A nudista gayszex



Rendszeresen járok nudizni.
Minden nyáron ott töltöm a szabadságomat, illetve amikor tehetem ott strandolok és élvezem a meztelenség által tapasztalt életérzést.
Színes programok szoktak lenni. Szinte minden héten van valami rendezvény.
Egy ilyen alkalommal éppen a FNT. (fiatal naturisták találkozója) zajlott, mikor a mostani történetem kezdődött.
Szinte mindenki a verseny vagy az ügyességi helyszínen tartózkodott, kivéve egy kiskamasz fiút.
Őt nem érdekete semmi program. Egyszerűen csak vizicsúzdázni akart.
Én a tóparthoz és a csúzdához is közel álltam. Térdig érő vízben süttettem magamat a kellemes nyári délutáni nappal.
Azt vettem észre, hogy a srác egy benedvesített törölközőt tesz a feneke alá és úgy próbál lecsúszni.
Persze a felmelegedett csúszda száraz volt. A nedves törölkőző pedig nem volt elég vizes ahhoz, hogy le tudjon siklani, a nekem térdig erő vízbe.
Egy pár szerencsétlen próbálkozása után felajánlottam neki a segítségemet. Egyébként nem voltunk egymásnak ismeretlenek. Korábban büfénél, vagy a mobilmólón már találkoztunk, igaz nem váltottunk szót egyszer sem. Készséggel elfogadta segítségemet. A korábbi vetélkedőből ott maradt vödörrel elkezdtem fellöttyinteni a vizet a műanyag csúzdára. A törölközőt félre téve ereszkedett alá. Vizet mindig elé löttyintettem, hogy kellő képpen síkos legyen a csúszda. Egy jó ideje már ezt csináltam. Kezdtem elfaradni. Kértem egy kis lélegzetvételnyi időt tőle.
Megállt mellettem és beszélgetni kezdtünk.
Sűrűn a faszomra pillantott. Én úgyszintén az ővére.
Megtudtam tőle a 8. osztályt végezte. Majd a pályaválasztásáról csevegtünk.
Figyelmünk nem terelődött el a másik farkáról.
Meg is jegyeztem, hogy a korához képest milyen fejlett, és hogy én ebben a koromban csupasz voltam. Azt is elmeséltem, hogy borotváltam, csak azért, hogy mielőbb szőrös legyen. Kérdezgettem, szokott e játszani a pöcsével, vagy esetleg valamelyik barátjával kipóbálták a közös masztit. Szinte gátlás és félelem nélkül válaszolt. - Nem, de már gondolt rá. Ezen beszélgetésünk alatt először nekem, majd neki is vastagodni kezdett a farkunk. Kicsit a vízbe ültünk és addig úgy beszélgettünk, míg alább hagyott a merevedésünk. Szűlei a tó túlsó partyán napoztak, mit sem sejtve, hogy mi miről beszélgetünk.
Újból csúszdázni kezdett. A vízzel való locsolást folytattam. Egyszer, kétszer az ölébe löttyintettem véletlenül, ami a farkát izgalomba hozta. Tekintetét szinte mindig a farkamra szögezte. Én is csak ővét néztem. Mikor lehuppant a vízbe mondtam neki, látom élvezed. Szemrebbenés nélkül mondta, hogy igen, és tetszik neki a vastag faszom látványa.
Újra vízbe kellett ülnünk.
Mostmár kimondottan a faszos élményeinkről beszélgettünk. Elmeséltem neki, hogy ilyen koromban, mint most ő, a nevelőapámmal, illetve az egyik iskolatársam apjával kerültem testi kapcsolatba.
Megtudtam tőle, egy éve veri rendszeresen a farkát és sokszor megleste a szüleit dugás közben. Masztizáskor általában mindig az apja faszára gondol. Elmondása szerint nem akkora mint az enyém. Vágyai között szerepelt apjának merev farkának megfogása, de nem lát rá reményt.
Felelajánlottam neki, az enyémet megfoghatja. Azonnal reagált is rá.
- Mikor és hol? - kérdezte lelkesen.
Pillanatnyi rögtönzés után mondtam, itt a nudin, de arrább kell mennünk innen.
Megbeszéltük, menjen vissza szüleihez, majd jöjjön azután oda hozzám a nádas által takart területre, ahol nem leszünk szem előtt. Mondtam neki, a törölközőjét hagyja ott a csúzdánál. Azzal az indokkal tud majd eljönni a szüleitől.
Úgy is lett. Jött.
Én már a vízben vártam a megbeszélt helyen. Úszva közelített, majd leült mellém a sekély vízbe. Nem sokáig húztuk az időt. Azonnal eluralkodott rajtunk a vágy. Megfogta faszomat és szinte abban a pillanatban felsóhajtott. Először csak fogta, majd mondtam, nyugodtan húzogassa. Elképesztő bátorsággal csinálta. Csak akkor nyúltam hozzá, mikor megkért rá, hogy én csináljam neki.
Kemény faszát és a redős zacsiját fogni irtózatosan jó érzés volt. Egyre jobban sóhajtozott. Én is. Egymás mellett ülve fogtuk, vertük egymás faszát.
-Nagyon jó, csináld, ne hagyd abba! - mondta.
Ez a lelkesedés kitartó volt. Ahogy gyorsítottam a tempón, ő is azt tette. Jelezte, ha így folytatom, akkor nem sokára "elmegy".
Kicsit szüneteltettük a masztit.
Mondtam addig egy kicsit menjünk beljebb a tóba.
Nyakig bújtunk a vízbe. Ott magamhoz öleltem. Ő a faszomat fogta, én pedig a finom, fenekét fogva szorítottam magamhoz.
Faszunk nem lankadt, közben két lábával átkulcsolta a derekamat. Szuszogott, sóhajtozott.
Egy hírtelen ötlettől vezérelve, mondtam jöjjön a hátam mőgé és úgy kulcsljon át, hogy a farka a farpofaimkőzé érjen, és úgy csináljon, mintha baszna. Nem kellett sokáig magyaráznom neki.
Úgy tett, igaz a nagy lőkései egyre erősebb hullámokat csinált. Nehogy feltünjön valakinek, kivittem a sekélyes részre. Ott teljesen lehasaltam a homokos mederben és a hátamon maradva dugta a farpofáimat. Igen ám, de a lassú mozgást ismét gyors és lendületes lökések követték. Hátulról átkarolva szoszogot, nyögött a fülembe. Egyszer csak "becsusszant" a gyönyörű fasza a seggembe. Hirtelen megtorpant. Kihúzta. Egy kicsit meglepődött és mozdulanul hasalt a hátamon. Mondtam, nyugodtan folytassa, ha akarja, akár a fenekembe is mehet. Ismét a farpofáim közt kezdte a ritmikus mozgását, de kis idő múlva ismét a lyukamba "tévedt" a farka. Most már nem volt akkora megtorpanás, de éreztem egy kis bizonytalanságot. Hátra nyúltam és a fenekénél fogva bennem tartottam. Innentől kezdve egy normális tempóban dugott. Lihegett, szoszogot, sóhajtozott. Dicsérő szavakkal biztatta.
-Jó vagy, ne hagyd abba, basszál, élvezd!
Meg lett a hatása. Szinte másodpercek alatt elélvezett. Igaz, ezt jelezte is nem sokkal előtte, és éreztem az egyre szaporább és hangosabb nyögésein. Magamra húzva belém élvezett. Ahogy elélvezett, szinte azonnal ki is húzta a farkát belőlem és hanyatt feküdt mellém. Én is a hátamra fordultam. Álló faszom a víztükör fölé meredt. Kértem, hogy fogja, húzogassa, de már nem volt hozzá kedve. Egy darabig még így beszélgettünk, majd mikor merevségem alább hagyott felálltunk és part mentén a sekély vízben elindultunk vissza a csúzdához. Fasza ernyedt volt, de jóval vastagabb, mint amikor először láttam.
Enyém is vastag volt, de nem állt.
Egy darabig, míg nem kerültünk a strandolók látómezébe, sekély part mentén mentünk, majd úszva tettük meg a maradék távot.
Megérkezve a csúzdához már a farkaink nyugalmi állapotban volt.
A törölközőjét magához vette és vállára tette, hogy a lelógó része takarta farkát.
Megbeszéltük, hogy bármikor kijövünk keresni fogjuk egymást.
Sajnos az a nyár már úgy telt el, hogy nem találkoztunk.
Következő évben is heti rendszerességgel jártam le.
Hétköznap, hétvégén, gyakorlatilag, amikor az időm engedte.
Mindig fürkésző tekintettel kerestem, de nem láttam sosem. Néha körbe sétáltam a tavat, megkerestem azt a helyet, ahol utoljára "tanyáztak" mindhiába.
Kissé csalódott voltam. Korábbi években sokkal többször strandoltak.
Az egyik hétvégén korán lementem, hogy szokott helyemre tudjak letelepedni.
Szokásos napolajozás után irány a tó.
Pár száz méter úszás oda-vissza, majd a sekélyes részen állva napoztam, hogy a víz visszatükrözze napsugarait testemre.
Majd újabb körök, újabb napfürdőzés.
Mikor az úszásból visszafelé tempoztam, valaki hátúlról a nyakamba kapaszkodott. Legnagyobb meglepetésemre Gabika volt. Olyan mérhetetlen boldogság töltött el, hogy szinte le sem írható.
Üdvözöltük egymást és kiúsztunk arra az oldalra, ahol a csúszda volt. (Lebontották, mert drága lett volna a TÜV engedély.)
Még vicceltem is vele, hogy fogom így felállítani a farkát?
Mosojogva mondta, nem kell ahhoz csúszda.
Beszélgetésbe elegyedtünk. Megemlítette, hogy amióta volt az a kalandunk, csak rám gondol, illetve mindig a faszom jár az eszébe. Már nem érdekli az apja farka annyira, de azért néha meglesi őket baszás közben.
Az elmúlt évhez képest valamelyest nőt, és igazi kamasz teste lett.
Kérdezgettem volt-e valami kalandja azóta, de nemmel válaszolt. Megemlítettem neki, hogy én most is szeretnék vele testi kapcsolatba kerülni, ha ő is benne lenne.
Most is, mint múltkor határozottan válaszolt, alig várja.Faszaink izgalmi állapotot kezdett felvenni. Kénytelenek voltunk beljebb sétálni a vízbe.
Gabi javaslatára elúsztunk a korábbi helyre.
Meglepetésünkre többen is fürdőztek ott. Ez kilőve, - mondtam.
Csalódottan úsztunk vissza. Kimentünk a partra, illetve a csomagomhoz.
Egy folytában azon gondolkodtam hol tudnánk elbujni és élvezkedni. Egyszer csak beugrott!
Kint a kocsimban. (Van belső és külső parkoló.)
Én mindig kint parkolok. Fák alatt, háttal a kerítésének. A strandra való ki és betekintést sűrű bukszus gátolja. Az első szélvédőn pedig napfényvedő fóliát szoktam tenni.
Kocsimban 2 pléd szokott lenni. 1-et be szoktam vinni, 1-el pedig letakartam az oldalsó ablakokat.
Megbeszéltük, hogy én előre kimegyek, ő meg pár perc múlva utánam jön.
A hátsó ülésen estünk egymásnak. Kérésére az ágaskodó faszát szopni keztem. Soha senki nem szopta még neki. Ahogy bekaptam, felsóhajtott. Először simán szoptam, nyalogattam a makkját. Ő is kiakarta próbálni. Bekapta. Olyan finoman és ügyesen csinálta, mint egy profi.
Később elmondta, sok videót nézett meg róla és otthon gyakorolta uborkával.
Komolyan mondom, le a kalappal előtte. Néha ráhúztam a fejét és rajta tartottam, öklendezésig. Az első ilyen alkalommal kicsordolt a könnye a fuldoklástól, de azt mondta, nagyon jó!
Mikor én kerültem sorra mély torkozni kezdtem.
Méretes faszát tövig nyeltem. Fejemet sokáig rászorítottam.
Levegővételkor arra kértem, hogy bassza meg a számat.
A kinti hőmérséklet is meleg volt, és hiába volt lehúzva az ablak a kocsiban, a takaró nem engedte a légmozgást.
Űgyesen mozgott. Jól baszta a számát. Arra kértem, mihamarabb élvezzen el, mert megpusztulunk a melegben.
Végig mély torkosan baszta a számat. Mielőtt elspriccelte volna magát vigyázzak, nem sokára jönni fog.
Mondtam neki, hogy nyugodtan csinálja, élvezzen a számba.
Úgy tett.
Édes, finom gecijét egy darabig a számban tartottam, majd lenyeltem. Kemény faszából még a maradékot is kiszívtam.
Ő erősen verejtékezett, rólam pedig folyt az izzadság.
Gabi duzzadt, én pedig álló fasszal szálltam ki a kocsiból.
Előre küldtem. Összepakoltam, majd a benti pokrocomnál találkoztunk. Addigra faszom merevsége is alább hagyott.
Ott telefonszámot kértem tőle és kaptam, majd a vízben folytattuk a beszélgetést. Megdumáltuk, a jövőben találkozni fogunk, hogy ne csak itt nyíljon lehetőségünk élvezkedésre. Visszament a szüleihez, én pedig kimentem a partra.
Kajálás után ismét találkoztunk a vízben. Uszkáltun, beszélgettünk távozásunkig.
Személy szerint nem élveztem el, de az az élmény, amit átéltem, kárpótolt.
Gabika is örült ennek a nem minden napos kalandnak.
Aznap este sms-ben elküldtem neki a telószámomat.
Nyáron és ősszel több alkalommal kivittem magamhoz a kertbe. Ott mindentől zavartalanul szeretkeztünk.
Sok mindent kipróbált kedvére. Rengeteg kölcsönös élményben volt részünk.
A koronavírus miatt (novemberben elkaptam) nem találkoztunk, és a téli hideg időszak sem kedvezett a találkozásoknak.
A tavaszi időjárás lehetővé tette az újbóli találkozást. Rendszertelenül, de összejövünk szeretkezni.
Kapcsolatuk azóta is kisebb-nagyobb szünetekkel tart.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Vissza

Pornó sztori címkék


Lebuk   átvált   Lovas   ped   transzvesztita  

Tizenkét   Swinger   Cukor fiúk   ÖKM magazin   Fekete  

Ausztria   Megalázó   ágnes   A felismerés és a próbálkozás   Tangába  

istálló   F?nök   tovig   Zsar   n?vé  







Duciszex Celeb 18+