Forró kempingezés



Felszálltak a vonatra, csak a legutolsó vagonban nem voltak kupék. Az hátsó négyes ülésbe telepedtek le, egymással szemben, utánuk már csak a végtelenbe tartó vonatsinek kanyarogtak.
Minden ablak lehúzva, a levegő mégse mozdult.
– Elolvadunk, mire odaérünk, túrt bele a csapzott hajába Ádám.
– Nem baj, ha kész a sátor, lenyomlak úszásban!
– Te?? Nem is tudsz úszni!
– De nagy a szád! Hoztál valami kaját? Éhen halok! – vetette föl Szabi, aki az utolsó pillanatban indult el a raktárból, és reggeli óta nem evett.
– Hoztam nyugi, nem akarom Siófokig a korgó hasadat hallgatni!
Jóízűen befalták a szendvicseket egy fél kiló paradicsommal, aztán jócskán leöblítették két dobozos sörrel.
– Egy hónap múlva már te is vehetsz sört, pisis! – cukkolta Ádám Szabit.
Közben annyian szálltak föl, hogy egymás mellé ültek, hogy egy idősebb házaspár elférjen.
Összeért a combjuk, és ahol már nem takarta a rövidnadrág, a bőrük is.
Így nem lehetett dumálni, mindketten elővették a telefonjukat. Ádi újra a régi trükkhöz folyamodott:

(Á) Nem bírom ki, hogy ilyen közel vagy!
(Sz) Átüljek egy másik kocsiba?
(Á) Inkább az ölembe ülj át…
(Sz) Ne csináld ezt!
(Á) Nem csinálok semmit!
(Sz) Csak fölhúzol…
(Á) A néni örülni fog, ha meglátja!
(Sz) Tiszta hülye vagy!
(Á) Csak egy sátrunk van! Mersz mellettem aludni?
(Sz) Nem terveztem alvást…
(Á) Bazd meg Szabi!!
El-elmosolyodtak, de egymásra nézni nem mertek.
Fehérvárnál sokan leszálltak, újra ketten maradtak, és szerencsére a mellettük lévő ülések is kiürültek. Így egy pillanatra egymás felé fordultak, és összefonták a kezüket is. Ennél többet nem mertek tenni.
Egy óra múlva leszálltak Zamárdiban, és megindultak a part felé. A vállukon sportszatyor, közöttük a sátor és a matracok. Kutya meleg volt, szótlanul baktattak. Szerencsére az út menti fák adtak némi árnyékot. Egy bokrosabb résznél Ádám megállt, elengedte a közösen cipelt sátor fülét.
– Mi az?
– Igyunk, mert kihalok!
Nyomták egymásnak a kutat, megmosták az arcukat is, aztán fröcskölni kezdtek.
– Meg akarlak csókolni – közölte Ádám társalgási hangnemben a vízcseppeken át.
– Gondolom, nem lenne illendő – válaszolt ő lezseren, és kirázta a hajából a vizet.
– Pont nem érdekel, mi illendő – mondta Ádám, de nem mozdult.
– Nem hiszem, hogy ha elkezdenénk, abba tudnám hagyni – vázolta Szabi, tőle szokatlan nyíltsággal.
Egy ideig elmerültek egymás tekintetében, aztán Ádi megrázta a fejét: – Menjünk!

A kempingbe érve úgy gondolták, előbb muszáj a vízbe menniük, a sátrat majd csak utána állítják föl.
Amikor azonban bejelentkeztek, kiderült, hogy nincs hol hagyni a cuccukat, így csak megmosakodtak kicsit a mosdóban, hogy felfrissüljenek a munka előtt. Majdnem hat óra volt, de a levegő még mindig nem enyhült.
Ketten gyorsan haladtak, szó nélkül szerelték össze a rudakat, borították rá a ponyvát. Szabi belül kötözte a hálófülkét, Ádám pedig fogta a matracokat, táskákat, és ő maga is bebújt a sátorba. Egymásra néztek. Először csak a szemük kapcsolódott egybe, azután az ajkaik is összeértek.
– Gyere ide! Erre várok reggel óta! – sóhajtotta Ádám.
Heves csókolózásba kezdtek. Az egész délután visszafojtott vágyaiknak végre nyíltan teret engedhettek. Nem zavarta már őket sem a meleg, sem az átizzadt ruháik. Amiktől amúgy is pillanatok alatt megszabadították egymást.
Szabi olyan hevesen ölelte Ádit, hogy az meglepődve meg is jegyezte: – Felfalsz teljesen! – Fel. Az enyém vagy! – lihegte Szabi szenvedélyesen, még jobban felkorbácsolva Ádámot. A felhalmozott cuccokra döntötte, és fokozatosan haladt a nyakától indulva lefelé, csókokkal borítva el a testét. A fiú felnyögött, amikor a puha szájával még keményebbé varázsolta.
– Mondtam, hogy éhes vagyok! – duruzsolta Szabi, mielőtt bekapta volna.
Ádám lehunyta a szemét, és belemerült a kéjbe. Mindig úgy érezte, ő az irányító kettejük közül, de néhányszor már meglepődött azon, hogy Szabi mennyire határozott tud lenni. Imádta ezt, nagyon felizgult tőle.
Igazán nem tartott sokáig a csúcsra jutnia, annyira finoman csinálta. Pihegve elnyúlt a földön, azt se tudta hirtelen, hogy hol van.
Szabi feje a hasán pihent, ő a haját simogatta.
– Ez tökéletes volt! – jelentette ki egy idő múlva.
– Kempingünk örömmel áll a vendégek rendelkezésére! – mosolyodott el Szabi. – Viszont én éhen halok! Elmegyünk tusolni?
– Hé, és veled mi lesz? – indult Ádi keze felfedező útra.
Hanyatt fordította Szabit, és most ő kezdte kényeztetni. – Mit csinálsz? – suttogta ő.
– Most én fallak föl! – ragadta meg Ádám.
Szabi behunyta a szemét. Sokkal jobban el tudta engedni magát így, hogy nem otthon voltak. Ádi annyira gyengéd, mégis olyan erős volt, minden mozdulatával azt érzékeltette Szabival, hogy mennyire fontos neki.
– Na, most akkor az előétel megvolt mindkettőnknek – kacsintott rá huncut mosollyal. – Mehetünk zuhanyozni.
– Együtt? – nézett rá csillogó szemmel Szabi, mire Ádám a szájához hajolt, és csókolni kezdte.
– Imádom, hogy telhetetlen vagy!
– Kicsoda? Simán kibírom nélküled! – morgott Szabi, és előcibált egy törölközőt a táskájából.
– Hány percig? – kérdezte nevetve Ádám, és megindult a fürdőház felé.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


Katonas   %15%   apuci   Hárm   megcsalt  

harmasban   Leszoptuk   pelen   kisl   Piroska  

Duci   15 eves   sz?rös pina   f?nököm   Nagy  

Báty   Vibrátor   Az edz?   Szandál   férj  







Duciszex Celeb 18+