Megbaszott a zöldséges



Amikor felébredtem Ádám már nem volt otthon, a konyha asztalon egy szál gyönyörű piros rózsa várt. Nagyon megörültem neki, rögtön vízbe is tettem. Írtam egy smst Ádámnak amiben megköszöntem.
Reggeliztem , és rendbe szedtem magam, felöltöztem és vásárolni indultam. A kedvenc görög zöldségesemhez mentem, vettem almát, banánt , répát és zöldséget.
- Ahil, burgonyátok nincs?
- De van, most hoztuk a nagykereskedésből , csak még nem volt időm behozni belőle. Ha hátra mész a raktárhoz Adonisz ad neked, most pakolja a teherautót.
- Rendben köszi.
Ezzel hátra mentem, át az udvaron a raktárhoz, ahol egy kisteherautó állt. Ahogy közelebb értem halk sóhajtásokat hallottam a raktérből, óvatos léptekkel közeledtem a jármű felé, a résnyire nyitott oldalajtón belestem. Adonisz volt ott, aki éppen háttal a krumplis zsákoknak dőlve verte a farkát, a fekete melegítő nadrágja combközépig letolva, a melegítő felső pedig felhúzva, és az állával tartotta azt. Az izmos combjai, és a formás, izmos feneke a zsákokon ülve oldalról jól látszott, mint ahogyan a méretes kemény farka is, amin a keze le-fel járt. Másik kezével a mellizmait és a mellbimbóját simogatta, közben halkan sóhajtozott. Nagyon szexi, és kívánatos volt. Ahogy néztem a srácot, engem is egyre inkább felizgatott, nagyokat nyeltem, a popsim bizseregni kezdett. Éreztem hogy ott lenne a helye ennek a szép fasznak. Nem tudtam hogy mit csináljak, nagyon felizgultam, elfordultam az ajtó réstől, és óvatosan a kocsi oldalának dőltem. Az a gondolat futott át rajtam hogy bepróbálkozok nála, hiszen amikor segített haza vinni a fát megkérdezte hogy mikor rakhatja be nekem? . De mi van ha a múltkor csak nem tudta jól kifejezni magát, és semmi ilyesmire nem gondolt. Úgyhogy ezt a gondolatot gyorsan el is engedtem, vissza hajoltam a réshez, hogy legalább lássam ahogy elélvez . Nagy meglepetésemre a srác már nem volt ott. Ekkor hirtelen megkopogtatta valaki a vállam.
- Szia, tetszeni neked enyém faszom ? Kérni? Én adni neked szívesen, bele szádba, vagy ahova kérni.
Mondta Adonisz széles mosollyal, miközben kemény dákóját fogta.
Nagyon meglepődtem, és talán tőlem szokatlan módon, kicsit el is vörösödtem.
- Igen , szép nagy, persze hogy szeretném. Válaszoltam izgatott hangon.
Akkor velem jönni, oda kocsiba. Ezzel megfogta a kezem és magával húzott a furgonba. Ledobott két zsák krumplit , így már nem csak neki dőlni tudott a rakásnak, hanem fel is tudott rá ülni. Én leguggoltam a lábai közé, a nadrágját csak éppen annyira tolta le hogy a farka és a golyói kint legyenek. Alig vártam már hogy a számba vegyem, nagyon szép és kívánatos volt, egyenes, vastag és halvány barna. A kezemmel a bőrt hátra húztam, kivillant a gyönyörű lila, bársonyos kemény duzzadt makk, néhány csepp előváladék már meg is jelent a fényes makkon. Először csak a nyelvem hegyével érintettem meg a srác makkját, majd körkörössen nyalogatni kezdtem. A fiatal fiú farkából rengeteg sós előváladék szivárgott, amit a nyelvemmel ügyesen le is nyaltam. Rátette a kezét a fejemre, és lenyomta.
- Szzzzz, ah enni faszom, enni, ahhh,pipilízei kókoras,pipilizo, pipilizo , (szopd a faszt, szopjad, szopjad).
Sóhajtozta, Adonisz görögül. Miközben a kemény farkát szoptam, egyre mélyebben és mélyebben nyeltem a kemény görög dákót.
- Ahhh, te nagyon tudod faszom pipilizo, lenni nagyon ügyes. Szeretném bele tenni faszt, neked fenék. Megengedni?.
- Hát persze. Ezzel felegyenesedtem, a fiú letolta a nadrágját teljesen, ami elég nedves lett ott ahol a farka és a herezacskója kint volt. A farka szépen csillogott a nedvességtől. Fel ált ő is, én léptem oda a zsákokhoz, az egyik lábammal feltérdeltem a zsákra, a másik lábamon állva maradtam. A fiú mögém lépett, és ráköpött a fenekemre, majd az ujjaival simogatni kezdte az ánuszom, egy kis idő múlva újabb adag nyál gondoskodott a jobb siklásról. Közben kiléptem a másik lábammal is a letolt nadrágomból.
- Várj egy kicsit, nyúltom be a zsebembe, ahonnan elővettem a pénztárcám, kivettem egy gumi óvszert, és egy kis tasak síkosítót.
- Nekem nem kelleni rá zokni, ebből nem lenni beby. Csapott rá a fenekemre mosolyogva.
- Nekem viszont fontos a biztonság, úgyhogy vagy ezzel, vagy sehogy, egyébként nagyon vékony, pont olyan mint nélküle.
- Na jó...., Sóhajtott fel a srác, de te rakni rá.
- Igen én, mosojogtam. Kibontottam a síkosítót, és egy kicsit a faszára tettem, majd elkentem rajta, ezt követően a makkra húztam az óvszert, letérdeltem, és a számmal a faszára húztam. Egy kicsit szoptam így, gumival a farkát.
- Ahhh, te lenni nagyon éhes, igaz? Azért enni igy faszomat?
- Na milyen így? abba hagytam a szopást amikor a fiú már újra nagyon élvezte.
- Lenni pont olyan, mint eddig, nagyon jó.
A maradék síkosítót a farkára kentem. Az én fenekem az ujjazásnak, és a srác nyálának köszönhetően már eléggé síkos volt. Adonisz mögém állt, én lehajoltam, A fiú lassan és óvatosan behelyezte a farkát az ánuszomba, nagyon jó érzés volt, kellően óvatosan, és figyelmesen kezdett el dugni. A görög dákó szépen csinálta a dolgát, tágította magának a helyzet. A fiú a csípőmet fogva dugott, közben mind a ketten elég hangosan sóhajtoztunk, a tempót Adonisz fokozta, de továbbra is nagyon óvatos volt. Egy idő után hátra fordítottam a fejem, és néztem a srác arcát, nagyon jó volt látni ahogy élvezi az aktust. A görög fiúnak egyenes volt a farka, de mégis úgy tudta használni hogy a prosztatámat folyamatosan ingerelte, a farkamból folyamatosan szivárgott már a spermával keveredett előváladék, nyöszörögni kezdtem, Adonisz észre vette ezt, és méginkább ingerelte a prosztatám. Egyszer csak a végtagjaim remegni kezdtek, a testem megfeszült és a spermám kispriccelt a félig lankadt farkamból, rá a krumplis zsákokra. Még egy kicsit dugott a srác...
- Szeretni tej? Hova engedni? Ide beléd gumiba, vagy kéred máshova?
- A számba kérem!
- Szólni előre, nagyon sok jönni ki belőlem, nem lenni baj?
- Nem. Enged csak bátran.

A srác kihúzta a farkát a popsimból, és lerántotta róla az óvszert, majd elkezdte a kezét mozgatni rajta. Én közben letérdeltem, a fejem hátra hajtottam, és nagyra nyitottam a szám, várva a sok spermát.
- Ahhhh, ahhhh, ahhhh... sóhajtozott Adonisz, miközben közelebb lépett, és kissé berogyasztotta a térdeit. A makkja a számhoz ért, a rajta lévő nyílás pedig egyenesen a torkom célozta meg. A forró makkon a számmal éreztem hogy megremeg, a srác teste megfeszült, a farka lüktetni kezdett, a forró sperma pedig spiccelt és csak spriccelt a számba. A szám megtelt görög spermával, amit lenyeltem. Az íze kissé sós volt, nem volt kesernyés utóíze, sőt egy kissé narancsra emlékeztetett. Ezt követően a maradék ondót is letisztítottam a farkaról. Felöltöztünk, Adonisz megfogott egy zsák krumplit, és bevitte a boltba.
- Jó sokáig tartott behozni egy krumplit. Mondta Ahil
- Csak megkeresni legszebb zsákkal, vevőnek. Mosojgott a fiú, miközben kimérte nekem a burgonyát. Ezt követően fizettem. Majd elköszöntem, és elindultam a kijárat felé.
- Szia, Jönni máskor is, és keresni engem.
- Szia, szép napot köszönt Ahil is.
Az ajtóból vissza fordulva hallottam, illetve láttam is ahogy Ahil megkérdezte Adonisztól, a vállát megütve, nevetve: Mit csináltatok ti ketten ott hátul?

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


Osztálytárs   sauna   Megbaszott   horvát   Tran  

Kezd   Legjobb barát   Nagybáty   iskola    

Anyós   fiatal   szex   apósom   Kicsi  

pelen   Rabló   Szopni   koleszos   Id?s  







Duciszex Celeb 18+