A perverz énem



Zúgó fejjel ébredek, a nyelvem, mint a tapló, teljesen ki vagyok tikkadva, a sok gin kivonta belőlem az összes vizet. Az a tegnapi házibulin teljesen kiütöttem magam, se kép se hang, minden kiesett. Azt sem tudom, hogy jutottam haza. A gyomrom liftezik, próbálom visszanyelni a feltörő savanyú löttyöt, de harmadszorra már nehezen sikerül.
Nem is érek ki a fürdőbe, hogy baszná meg, az ágy mellé okádok, forog a plafon, már nem is négyszög formájú, a sarkai pörögnek, lassan szélkakas játszik a szemem előtt. Betámolygok a fürdőbe, kiöblítem a szám, aztán jöhet a zuhany, majd a borotválkozás.A tükörképemre grimaszolok, borostyánszínű szemeimet sötét árok veszi körül. Arcom gyűrött, és semmiképpen sem az a sármos, vonzó pasas néz velem szemben, aki máskor szokott.
Valami nem stimmel, ételillat szivárog fel lentről, mi a franc, hazahoztam volna az éjjel egy konyhatündért?
Nem szokásom itt tartani a nőket, abból mindig, csak baj van. Követelőznek, maradni akarnak, ráadásul egyfolytában locsognak. Úgy nőnek az ember hátára, mint fatönkre a taplógomba, egy szemvillanás, és már be is költöznek hozzád. Aztán majd ők akarnak mindent irányítani és felügyelni, az életedet, a bankszámládat. Hát nem, az ilyesmihez túl régóta élek egyedül. Szexben meg nem szenvedek hiányt, rajzanak körülöttem a nők. Néha egyszerre kettőt is felhozok, de már az is kissé unalmas. Biztos velem van valami gáz, kiégtem, már semmi sem tud rám üdítően hatni, keresek valamit, de nem találom.

Beleszimatolok a levegőbe, és még inkább érzem a finom illatot. Azért jó oldala is van a női nemnek, mondjuk, hogy szépek és jó őket simogatni, és ha még főzni is tudnak, a mai világban az kész főnyeremény!
Hangosan slattyog a papucsom, amint letrappolok a földszintre. A tágas tér sarkában a konyha és ott serénykedik egy idegen, legalábbis nem tudom, hogy került ide. Az átkozott farkam úgy látszik éjjel nem bírt magával... Egy karcsú alak áll nekem háttal, formás a hátsója abban kis nadrágban, az már biztos! Hihetetlen, ez most miattam görnyed a tűzhely előtt? Elmosolyodok, és újra beszívom a finom aromát.
- Helló, Brent vagyok - motyogom idiótán. - Kínait főzöl? - kérdezem közelebb lépve. Ledöbbenek, egy valahonnan alig ismerős arcot látok, fiatal szép vonásokkal, tépett, szőke hajjal, tágra nyílt, érdeklődő tekintettel. Dacosan néz rám, majd hirtelen elfordulva a hatalmas wokot rázza, egynéhány zöldséget felismerek a főzőedényben, húsdarabokat, talán csirke, de pontosan nem tudnám megmondani, mit is fogunk enni.
- Öt perc múlva kész, és van kávé is, egyébként, pedig Luis vagyok. - közli hideg és tartózkodó hangon, ami engem zavar, és nem értem miért, de elfordítja a fejét.
- Szóval te kísértél haza, rendes tőled, köszi.
- Hát van mit megköszönnöd! - de nem néz rám, kerüli a pillantásom, mintha leprás lennék. Az álla alá nyúlok, és felemelem a fejét. Beleremeg az érintésembe, a szép zöld szemei körül a pillái, össze-vissza repdesnek. Kicsit hátrébb lépek, hogy jobban lássam.
- A kurva életbe, elmondanád, hogy mi a franc bajod van? - Ekkor veszem észre a nyakát, tiszta harapásnyom és piros folt. A fiú ekkor vágja oda a fakanalat a falhoz és megpróbál villámgyorsan elslisszolni mellettem. Elkapom a karját és visszatartom, ő pedig küzd, az izmos, fiatal testével, persze nem bír velem. Majd lassú rázkódása jelzi a kétségbeesett sírását.
- Hát nem emlékszel semmire? Ennyire be voltál rúgva, azt sem tudod, hogy egy szemét, perverz, buzi állat vagy, fél éjszaka engem másztál. - Látom, ahogy az izmai megfeszülnek, amint szélsebesen veszi a lépcsőfokokat, menekül előlem én pedig megszédülök.
NEEEEEEM. EZ CSAK. VALAMI. RÉMÁLOM!
Ledöbbenek, a gyomrom kicsi gombóccá zsugorodik. Az nem lehet, hogy én, hogy mi, hogy...? Lerogyok a székbe, kiabálnék, ám nem jön ki a hang a torkomon, újra elkap a hányinger, nem értem az egészet. Nekem az életben nem akadt dolgom férfiakkal, ez a kölyök meg most azt állítja, hogy megdugtam. Ezt nem hiszem el, titkos meleg vagyok?
Kizárt!
Az Isten verje meg, mintha villanna be egy-két kép, selymes bőrről és világos, göndörödő tincsekről, meg nyögésekről is és sóhajokról. Remegő ujjakkal tépem fel a cigis dobozt, hármat is elszívok, majd feltépek a sráchoz, az ágyamon fekszik hason és persze, hogy zokog mint egy nő!
Ígértem volna talán neki valamit, szerelmet meg hasonló marhaságokat, hát én biztosan nem! Akkor meg mit játssza itt az agyát, és mire a nagy megbántottság? Észrevesz, és kiabálva ugrik fel, hogy hozzám vágjon mindent, amit csak ér, a kibaszott vázáért kár, egy vagyonba került. Átverekszem magam a repülő csészealjak sokaságán és elkapom,erős karjaimmal satuként szorítom, már mozdulni sem bír. Vergődik dacosan, mint egy hisztis kölyök.
- Nem emlékszem semmire, ne haragudj, és ne hisztizz, mert azt utálom. Nem tudom, hogy történhetett az a dolog éjjel, semmire sem emlékszem. Én nem vagyok meleg, érted? - A vergődése szűnik, és egyre jobban elernyed a karjaimban a megfeszített test, úgyhogy elengedem.
Ő azonnal hátrébb lép, nagy szemeivel vádlón és sebzetten néz rám, összetörten, pilláin még rezegve ül egy hatalmas könnycsepp.
- Ha nem cső buzi vagy, akkor biszex! Nézd meg a nyakam! - Odanézek sután, látom, hogy egész frissek a szívásnyomok. Azt is tudom, hogy gyakran csinálok ilyesmit a nőkkel.
- Nem számít - folytatja - de tudod, én nem voltam úgy kiütve, mint te, én sajnos emlékszem mindenre! Haza megyek, adnál pénzt taxira?
- Igen, olyan szarul alakítottam? - kérdezem idegesen és megbántottan.
- Majd hazaviszlek, csak előbb kóstoljuk meg amit főztél, ha már egyszer fáradoztál vele. Lehet, hogy mégsem voltam annyira rossz az ágyban, ha ilyesmivel kedveskedsz! - mondom ki, amit gondolok, ő pedig, csak szégyenlősen lehajtja a fejét és a papucsba bujtatott lábát nézi.
- Hát jó, rendben. - válaszolja a száját húzva, sokkal nyugodtabban, úgy tűnik a harcos kis tüskéi visszahúzódtak. Azt nem tudom miért ajánlottam fel neki a fuvart, talán a lelkiismeret-furdalás miatt, mert ha igaz amit állít, akkor az éjjel szexeltem egy gyerekkel, mert nem hinném, hogy ez a kis srác több húsznál, én meg már harminchat vagyok.
- Jól van, akkor, gyere. - húzom magam felé. Felemeli a fejét és rám néz.
Hogy ez, hogy tud nézni!
Egyszerre lágy és kemény, fiús, de megadó, egy csábító, őszinte ribanc. Csajosnak nem mondható, egyáltalán, igaz a haja lágyan keretezi az arcát és van benne valami, ami elsőre megfogja az embert, még egy olyan vén heteró rókát is, mint én. Mintha újra részeg lennék, teljesen magamhoz rántom, úgy tűnik a farkam nagyon is emlékszik arra az éjjeli dologra, mert ő akarja irányítani az egész testem, áll mint a cövek. Magamhoz szorítom Luist, préselem magam neki, hogy minél többet érezzek belőle. Lassan a vállamba fúrja a fejét és forró lehelete csiklandozza a bőrömet. Nagyon finom illata van a hajának, nem is tudom, olyan jó, akaratlanul is nekifeszítem a csípőm, ő pedig felszisszen.
Érzem, ahogy a kis kockás rövidnadrágja alatt bekeményedik, alig hiszem el, hogy merevedése lesz tőlem! A francba! Főleg, mert nekem is az van, és kőkeményen nyomja Luis hasát.
Luis rám nyom, majd újra és újra, a tekintete éhesen a számra tapad és én megadom neki, amit akar, muszáj megkóstolnom, hogy tudjam tényleg olyan jó ízű-e, mint amilyennek gondolom. Igen finom, egyszerűen elviselhetetlenül jó.
- Kérlek, csináljuk azt, amit éjjel - suttogja a számba. Nem akarom, kibaszottul nem akarom, de lehajtom a fejem és a nyelvem hegyével újra végigsimítok a száján. Felnyög és szinte követeli a csókot. Nyelve teljesen az enyémhez idomul, nem bírok magammal, a vér vadul száguldozik bennem, annyira beindulok, mint még talán soha. Annyi unalmas és megszokott szex után végre valami más, amitől újra éledezek, ami veszedelmesen perverz, bűnös és elítélendő. Biztos azért kívánom annyira! Megőrülök attól, hogy vele smárolok. Nem érdekel, hogy a fiam lehetne, nekem most ez a kívánatos és gyönyörű fiú kell, akinek a teste ruganyos, az arca szép és engem akar.
A pólója alá nyúlok, merevre simogatva a kicsi bimbóit, más, mintha egy nőnek csinálnám, de valahogy nem is hiányolom azt. Kiélvezve a játékomat, lassan a hátára siklik a kezem és ő már zihál, csípőjét vadul nyomja a lába közé préselt combomhoz, ritmikusan és keményen mozgatja az ágyékát, majd megrándul és belenyög a számba, ennyi elég volt neki ahhoz, hogy elélvezzen.
- Én, én el, ö...
- Nem számít - húzom az ágyra, miközben lehámozom magamról a pólómat és önkéntelenül lerángatom az átázott alsóját. Letörölgetem a bársonyos bőrét, aztán csak bámulom, nem bírom levenni róla a szemem, érzem, ahogy a szívem egyre inkább dübörög, és már kicsit sem csodálkozok magamon, muszáj megérintenem. Nagyon szép a hímvesszője, átlagos méretű és édes. Neki esek, össze-vissza fogdosom, szorítom, ah mennyire felizgat egy másik farok látványa! És ez nem elég, még többet akarok, zavarodottan érzem, hogy muszáj a számba vennem, és megteszem minden szégyen nélkül, még érzem rajta a gyönyörének ízét és valósággal kiszívok belőle minden maradék cseppet. A fél árbocon álló farkat addig kényeztetem, amíg már majdnem újra keményen ágaskodik, Luis ujjai a hajammal játszanak, pillái rezegnek, miközben átadja magát a kéjnek.
Néha fölnyúlok és végig simítom a felsőtestét, a bársonyos bőr belelúdbőrözik az érintésembe. Még nyalogatom kicsit a makkját, amikor a fiú a nadrágomhoz nyúl és felbátorodva lehúzza rólam. Hanyatt fekszek, ő pedig alázatosan fészkeli be magát a lábaim közé.Beleremeg az egész testem, jobban izgulok, és várom a dolgot, mint amikor életem első szexélménye megtörtént. Szeretem az ilyesmit, az orális játékokat.
Először csak kóstolgat, finoman, izgatóan nyalja a golyómat, majd a farkam tövét, egészen fel a hegyéig. Profin izgat, meg kell hagyni, már a lepedőt markolászom a kínzástól és legszívesebben magamra húznám a száját. Ekkor felemeli a fejét és rám néz. Látja a türelmetlenségem.
- Csináld! - utasítom lihegve, ő pedig szót fogad. Végre a szájába vesz, és félig benyel, majd majdnem egészen kicsúsztat. Az őrületbe kerget a játékával, a kezébe fog, nyelvének hegyét a húgycsőnyílásomba tologatja, szemeim kikerekednek, mert azelőtt engem még senki nem kényeztetett így, de nagyon jó. Aztán hirtelen rám bukik, és alig akarom elhinni, amikor a vastag farkam egészen eltűnik a szájában. Kicsit köhög és könnyezik, de csinálja. Nagyon jó a srác, ügyes. Vadul dugom a száját, kíméletlenül, érzem nemsokára feljutok a csúcsra. A mámoron keresztül is figyelmeztetni akarom, hogy rögtön robbanok.
- Elelh... - nyögöm értelmetlenül, de megérti és még gyorsabb ütemre vált, úgy szop mint az álom. Az oldalamon fekszem már, és őrülten pumpálom magam, és végül belerobbanok, elöntöm a szájának belsejét. Mindent lenyeli az utolsó cseppig, még zihálok, és nehezen térek magamhoz a mámorból.
Kicsit később utána megyek a fürdőbe, és nem akarom elhinni, amit látok, ott áll a forró vízsugár alatt és simogatja a farkát, a heréjét, a farka tövét, szemét közben lehunyja, fejét hátra hajtja. Kurvára gyönyörű.
Lassan, óvatosan lépek mögé, karjaimmal finoman átöleltem őt. Ekkor leáll, de csak egy pillanatra, majd tovább simogatja magát.
- Nem szoktam ilyen sűrűn, de te teljesen felizgatsz - közli nyögve, amit meg tudok érteni, mert nekem is újra áll már rendesen. Azt nem tudom, hogy lehetséges ilyen gyorsan, de megint harcra kész vagyok.
Még hagyom, had mogyorózza magát egy kicsit, majd a polchoz sétálva a masszáshoz használt olajért nyúlok. Elzárom a tust és kihúzom Luist alóla, egyenesen vezetem vissza a hálóba. Mindketten tudjuk mire készülünk és ettől teljesen begerjedünk. Úgy teperem magam alá, mint egy vadállat, bele marrok a nyakába, húzom a haját, vadul és brutálisan csókolom. Egy brutál vadállatot hoz ki belőlem az új dolog, magamra sem ismerek, szétharapom a száját és élvezettel nyalom a forró vért róla. Fáj neki tudom, de élvezi is, nem is akármennyire!
Nyög alattam, mint egy kis szajha, hol simogat, hol a húsomba szorít. Alig bírom magam elszakítani tőle, de muszáj gumit keresnem. Szerencsére az autóstáskámban van még pár darab, reszketnek a vágytól a lábaim, amikor visszamegyek hozzá. Lenézek a ruganyosan karcsú, de izmos testre, nézem a lába közét, majd az arcát, megcsodálom azokat a szép szemeket és vonásokat, amik teljesen levettek a lábamról. A lába közé ereszkedem és kezemet a feneke alá csúsztatom, megemelve, bámulom.
Belenyalok, körbe-körbe jár a nyelvem, hol gyorsabb ütemben, hol lassú izgatással, Luis pedig sóhajtozik és felnyög, amikor az olajat ráfolyatom a golyóira, hogy aztán mind a fenekére csurogjon. Előszór a mutató ujjamat dugom fel a forróságába, lassan és óvatosan mozgatom benne, ő meg csukott szemmel élvezi. Még sosem csináltam, de tudom, hol van a prosztata, így elkezdem a kis dudort nyomni, dörzsölni.
Luis szemei felpattannak és kitágulnak, amikor már két ujjal vagyok benne, és meg-megállva dörzsölöm a belsőjét.
- Jó így?- kérdezem, pedig a válasz ott von a szemében és rá van írva minden az arcára, kibaszottul élvezi. Amikor már három ujjal dugom, ő eszeveszetten dobálja magát, úgyhogy tudom ideje belemártóznom, hiszen én sem bírom már.
Feltépem az óvszer zacskóját, felgördítem a gumit a kőkeményen álló farkamra. Mindenem remeg, amikor betérdelek a lábai közé és ő odaigazítja magát. Egyik kezemmel a lába alá nyúlok és felemelem a mellkasomig, majd a farkam hegyét beigazítom a bejárathoz. Kicsit körözök a felszínén, simogatom vele, majd elkezdem befelé nyomni.
Pici, apró mozdulatok sokasága, amíg megnyílik előttem a záró gyűrű. Először, csak félig és megállok, elbűvölve nézem, ahogy a vastag, eres farkam fele eltűnik abban a feszes, forró lukban. Ránézek Luisra, keze görcsösen szorítja a lepedőt, fáj neki.
- Mindig szokott fájni? - kérdezem kíváncsian.
- Nem érdekes, folytasd, akarom! - önkéntelenül is elmosolyodok és egy határozott lökéssel majdnem tövig mártózom benne. Luis fájdalmasan kiált fel, a szeméből kicsordul az első könnycsepp. Nem mozdulok, hagyom, hogy szokjon. Inkább rádöntöm a felső testem és rátapadok a szájára. Remegve kapaszkodik a hátamba, odaadóan csókol, lassan abbamarad a görcsössége, csók közben kezdem meg a lassú, de ütemes mozgást.
Még erősebben kapaszkodik belém az első lökéseknél, majd a panaszos kis hangok egyre inkább nyöszörgéssé, és kéjes hangokká változnak. Felbátorodom és elszakadok a szájától, már újra térdelek és figyelem, ahogy a farkam tövig el-eltűnik Luis fantasztikus fenekében.
A tempóm egyre gyorsul, már semmire nem figyelek, nagyon jó a kefélés, még így gumiban is, majd megőrülök, annyira finom. Testemen verejtékcseppek száguldoznak lefelé, Luis pedig már dobálja magát alattam, fejét erősen nyomja a párnába, haja összekuszálódva, ajkai kinyílva. Néha rásimítok a farkára, amit mindig hálás nyögéssel jutalmaz. Kezét megszorítom és leviszem a farkára ő, pedig már el sem engedi magát, erősen és gyorsan pumpálja szerszámát a tenyerébe.
A kéj a tetőpontjára hág és érzem, ahogy megfeszülök a szűk forrósságban, az ösztöneimre hallgatva nem húzom ki magam, két kezemmel erősen Luis csípője után kapok és még jobban magamra húzom őt. Lüktetve robbanok a belsejében, miközben torkomból állatias hangok törnek elő. Tovább tart az élvezetem, mint általában, sokáig, míg úgy érzem, teljesen kiürülök.
Luis követ engem a magaslatra, beleélvez a tenyerébe, miközben én még mindig benne vagyok mélyen. Szinte én is felnyögök, amikor ő is elmegy, és érzem, ahogy belül összehúzódnak az izmai. Lenézek a fiúra, akivel még mindig össze vagyok kapcsolódva, ő kinyitja a szemét és óvatosan figyeljük egymást. Ajkam lassan mosolyra húzódik, amit követ az övé is.
Nem foglalkozom a verejtékkel és ondótól összekent testünkkel, ráfekszem, és magamhoz szorítom őt. A füléhez hajolok és belesuttogok.
- Nagyon jó voltál, ezt az alkalmat, soha nem fogom elfelejteni. - Rám néz, szeme hálásan csillog, én pedig remegő ujjal simítom végig arcának vonalát, mielőtt odahajolok és ölelve csókolom.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


törlés   Fiuk   kedden pesten   Nevel?apám   Fétis  

kol   Japán   Szürke   Fenekel   Ausztria  

Hármas   Sub   öccs   Szandál   barátn?m  

meleg szex a wc-n munkahelyen   nudista   törleszt   Csipesz   nyeld le  







Duciszex Celeb 18+