Az első szopásom
Első szopásom úgy történt hogy vonattal utaztam Debrecentől Budapestre. Kabinos gyors vonattal. Szembe ült velem egy 47éves férfi, zenét hallgattam nem is foglalkoztam vele, néha éreztem hogy néz, ránéztem mindig máshová nézett, aztán egyszer össze néztünk, bámult, kezdtem zavarba lenni, oda néztem a combjára véletlenül, láttam hogy áll a farka. Teljesen zavarba jöttem. Én akkor 19 éves voltam. Csak a csajok érdekeltek. De ahogy bámult és láttam hogy áll a farka, teljesen dermesztő volt. Felálltam kinéztem az ablakon, hiba volt. Elkezte fogdosni a seggem próbáltam elhuzodni, de nem tudtam, mögém állt szorosan, éreztem a kemény farkát, mondta hogy szopjam le vagy seggbe dugjon, mondtam egyik sem. Erre elövette a farkát nagyon nagy volt, probáltam kihuzni az ajtót de nem engedte, megfogta a kezem mondta hogy verjem neki, lebénultam. Lenyomott a farkához benyomta a számba, fuldokoltam, mondta hogy szopjam mert ha nem akkor nagyon durván fogja csinálni. Elkeztem szopni, éreztem hogy egyre jobban ki be húzza a farkát, fogta a fejem erösen, jól benyomta a számba és éreztem a forró spermát, mondta hogy nyelvem le. Kiköptem egy kicsit erre lerántotta a nadrágom felnyult a seggembe, egyre több ujjal, nagyon fájt, láttam hogy megint áll a farka, ráhuzott a farkára, azt hittem hogy meghalok annyira fájt, közben elkezte verni a farkam, a fájdalom után jött az élvezett. Hatalmasat élveztem, azóta is imádom ha bele ülök valaki farkába és ugy verik a farkam, hatalmasat élvezek úgy. Aztán látta hogy Kelenföldön van a vonat, gyorsan felöltözött és már le is szállt. Én meg ott maradtam meztelenül szétbasszott seggel gecis combokkal, soha nem láttam többet, pedig mennyire leszoptam volna újra
Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Pornó sztori címkék
Elte Geri nudista Betti sissy
Egy gay prosti naplója törlés els? alkalom Karácsony kutya
istálló Bar öcsi és én férj Anya
Katonas lapát Kurv sógorn? segít
Szextörténetek
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
A sok sperma
Egy koleszos élményem
A család beavatta a picsám
Marci beakaszt
Igaz meleg történet
Rendhagyó születésnap
Meleg cowboyok
Vendéglői baszoda
A perverz énem
Érzéki izgalmak
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
A sok sperma
Egy koleszos élményem
A család beavatta a picsám
Marci beakaszt
Igaz meleg történet
Rendhagyó születésnap
Meleg cowboyok
Vendéglői baszoda
A perverz énem
Érzéki izgalmak
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF