néhány üzenetet is. Ezek többnyire arról szóltak, hogy sajnálja, hogy elrontotta az esténket és hogy, hiányzom neki. Nem vettem fel és nem válaszoltam. Így is megnehezítette, hogy elengedjem, de azért a „hiányzol” üzenetét rengetegszer elolvastam. Gonosz kis elégtételként éltem meg, hogy talán ő is szenved valamelyest. A kis erotikus kalandjaink biztos hiányoznak neki, ha más nem is. Eldöntöttem, hogy ma erőt veszek magamon és eltakarítom, amit a tetőn hátra hagytunk. Éppen itt volt már az ideje, aztán felhívom és megmondom, hogy nem akarok vele többet találkozni. Céltudatosan haladtam egyre feljebb a lépcsőkön. Minden kihalt volt az épületben, csak a cipőm visszhangzó kopogása törte meg a csendet. Már a tetőre vezető ajtó előtt álltam, amikor eszembe jutott, hogy Oliviánál van a kulcs. Dühös lettem, hogy így keresztül húztam a saját terveimet. Azért tettem egy próbát a kilincsel. Meglepetésemre engedett és az ajtó kinyílt. Először arra gondoltam, hogy be se zárta, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem erről van szó. Tettem néhány lépést befelé, a tető fényárban úszott. A lépcsőház félhomálya után kissé elvakított a napfény, de így is ki tudtam venni, hogy egy hosszúhajú, kecses nő áll a kis asztal mellett és a várost nézi. A haja hullámos volt és lágyan lengedezett a gyenge szélben. Laza, egyrészes, fehér nyári ruhát viselt. Az első pillanatban arra gondoltam, hogy mennyire gyönyörű, aztán rádöbbentem, hogy csak Dr. Blake lehet. Nagyon megijedtem, de ezzel egyidőben apró pillangókat éreztem repkedni a gyomromban és mint valami hatalmas mágnes, vonzott magához az elém táruló látvány.
Olivia megfordult és azonnal a tekintetemet kereste. Hátfényben és ebben a fehér ruhában a bőre sokkal barnábbnak tűnt. Úgy festett, mint egy olasz arisztokrata.
- Sokat vártam rád – kezdett bele azonnal, köszönés nélkül – reméltem, hogy itt előbb vagy utóbb találkozunk.
- Mivel ez egy másik ruha, gondolom nem azóta vagy itt – feleltem, arra a rosszul végződő estére utalva.
- Nem, de sokszor feljöttem ide – mondta.
Nem reagáltam semmit. Vártam, hogy folytassa és hogy kiderüljön, miért jött.
- Nézd Ashley – kezdte – tudom, hogy megbántottalak. Tudom, hogy nem mentség, de összezavarodtam és meg is ijedtem. Nem tőled, hanem saját magamtól. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar jön valaki, aki felforgatja az életemet. Még csak most költöztem ide, vannak olyan dobozaim, amikből még elő sem pakoltam. Én többször is olyasmit csináltam veled, amit soha nem tettem volna ezelőtt. Ez tényleg nagyon megrémisztett és a dolgaink egyre komolyabbra fordultak. Úgy éreztem el kell távolodnom tőled, de ahogy teltek a napok, rájöttem, hogy hiba volt. Igazából már akkor este megbántam, amikor itt hagytál.
Az utolsó mondatánál felemelte a kezét és körbemutatott, nyitott tenyérrel. Zaklatott volt a hangja, úgy tűnt a könnyeivel küzd. Ahogy hallgattam őt a szavai és az érzelmek vihara az arcán elmostak a lelkemből minden haragot és rossz érzést. Az görcsös csomó, ami napok óta a gyomromban volt, végre felengedett. Tudtam, hogy mondanom kell valamit, de nagyon nehezen találtam a szavakat.
- Én is megbántam, hogy úgy elrohantam. Meg kellett volna beszélnünk, de akkor nem voltam rá képes – feleltem és ahogy kimondtam ezeket a szavakat hihetetlenül erős vágy tört rám, hogy megcsókoljam őt.
- Hiányoztál – suttogta és a következő pillanatban, már előtte álltam és minden kétséget feledve a szájára tapasztottam a számat.
Olivia vadul visszacsókolt és éreztem, ahogy a kezeivel a hátamat simogatja. A teste az enyémnek feszült és ahogy a melleink összedörzsölődtek hatalmába kerített az az óriási vágy, amit mindig éreztem, ha vele voltam.
- Nekem is hiányoztál – suttogtam az ajkai közé, kissé megkésve, amikor lélegzethez jutottam.
- Teljesen megőrjítesz! – mondta és a szavakkal együtt valami hihetetlen erő áradt szét a testéből. Szinte ledöntött a lábamról. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy végre mindketten ugyanazt akarjuk. És akkor teljesen elborított a vágy. Betöltötte mindenemet, olyan volt, mintha átváltoztam volna valami mássá, valamivé, ami talán már nem is emberi. Nem bírtam volna visszafogni magam, még akkor sem, ha valaki feljön utánam a tetőre.
Kissé behajlítottam a térdeimet és a fehér ruhája alá csúsztattam a kezem. Egy gyors mozdulattal végigsimítottam a combján és megmarkoltam a fenekét. A másik kezemmel az egyik mellét simogattam. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, de nem törte meg a csókunkat. Azzal a kezemmel amelyik a ruhája alatt volt hátulról kezdtem kényeztetni. Megérintettem a két formás domborulat közötti keskeny területet. Egymás után többször is teljes hosszában végigsimítottam rajta. Éreztem, hogy Olivia teste ösztönösen reagál a mozdulatra. Kissé széttette a lábát, hogy jobban hozzáférjek és a kezemhez nyomta magát. Megszakította a csókot és többször felnyögött. Ezek az apró kis hangok és mozdulatok még jobban felbátorítottak. Hirtelen elvettem a kezem, majd megragadtam a karjait és megfordítottam. A felső testét meglöktem kissé és ő az asztalra dőlt, nem tartott ellen. Egy gyors mozdulattal megfogtam a ruháját és felgyűrtem a derekához. A következő pillanatban már térdre is ereszkedtem és elkezdtem csókolgatni a fenekét. Az egyik kezemmel átnyúltam a lába között és a selymes tangán keresztül izgattam a csiklóját, majd benyúltam a bugyi alá és úgy folytattam. Közben hátul félrehúztam és az ánuszánál köröztem a nyelvemmel. Hallottam ahogy kéjesen a nevemet sóhajtja. Nagyon izgató volt. Éreztem, hogy teljesen átázott a bugyim a kis rövidnadrágom alatt. Többet akartam belőle. Kétoldalt megfogtam a bugyiját és lehúztam a bokájáig. Ő nem mozdult, csak a mellkasa emelkedett fel és le, ahogy egyre jobban kapkodta a levegőt.
- Folytasd kérlek – mondta rekedtes hangon és én azonnal engedelmeskedtem.
Gyönyörű volt ebben a pózban, mindenét egyszerre láthattam. Az egyik kezemmel újra a csiklójához nyúltam és közben belenyaltam a hüvelyébe. Tudtam, hogy belül is nagyon nedves és sóvárog az érintésre. Felváltva izgattam a csiklóját és a hüvelyét, egyszer a nyelvemet használva máskor az ujjaimat. Egyre lassítottam a tempón, nem akartam, hogy gyorsan elélvezzen, pedig egyre jobban közeledett az orgazmus felé, éreztem a mozdulataiból és hallottam az egyre mélyebb nyögéseiből.
- Ashley – nyögte egészen halkan. Erre kissé beljebb nyomtam a nyelvem a szűk nyílásba.
Tudtam, hogy már nagyon közel jár. Hirtelen felálltam, benyálaztam az ujjaimat és kettőt teljesen becsúsztattam a hüvelyébe. Olivia felsikkantott és mindkét kezével megmarkolta az asztal szélét. Láttam, hogy az erős szorítástól szinte elfehérednek az ujjai. A szemeit szorosan összezárta az ajkai pedig kissé nyitva voltak. Lassan elkezdtem mozogni benne. Nagyon forró volt belül és nedves. A feszes izmok erősen körbefonták az ujjaimat, azok mégis könnyedén siklottak. Úgy fordítottam a kezem, hogy a hüvelykujjammal elérjem a csiklóját. Minden befelé irányuló mozdulattal megérintettem. Gyorsítottam a tempón, ő pedig egyre hangosabb lett és egyre vadabbul mozgott, szinte követelve az erőteljesebb lökéseket, majd hirtelen rabul ejtette a gyönyör. A szokottnál jóval magasabb hangon nyögdécselt, aztán szinte sikoltozott a hosszan elhúzódó orgazmustól.
Amikor véget ért, lassan kihúztam az ujjaimat, a felső testemmel fölé hajoltam és a hátát csókolgattam. Hallottam ahogy lecsillapodik a légzése, aztán lassan megfordult, én hátrébb léptem, hogy helyet adjak neki. Kilépett a bugyijából és a földön hagyta, a ruháját viszont megigazította. Közben végig a szemembe nézett. A tekintetében látszott a nemrég átélt gyönyör, de valami mást is láttam benne. Nehéz lett volna pontosan megmondani mi az, de valamiféle megszállottságra emlékeztetett. Ez a pillantás szinte a földhöz szegezett, úgy éreztem nem bírok megmozdulni. Egyszerre volt csábító és ijesztő és egyre közeledett felém. A következő pillanatban már a nyakamon éreztem a csókjait. Az egyik keze a hátamon volt. Teljesen a sajátjához húzta a testem. A másik kezével pedig már gombolta is ki a nadrágomat. Éreztem, hogy remegnek a lábaim, de nem bírtam uralkodni rajtuk. Amikor végzett a gombbal és a zipzárral kissé lábujjhegyre állt és becsúsztatta a puncimhoz a kezét. A csókokkal nem hagyott fel egy pillanatra se, de apró kis harapásokat beiktatott közéjük. Csodálatos volt érezni a kezét a nadrágomban. Nem nyúlt rögtön a bugyim alá, hanem azok keresztül simogatott. Úgy éreztem, hogy mindenem lüktet odalent. Hátravetettem a fejem és úgy kapkodtam a levegőt. Tudtam, hogy szándékosan lassan és finoman csinálja, de nem bírtam uralkodni magamon. Megragadtam a csuklóját és erősen a puncimhoz nyomtam a kezét. Hangosan felnyögtem. Ekkor viszont a másik kezével elkapta az enyémet és félrelökte.
- Nem – mondta tömören és parancsolóan, de a mosolyát nem tudta teljesen elfojtani. Ettől a stílustól még jobban felizgultam.
Mindig beindított, ha láttam benne azt a határozott orvost, akit megismertem. Várt egy apró pillanatot, aztán kihúzta a kezét, ettől kissé megijedtem, de letérdelt elém és a hasamat kezdte csókolni. Lassan lecsúsztatta a nadrágomat a lábamon és egyre lejjebb haladt az ajkaival. Amikor a szeméremdombomhoz ért, már a nyelvével is érintette a bőrömet. Aztán alig érezhetően végignyalt a bugyimon. Úgy éreztem felrobbanok.
- Kérlek – suttogtam.
- Nem – felelte újra és kis körökbe kezdett a nyelvével.
Néztem, ahogy csinálja, vadító volt. Aztán végre félrehúzta a vékony anyagot. Finoman az ajkai közé vette a csiklómat és gyengéden megszívta néhányszor. Éreztem, ahogy a nyelvéhez nyomódik a legérzékenyebb részem, majd még mindig kínzó lassúsággal mélyen körbeölelte a nyelvével. Szörnyen nehéz volt megállni, hogy ne ragadjam meg a haját és ne kezdjek el mozogni a nyelvén. Egyszerre vágytam a kielégülésre és arra a lassú mámorra is, amit okozott. Olivia újabb körökkel kényeztetett és én hangos nyögésekkel jutalmaztam minden érintését. Az összes idegszálam a nyelvére összpontosított. Újra ránéztem. Most fel és le mozgott rajta. Kissé elhomályosult tekintettel néztem és egyszerre éreztem is, ahogy a csiklómat mozgatja a nyelvével. Az arcán láttam, hogy mennyire élvezi, amit csinál. Ez már túl sok volt. Ahogy a szemeimmel is láttam, nem csak éreztem ahogy kinyal, elvesztettem minden irányítást a testem fölött. A hajába túrtam, közben hozzányomtam magam és végig söpörtek a testemen az orgazmus forró hullámai.
Olivia felállt és megvárta, amíg én is összeszedem magam. Felvettem a nadrágomat és kissé ingatag mozdulatokkal elé léptem és lágyan megcsókoltam. Ő viszonozta a csókot, amely most egészen lassú volt. Az ajkaink szinte simogatták egymást. Sokáig álltunk így és minél több idő telt el, annál jobban éreztem őt. Ez a csók egészen más volt, mint az eddigiek, valami sokkal többről szólt. Úgy éreztem, hogy ismerem ezt a nőt, hogy ismerem minden gondolatát és hogy ő is ismeri az enyémeket. Lassan teljesen eggyé váltunk, vagy inkább feloldódtunk a másikban. Nem tudtam mennyi idő telt el pontosan, de amikor vége lett és kinyitottam a szemem arra számítottam, hogy közben besötétedett. Kicsit meg is lepett, hogy ugyanolyan világos van, mint amikor feljöttem rendet rakni. Ez bizonyos szempontból sikerült is. Sőt jobban sikerült, mint reméltem.
- Olivia... mi a helyzet velünk? – tettem fel most én azt a kérdést, ami nemrég mindent elrontott. Nem volt bennem félelem. Mosolyogva néztem rá és vártam a válaszát. Ő is elmosolyodott. A zöld szemeiben vidámság csillogott.
- Én készen állok a folytatásra – felelte és megfogta a kezem. Az ajkához emelte és puha csókot lehelt rá, majd az ajtó felé indult. Én megszorítottam kissé a kezét és követtem.
- Hová megyünk? – kérdeztem a lelkemben szétáradó boldogság közepette, bár nem is érdekelt igazán. Bárhová követtem volna őt.
- Megmutatom a lakásomat. Nincs messze és egy számomra nagyon fontos személy már biztosan nagyon várja, hogy hazamenjek – felelte nevetve.
- Tessék? – kérdeztem kissé ijedten.
- Itt van az anyám – kezdett bele gyorsan – azt mondtam ma korán végzek és elmegyünk vacsorázni. Arra gondoltam, hogy csatlakozhatnál hozzánk, ha van kedved.
Nagyot dobbant a szívem. Ez aztán a változás – gondoltam. Úgy tűnik tényleg készen áll a folytatásra.
- Várj egy kicsit – mondtam és lelassítottam a lépteimet.
- Nincs kedved hozzá? – kérdezte rögtön.
- Előbb menjünk a lakásomba, itt lakom ebben az épületben és tudod te gyönyörű vagy ebben a fehér ruhában, de én nem igazán vagyok vacsorához öltözve – mondtam kissé riadtan. Olivia elnevette magát.
- Csak nem félsz? – kérdezte és újra felnevetett. A hangja, mint egy gyönyörű hárfa lágy dallama visszhangzott a lépcsőházban.
Egy órával később már átöltözve álltunk az ajtaja előtt. A kulcsaival babrált. A szívem vadul kalapált. Nem vallottam be neki, de azért tartottam kissé ettől a váratlan találkozástól. De jó volt arra gondolni, hogy bemutat az édesanyjának, kíváncsi voltam, hogy milyen és talán könnyebb így, váratlanul, mint mondjuk napokon át várni egy előre bejelentett alkalmat. Befejezte a zörgést, majd felém fordult és várakozóan rám nézett. Szerintem ő is ideges volt.
- Készen állsz? – kérdezte és nagy levegőt vett.
Közelebb húzódtam, majd lágyan megcsókoltam. Olivia visszacsókolt. Éreztem, hogy az arcomra teszi a kezét. Miközben a nyelveink lassú táncot jártak hihetetlen öröm és szeretet áradt szét az egész lényemben. Szinte lebegtem a boldogságtól, úgy éreztem én vagyok a legszerencsésebb ember a földön, és bár aznap egyikőnk se mondta ki azt a bizonyos szót, a csókunkban ott volt. Tudtam, teljes bizonyossággal, hogy szavak nélküli szövetség köttetett, és hogy ha nem rontjuk el nagyon, igazán boldogok leszünk. Aztán egy vicces kis kép jelent meg a szemeim előtt és elnevettem magam.
- Mi az? – kérdezte.
- Nincs rajtad bugyi – suttogtam cinkosan.
Láttam az arcán ahogy meglepődik. Szinte vártam, hogy ösztönösen odakap a kezével, de ilyesmire nem volt szükség. Ahogy kimondtam a szavakat neki is egyértelmű volt.
- A bugyid fentmaradt a tetőn – mondtam. Összenéztünk, majd mindkettőnkből kitört a nevetés, aztán Dr. Olivia Blake lenyomta a kilincset.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó