Gay hálaadás

Tanulmányaim elvégzése után hazatértem, hogy a szüleim mellett legyek, valamint segítsek nekik a ház körüli teendõk elvégzésében. Mindemellett sikerült a szülõvárosomban elhelyezkednem egy kis vegyesboltban a Stonewater road-on, s így két legyet üthettem egy csapásra. Ami nagy szerencse, mivel a szüleim eléggé idõsek már, s elég sûrûn szorulnak segítségre. Minden rendben is ment, s elég nyugodt légkörben éltünk.

Pár hónappal hazaköltözésem után egy szép késõ novemberi délutánon baktattam hazafelé, s éreztem, ahogy a hó ropog a lábaim alatt, s a szél kicsípi az arcomat. Nagyon el lehettem mélyülve az elmélkedésemben, ugyanis, ahogy az utcán sétáltam, egyszer csak egy hangos dallamkürt zavarta meg a gondolataim cikázását. Ismerõsnek hangzott ez a dallamkürt, de mentem tovább, s egyszer csak egy hang a nevemet mondta.

-Jaran? Jaran Gervais? Micsoda kellemes meglepetés! Régóta nem láttalak.

-Nocsak, kit látnak szemeim? Ez Dylan McKay. Az iskola futballcsapatának a kapitánya. Mi szél hozott téged erre, ahol a madár se jár?

Ránéztem és láttam, hogy semmit sem változott. Ugyanaz a kisportolt, jóképû, s szép szemû fiú volt, aki az iskolában a lányok tömegeit szédítette meg, s a szemeiben még mindig ugyanaz a fény csillogott, mint akkor. Bár kicsit fájt, ahogyan azt kezelte, amikor a többiek terrorizáltak az iskolában. Megakadályozhatta volna azt, hogy naponta megalázzanak és sárba tiporják az önbecsülésemet, de mégsem tette.

Fájt ez a találkozás, nem is kicsit. Nem tudtam, hogy miként kezeljem ezt. Hirtelen elõjöttek bennem mindazok a rémképek, azokról az „akciókról”, amik az iskolai hétköznapjaimat kísérték végig. Amikor megaláztak a mosdóban vagy amikor bezártak a folyosói szekrénybe. Mindeközben telefonszámot és e-mail címet cseréltünk, hogy majd még találkozunk. Meg kell vallanom õszintén, nem fûztem nagy reményeket ehhez a hirtelen találkozáshoz. Sóhajtottam egyet, majd néztem, ahogy az autója eltûnik a sarkon.

Folytattam a sétát hazafelé, s fél órával késõbb már otthon voltam. Elvégeztem a ház körüli munkákat, s éppen mosogattam. Mikor mindezzel végeztem, elköszöntem a szüleimtõl, s felmentem a szobámba. Beléptem, amikor láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom és egy üzenetem. A telefonszám, nem volt ismerõs elsõre. De azután elolvastam az üzenetet, amely ugyanarról a telefonszámról jött. Kicsit elkezdtem félni attól, hogy mi lehet az üzenet tartalma. A szívem elkezdett a torkomban dobogni, amikor megnyitottam az üzenetet, amely így szólt.

„Szia Jaran! Örültem, hogy újra láttalak. Szeretnélek jobban megismerni, ha nincs ellenedre. Remélem, hogy az üzenetemet nem veszed tolakodásnak. Bízom benne, hogy ez egy új barátság kezdete lehet. Üdv: Dylan.”

A szemem kikerekedett, s nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen pálfordulást. Elõször nem tudtam, hogy mit írjak. De végül vettem egy mély levegõt, s megírtam a választ.

„Helló Dylan. Tényleg meg akarsz jobban ismerni? Nem kamuzol? Remélem, hogy ez nem valami átverés akar lenni. Jaran.”

Elküldtem az üzenetet, majd bekapcsoltam a gépet, s leültem internetezni. Kis idõ múlva csörgött a mobilom és majdnem leestem a székrõl. Ránéztem a kijelzõre, ugyanaz a szám volt, amelyikrõl a nem fogadott hívást kaptam. Benyomtam az „elfogad” gombot, majd gombóccal a torkomban, félénk hangon beleszóltam:

-Halló?

-Helló Jaran! Itt Dylan! Remélem, hogy nem ijesztettem rád nagyon. Nem kell félned semmitõl. Nincs bennem semmilyen hátsó szándék sem. Pusztán szeretnélek jobban és közelebbrõl megismerni. Persze, csak akkor, ha te is akarod.

-Ezt komolyan is gondolod, ahogy mondod? Vagy megint át akarsz verni?

-Nem, egyáltalán nem akarlak átverni. Teljesen komolyan gondolom. Ha nem hiszel nekem, megértelek. De kérlek, adj egy esélyt. Na, mit szólsz?

-Rendben, benne vagyok.

-Oké.

Ezzel búcsúztunk el. Nem mondom, kicsit a torkomban dobogott a szívem. A szüleimnek elmondtam, hogy mi a helyzet. Õk bátorítottak, hogy menjek el nyugodtan Dylan-nel, nem lesz semmi baj.

Fura álmom volt az éjjel, de semmi rossz nem volt benne. Éppen ellenkezõleg. Mintha a sors vagy valami más kárpótolni akart volna azért, ami történt velem az iskolai évek alatt. Másnap reggel félig álmosan, kócos hajjal mentem le reggelizni, s mivel aznap Hálaadás volt és szabadságot vettem ki pár napra, így nem volt semmi tervem. Éppen a szobámban feküdtem az ágyamon, egy izgalmas regényt olvastam, amikor az édesapám felkiáltott.

-Jaran! Gyere le fiam! Vendégünk van.

-Ki az?

-Gyere le és meg fogod látni!

-Egy pillanat! Máris lent vagyok!

Kiléptem a szobámból, s miközben lefelé indultam, egy kellemes párbeszéd ütötte meg a fülemet. Nem tartottam furcsának, elvégre a szüleim szeretnek beszélgetni mindenkivel. Mondjuk, amikor beléptem a nappaliba, akkor kiderült a beszélgetõpartnerük kiléte is. Dylan volt az. Nem csak a látvány lepett meg, hanem az is, hogy az én konzervatív szüleim ilyen jól elbeszélgettek vele. Akkor kezdett el igazán elkerekedni a szemem, amikor a szüleim elmesélték, hogy Dylan elhívott engem pár napra. S hogy õk ennek semmi akadályát nem látják. Mármint annak, hogy kimozdulhatnék vele.

-Fiam, rád férne már egy kis levegõváltozás. Apáddal úgy döntöttünk, hogy elmehetnétek kettesben valahová. Hálaadás van és rád fér a pihenés. Nyugi, majd megmondjuk Leland bácsinak és Madeleine néninek, hogy fontos dolgod van. Ne aggódj folyton! Nem lesz semmi baj.

-De, anya…

-Semmi de anya! Nyugi, nem lesz semmi baj. Pakolj össze, s máris indulhattok.

-Apa. Te mit szólsz ehhez?

-Menj el nyugodtan Dylan-nel. Nem fogod megbánni a kikapcsolódást.

Ekkor vállat vontam, s felmentem összepakolni a szobámba. Pár perc múlva kopogást hallottam.

-Gyere be!

Ekkor Dylan dugta be a fejét az ajtón. Rám nézett és elõvette azt a gyönyörû mosolyát, amitõl lányok ezrei olvadtak el a suliban és a lelátón.

-Nem zavarok?

-Nem, dehogy! Gyere be, ülj le.

-Tudom, hogy ez kicsit váratlanul ért, de én úgy gondoltam, hogy ezzel talán felépíthetnénk egyfajta baráti kapcsolatot. Mit szólsz hozzá?

Rám nézett, s most én mosolyodtam el.

-Nagy kujon vagy te. Nem tudom, hogy miként tudtad rávenni a szüleimet, hogy elengedjenek veled. De a titkot egyszer el kell árulnod nekem.

-Nyugi, mindenre sor fog kerülni a maga idejében. Tudod, fogjuk ezt fel úgy, mint valami oltári nagy kalandot. Egy jó bulit, ami több napig tart. Na? Mit szólsz hozzá?

-Benne vagyok. Hová fogunk menni? Sátorozunk, vagy mi lesz?

-Azt bízd rám. Én már össze is pakoltam, itt van minden a kocsimban. Már csak te hiányzol. Nyugi, nem lesz semmi baj.

Rám mosolygott, kacsintott egyet. Majd visszament a szüleimhez. Én még összepakoltam mindent, ami csak kellhet a nagy utazótáskába, s elindultam lefelé.

Lefelé menet meghallottam, amint megfogadja a szüleimnek, hogy vigyázni fog rám. Valamint azt, hogy minden rendben lesz és nem lesz semmi baj. Majd édesapámék átadtak neki egy lezárt borítékot. Ekkor megköszörültem a torkomat, hogy jelezzem: Készen állok az utazásra. Erre mindannyian felém fordultak és elmosolyodtak. Elindultunk kifelé, s Dylan elvette a táskámat. Majd berakta a kocsija csomagtartójába. Átöleltem a szüleimet, ezután Dylan-nel beültünk a kocsiba, majd integettünk a szüleimnek, láttam rajtuk, hogy boldogok.

Pár perc múlva elhagytuk a várost, a rádióval együtt fütyültük a slágereket, fantasztikusan éreztük magunkat. Úgy 150 mérföld megtétele után megálltunk pihenni, s kinyújtóztattuk elgémberedett végtagjainkat. Úgy 35 mérföld volt még hátra az úti célunkig. Kicsit kezdtem aggódni, de Dylan megnyugtatott, hogy nem valami eldugott, isten háta mögötti helyre megyünk. Ami késõbb be is bizonyosodott. Mert megérkeztünk a célunkhoz, egy gyönyörû faházhoz, ami egy meseszép erdõ közepén terült el, egy festõien szép tó partján.

A táj olyan gyönyörû látványt nyújtott, hogy a képeslapokon sem láttam szebbet. Az erdei ház sokkal szebb volt, mint amikrõl csak álmodozhattam. Ami a legjobb, hogy Dylan családjának a tulajdonában volt. Kiszálltunk, én nem tudtam betelni a látvánnyal. Annyira gyönyörû volt, annyira elvarázsolt, hogy azt sem vettem észre, amikor Dylan mögém lopakodott, s hirtelen megszólalt.

-Hogy tetszik a ház? Láttam, hogy le voltál nyûgözve a kilátástól. Vagy másnak szólt az, hogy tátva maradt a szád?

-A táj és a kilátás egyszerûen mesés. És igen! A házatok kinézete is lenyûgözõ. Egyszerûen fantasztikus. Nem találok szavakat. Olyan mesés, mintha álmodnék. Valaki csípjen meg!

-Nem szeretem csipkedni a másikat. De mást szívesen szeretek adni a másiknak.

Ekkor megfogott, majd a fejemet maga felé fordítva adott egy csókot. Amitõl elgyengültem egy kicsit. Annyira megörültem ennek, hogy folytattam, de pár másodperccel késõbb elpirulva engedtem el magamtól. Majd, hogy mentsem a kínos helyzetet, elkezdtem nézni a tájat. Hallottam, hogy Dylan bement a házba, s én a tájat nézve elkezdtem magamat ostorozni. Hogy lehettem ekkora vadbarom, hogy lecsókolom! Mi van akkor, ha õ csak barátként gondol rám? Én meg itt elrontok mindent azzal, hogy lecsókolom! Ahogy így ostoroztam magam, egyszer csak megcsörrent a mobilom a zsebemben. Felvettem, majd beleszóltam:

-Halló?

-Szia Jaran! Apa vagyok!

-Szia apa! Hogy vagytok? Minden rendben?

-Velünk minden rendben fiam! Veled mi a helyzet?

-Semmi komoly, most érkeztünk meg, a táj egyszerûen gyönyörû! Le se tudom írni szavakkal, hogy milyen gyönyörû!

-Akkor fiam, tudod mi a dolgod? Fényképezel, amennyit csak tudsz! Nekünk elég lesz az is, ha majd itthon megmutatod a képeket.

-Rendben apa. Úgy lesz!

-Még valami! Érezzétek jól magatokat.

-Rendben apa, úgy lesz. Ti meg vigyázzatok magatokra.

-Úgy lesz fiam, ti is.

Akartam volna mondani még valamit, de akkor már csak a foglalt jelzést hallottam. Kezdtem fázni és kezdett sötétedni is. Észre se vettem, hogy egy kicsit eltávolodtam a háztól. Máris jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett. Megnyitottam az SMS-t. Dylan volt az:

"Jaran, láttam, hogy elmentél sétálni. Remélem, nem esett semmi bajod! Érted menjek? Dylan."

Mély levegõt vettem, majd megírtam a választ:

"Mindjárt ott vagyok. Ne haragudj, de kicsit elszaladt az idõ, mialatt a szüleimmel beszélgettem. Pár perc és ott vagyok."

Elküldtem az üzenetet, majd elindultam visszafelé. A házat meglátva már rohantam. Dylan kijött elém, s akkor sikerült elesnem. Odajött hozzám, felsegített, majd mondta, hogy kapaszkodjak a vállába. Így jutottunk be a házba, ahol leültem a kandalló elé. Meglátta, hogy kicsit véres a nadrágom, térd tájékon. Határozott hangon rám parancsolt:

-Vedd le a nadrágot. Ne ellenkezz, hamarabb végzünk.

-De, mi lesz ha?

-Semmi de és ne aggódj. Szakképzett egészségügyi dolgozó vagyok. Bízz bennem!

-Rendben. Én egy kicsit félek a tûtõl.

-Nyugodj meg, gyengéd leszek.

Miután kimondta ezt a mondatot, kacsintott egyet, majd elmosolyodott. Ezt követõen lekezelte a sebet, ami szerencsére, nem volt túl mély. Majd felvettem a nadrágot, s leültünk vacsorázni. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer a suli legjobb srácával fogok eltölteni pár napot. Kicsit féltem is, hogy mi jöhet még ezek után. Vacsora után segíteni akartam, de udvariasan elhárította.

-Nálunk a vendég nem dolgozik, te kicsit sebesült is vagy! Nyugi, kézben tartom a dolgokat.

-De, én tényleg...

-Semmi de, ülj le! Mindjárt végzek. Nem tart ez sokáig.

Igaza is lett, mert kábé húsz perccel késõbb már a kanapén ülve beszélgettünk, s kitárgyaltunk mindent és mindenkit. Észre se vettük, de már este 22:30 volt. Ekkor megnézte a sebemet, ami már nem volt olyan vészes. Miután lekezelte, mondta, hogy nyugodtan fürödhetek, elvonultam tusolni. Ekkor õ huncut hangon utánam szólt:

-Tusolunk együtt? Esetleg szégyenlõs vagy még és egyedül szeretnél tusolni?

-Most inkább még egyedül tusolnék. De legközelebb tusolhatunk vagy akár fürödhetünk is együtt, hogy spóroljunk a vízzel.

-Ahogy gondolod. Ha gond van, akkor sikíts!

Mondta, majd elmosolyodott, s kacsintott egyet.

Bevonultam a fürdõszobába, beálltam a zuhany alá és éreztem, ahogy a vízcseppek masszírozzák a hátamat egészen a tarkómig. 20 perccel késõbb köntöst vettem, majd kiléptem a fürdõszoba ajtaján. Ekkor láttam, hogy egy szál törölközõvel a derekán jön, hogy õ is letusoljon.

-Jaran! Van egy levél az éjjeliszekrényen, a szobában, ahol te alszol. Valamint tettem oda egy bicskát, hogy fel tudd bontani. Olvasd el nyugodtan. Addig én is letusolok, rendben?

-Ok Dylan. Köszi. Már látom is.

-Remélem, hogy nem tusoltad el az összes meleg vizet. Nem vagy olyan igaz?

-Nem, dehogy! Hagytam meleg vizet neked is.

-Rendben! Kellemes olvasást.

-Köszi, kellemes zuhanyzást.

Ezzel becsukta maga után az ajtót, s megengedte a zuhanyt. Pár percig még ábrándozva néztem a fürdõszoba ajtaját, hátha meglátom meztelenül. De utána elhessegettem a gondolatot is. Bementem a szobába, ahol az éjjeliszekrényen megláttam a bicskát és a borítékot. Odamentem és megfogtam a borítékot, amin ez a szöveg állt:

„Jaran-nak, egyetlen fiúgyermekünknek.”

Kinyitottam a borítékot, s a szívem elkezdett a torkomban dobogni.

„Drága kicsi fiunk, Jaran!

Nagyon örülünk, hogy végre találtál egy veled egykorú barátot. Megérdemled, hogy boldog légy. El kell, hogy áruljak valamit. Nem véletlenül mondtunk igent Dylan ajánlatára, hogy szeretne elvinni téged egy kis kikapcsolódásra. Mikor elköltöztél, eljött hozzánk, s bocsánatot kért mindenért. Elmondta azt is, hogy nagyon sajnálja azt, amikor nem lépett közbe, mikor az erõsebb srácok terrorizáltak. Kérlek, hogy NE HARAGUDJ rá! Õ mindenben a te javadat akarja. Mindent meg fog tenni, hogy boldoggá tegyen. Érezd jól magad és ne aggódj! Mi is rendben leszünk itthon.

Ölel: Apa és Anya.

Utóirat: Tudjuk, hogy mit érzel. Ne tartsd magadban, mert az csak neked lesz rosszabb! Légy õszinte és mondd ki, hogy mit érzel! Mi drukkolunk neked innen! És úgy gondoljuk, hogy te és Dylan gyönyörû páros lennétek együtt.”

Mire a levél végére értem, már potyogtak a könnyeim. A párnába temettem a fejem, s elbõgtem magam. Annyira zokogtam, s folytak a könnyeim, hogy nem vettem észre, amikor Dylan végzett a tusolással és bejött a szobába, megnézni, hogy mi a helyzet. Megijedtem, amikor gyengéden a vállamra tette a kezét, s maga felé fordított, majd a levélre sandított. Lehajtott fejjel ültem elõtte, mert nem akartam, hogy lássa a könnyeimet. De õ ezzel nem törõdött. Az állam alá tette a kezét, majd gyengéden felemelte a fejem, hogy belenézzek a szemébe. Nem tudtam rá haragudni. Nem szólt semmit, csak gyengéden átölelt. Mintha azt akarná mondani, hogy ezen túl mindentõl meg fog védeni, akár az élete árán is. Akkor kezdtem megnyugodni, amikor egy halvány puszit lehelt a fejem búbjára. Ez után gyengéden letörölte a könnyeimet.

Átmentünk a nappaliba, ahol begyújtott a kandallóba, majd fõzött egy-egy bögre forró gyümölcsteát mindkettõnknek. Letelepedtünk a kandalló elé, gyengéden átölelt. Csendben élveztük a kandallóból áradó meleget, s néztük, ahogy a tûz lobog benne. Másfél órával késõbb már mindketten álmosak voltunk, ezért lefeküdtünk aludni. Az ágyban fekve a gondolataim fénysebességgel cikáztak a fejemben, mindaddig, amíg el nem nyomott az álom.

Másnap reggel, már jócskán fent járt a nap az égen, mikor felébredtem. Félig álmosan felültem az ágyban, majd felvettem a köntöst, s kiléptem a szobából. Az asztal meg volt terítve, s egy üzenet is állt ott. Odamentem, felvettem a papírt, majd elolvastam az írást.

„Jó reggelt álomszuszék! Elmentem venni pár dolgot, sietek haza. Nyugodtan reggelizz meg, mindent én készítettem. Ne félj, semmi sem mérgezett! Légy jó. Dylan.”

Nekiláttam elfogyasztani a reggelit. Majd elmosogattam és eltörölgettem az edényeket. Mire végeztem, meghallottam az ismerõs motorhangot, majd egy ajtó becsapódását. Egyszer csak kivágódott a ház bejárati ajtaja, s elõször két hatalmas bevásárló zacskót láttam meg, majd meghallottam az ismerõs hangot is. Elvettem az egyik zacskót, leraktam az ebédlõben álló asztalra. Dylan lerakta a másikat, majd lerogyott az egyik székre. Majd megszólalt.

-Ha kedves az életed, akkor maradj velem. Tiszta õrültek háza van a városban hálaadás napja alkalmából. Mindenki egymást öli a cuccokért. Csoda, hogy megúsztam ép bõrrel.

-Jó reggelt neked is.

-Jó reggelt álomszuszék! Hogy aludtál?

-Istenien, s volt pár gyönyörû álmom is.

-Ezt örömmel hallom. Benéztem a szobádba, láttam, hogy elég mélyen alszol. Ezért nem mertelek felébreszteni.

-Köszönöm a reggelit. Nagyon finom volt.

-Szívesen. A csajok is áradoztak a szakácstudományomról. Mit szeretnél ma csinálni? Mihez lenne kedved?

-Nyûgözz le, nekem perpillanat semmi ötletem sincs. De tényleg!

-Hmmm, elõször is elpakolom a vásárolt cuccokat, majd utána elmegyünk egy kicsit sétálni, kellemes az idõ! És a táj is gyönyörû! A madarak meg azt csiripelték nekem, hogy nagyon szeretsz fotózni. Benne vagy?

-Jól hangzik, de elõbb elmegyek felöltözni. Vagy segítsek pakolni?

-Nem, menj csak. Itt foglak várni. De nem kell kapkodnod. Ha esetleg kell segítség, akkor kiálts.

-Ok.

Azzal a lendülettel csuktam is magamra a szobaajtót. Magamhoz vettem a törölközõt, s beálltam a zuhany alá. A zuhany alatt eléggé furcsa gondolataim támadtak. Felidéztem magamban, ahogy kinéz és a farkam elkezdett mocorogni. Engem meg ismét elfogott a félelem, kockáztatok egy ilyen barátságot pusztán azért, hogy engedjek a testi vágyaimnak és pont vele!

Annyira el voltam merülve a gondolataimban, hogy megrezzentem, amikor bekopogott a fürdõszoba ajtaján, majd megszólalt:

-Hercegnõ! Minden rendben odabent? Nem ájultál el?

-Hercegnõõõ? Hogy jött ez?

-Bocs, csak annyi ideig voltál a fürdõszobában, hogy az egy lánynak is sok lenne. Ne haragudj, nem akartam bunkó lenni.

-Semmi gond. Igyekszem felöltözni és felõlem mehetünk is.

Így is lett. Gyorsan kijöttem a fürdõszobából, felöltöztem, s 10 perc múlva már egy gyönyörû erdõben sétáltunk, egyszerûen lenyûgözõ volt. Mondjuk én egy kicsit féltem, s ez szerintem látszott az arcomon, mert egyszer csak bátorítóan átkarolta a vállamat, majd megszólalt azon a kellemes baritonján:

-Nyugi, minden rendben lesz.

-De eltévedtünk!

-Nyugi, nem tévedtünk el. Csak bízz bennem.

-Komolyan mondod?

-A lehetõ legkomolyabban!

Folytattuk a sétát, amíg el nem értünk a hegytetõre, ahonnan gyönyörû kilátás tárult elénk. Egyszerûen nem bírtam betelni a látvánnyal. Álltunk a hegyen, s élveztük azt, hogy a miénk a világ. Elõvettem a fényképezõgépemet, s csináltam pár képet, majd Dylan is csinált pár olyan képet, amin rajta vagyok, s olyanokat is, amelyeken együtt vagyunk rajta. Fél órával késõbb elindultunk vissza a házhoz, s az aggodalmam visszajött. Dylan ezt látva, rám mosolygott bíztatva, hogy ne aggódjak, igaza is lett. Háromnegyed órás séta után elértük a házat és megnyugodtam. Beléptünk, majd kiment fát hasogatni, s én az ablakon keresztül néztem, ahogy kezeli a fejszét. Miután felvágott egy adagot, bejött és begyújtott a kandallóba. Miután ezzel megvoltunk, a konyhában nekiálltunk összeütni valami ebédet, s elfogyasztani, amit fõztünk.

A nap további részében beültünk a kocsijába és bementünk a legközelebbi városba egy kis városnézésre, valamint megnéztünk egy filmet a moziban. Nem tudom, hogy miért, de egy romantikus filmet fogott ki. Miután kijöttünk a moziból, azon gondolkodtam, hogy ez most véletlen volt vagy tudatos. Beültünk a kocsiba, s fél órás autóút után már újból a faházban voltunk, amely kihûlt egy kicsit. Megvacsoráztunk, majd mind a ketten elvonultunk aludni a szobáinkba.

Aznap éjjel pokoli álmom volt, üvöltöttem, kapálóztam, s küzdöttem a szabadságomért. Egyszer csak arra ébredtem, hogy csurom víz vagyok, s Dylan ül az ágyamon, aggódó tekintettel. Annyira elszégyelltem magam, hogy elfordultam és elkezdtem sírni.

-Jaran? Mi történt? Rosszat álmodtál?

-Igen, sajnos a legrosszabbat álmodtam. Kérlek, ne haragudj, hogy felébresztettelek.

-Ugyan! Ezért ne kérj bocsánatot! Mindenkivel megesik az ilyen. Gyere, csinálok egy bögre teát, az jól fog esni. Átjössz hozzám aludni? Vagy én jöjjek át? De tudod mit? Ezt majd megbeszéljük a tea mellett.

-Rendben.

Kimentünk a konyhába, s elkészítettük a teát. Majd leültünk az ebédlõasztalhoz. Mély levegõt vettem, s elmondtam, hogy milyen szomorú sorsom volt, s hogy már gyerekként meg voltam bélyegezve, s folyamatos atrocitásoknak voltam kitéve. Elmondtam azt is, hogy a gimnáziumi évek alatt párszor kórházban voltam, mert kezelésekre jártam, s az atrocitások akkor sem maradtak abba. Mire végeztem a történetemmel, láttam, hogy könnyek csordogálnak a szemébõl. Ettõl akkora lelkiismeret furdalásom lett, mint a Taj Mahal. Belekortyoltam a teába, majd mély levegõt vettem, s megszólaltam:

-Kérlek ne haragudj, nem akartalak elszomorítani. S azt sem akartam, hogy sajnáljanak. Ezért döntöttünk úgy az iskolával karöltve, hogy ezt senki nem tudhatja meg, hogy min megyek/mentem akkor keresztül. Van még valami. Szeretnék elnézést kérni, amiért olyan udvariatlan voltam, hogy megcsókoltalak a megérkezésünk után. Tartozom neked egy vallomással. Meleg vagyok, mióta az eszemet tudom. Te voltál az egyik ideálom a gimnáziumban, kérlek, ne haragudj, amiért annyira bámultalak.

Lesütöttem a fejemet, s egyszer csak azt vettem észre, hogy felemeli az államat, majd ad egy csókot. Értetlenül nézhettem, mert egyszer csak elmosolyodott és megsimogatja az arcomat. Majd megszólal.

-Úgy látszik, ez most a vallomások idõszaka lesz. Be kell vallanom valamit.

Sejtelmesen elmosolyodott, majd mély levegõt vett és megszólalt.

-Valahogy éreztem, hogy meleg vagy, s be is jöttél nekem. De tudod, akkoriban elég nagy volt a suliban a klikkesedés és nem tehettem meg, hogy veled mutatkozzam. Azért is volt az, hogy szó nélkül néztem, amikor bántottak. Tudom, bunkó és aljas voltam. Megértem, hogyha haragszol. Azért is mertelek párszor megcsókolni érkezésünk után, mert még érzek valamit. De ha tévedtem, akkor sajnálom.

-Nem, nem tévedtél. Örülök, hogy végre egymásra találtunk. Remélem, hogy ezek után minden jó lesz. Úgy szeretnék valami pozitívumot az életemben.

-Nyugodj meg, minden a legnagyobb rendben lesz. Hogy érzed magad? Átjössz hozzám?

-Szabad? Szívesen átmennék, ha nem zavarok.

-Ha zavarnál, akkor nem ajánlottam volna fel, hogy átjöhetsz.

-Köszönöm, máris megyek.

Ekkor elmosolyodott és végre megtört a jég. Átvittem a cuccaimat hozzá, s elhelyezkedtünk az ágyon. Úgy éreztem, mintha a hetedik mennyországban járnék. Átölelt és gyengéden megcsókolt, majd elkezdte simogatni a testemet, s nem tudtam vagy nem is akartam megállni, hogy ne simogassam én is az õ testét. Elmerültünk a másik kényeztetésében, s megszûnt létezni az idõ. Nem volt senki és semmi. Csak õ volt és én…

A kényeztetés során átfordult, s egyszer csak azzal találtam szembe magam, amirõl annyi éjszakán át álmodtam, s ami addig lányok ezreinek volt a vágya, hogy megkaparinthassák. De most én voltam az a szerencsés, aki élvezhette a látványt. Annyira félénk voltam, hogy elõször csak óvatosan nyitottam ki a számat, s nyaltam meg a nyelvemmel azt a szépséget, ami elõttem meredezett. Ekkor hirtelen belenyomta a farkát a számba, s én elkezdtem a mérettõl fuldokolni. Odaugrott, s sûrû bocsánatkérésekkel tarkítva mondta, hogy nem akart türelmetlen lenni.

Mondtam, hogy semmi gond és folytattam tovább az orális kényeztetését. Kis idõ múlva már teljes méretében meredezett elõttem a farka. Gyengéden lenyomott az ágyra, benedvesítette a fenekem lyukát, majd óvszert húzott a farkára, s azt is benedvesítette. Miután ezzel megvolt, megteremtettük a szemkontaktust és elkezdte benyomni a farkát a fenekembe. Egyszer csak érzem, hogy a golyói a fenekemet csapdossák, ekkor tudatosult bennem, hogy tövig benyomta. Ekkor egy könnycsepp csordult ki a szemembõl, amit elsimított. Majd elkezdett csókolni, hogy enyhüljön a fájdalmam. Pár perccel késõbb a fájdalom eltûnt és az élvezet vette át a helyét. Gyengéden elkezdte a fenekemben mozgatni a farkát, de a nyelveink sem tétlenkedtek.

Olyan nyelvcsatát vívtunk, hogy azt egy profi párbajtõrözõ is megirigyelhette volna. Forrt körülöttünk a levegõ, mind a ketten fürödtünk az izzadságban, s a lepedõ is csurom víz volt alattunk. Fél órával késõbb levegõért kapkodtunk mind a ketten, s tartottunk egy kis szünetet. Majd felvetette, hogy mi lenne, ha máshol és másmilyen pózban folytatnánk? Én benne voltam, ekkor felkapott és az ölében kivitt a nappaliba, ahol elmondta, hogy mire gondol. Tetszett az ötlet, mondtam is neki, hogy ez minden vágyam. Leült a székre, s én beleültem a farkába, ami ugyanolyan kemény volt, mint az elején. Kerestük egymás tekintetét, s mondhatni farkasszemet néztünk, miközben a farkán lovagoltam.

Ismét felvettük a ritmust, s egyre jobban lovagoltam rajta, amikor mondtam neki, hogy én mindjárt elélvezek, akkor õ jobban rákapcsolt, hogy egyszerre lépjünk be a gyönyörök kapuján. Kis idõ múlva elkiáltottam magam, hogy: MOST, és elkezdtem beteríteni a felsõtestét a spermámmal, miközben éreztem, hogy nála is átszakadt a gát, s éppen a farkára húzott óvszert tölti meg a spermájával. Szinte szédültem, annyira jól esett ez nekem. A lábaim is remegtek. Szerettem volna megállítani az idõt, s a karjaiban lenni az idõk végezetéig. Hogy lenyugodjunk, elkezdtük egymást gyengéden simogatni, s közben elnyomott minket az álom…

Másnap délután volt már, amikor arra ébredtem, hogy valaki a homlokomat csókolgatja és gyengéden cirógat. Lassan kinyitottam a szemem, s egy mosolygó angyallal találtam magamat szembe. S ez az angyal megszólított engem azzal a kellemes baritonjával.

-Jó reggelt hercegnõm! Hogy aludtál? S álmodtál valami szépet?

-Igen, a lehetõ legszebbet álmodtam. S az tette még különlegesebbé, hogy te is ott voltál.

-Ohhh, ez igen kedves tõled. Vigyázz, mert elpirulok.

-Nem hiszem én azt. Nem olyan embernek ismerlek téged.

Ekkor mindketten elmosolyodtunk, majd feltápászkodtunk a fotelbõl, ahol az éjszaka hátralévõ részét és a délelõttöt töltöttük. Kinyújtózkodtunk, majd elmentünk tusolni, immáron együtt. Tusolás közben még izgattuk és kényeztettük egymást a vízsugár gyengéd masszírozásának asszisztálásával. Majd egy negyed óra elteltével megtörölköztünk és felöltöztünk. További két gyönyörû nappal toldottuk meg ezt a pár napot, s a szüleink sem voltak dühösek ránk emiatt. Olyan gyönyörûen eltelt ez a két nap és szomorúan vettük tudomásul, hogy elérkezett a búcsú a kis háztól, ahol olyan kellemes idõt töltöttünk. Hazaúton csendben hallgattuk a rádiót, s mindketten azon ábrándoztunk, hogy bárcsak vissza tudnánk pörgetni az idõ kerekét.

Egyszer csak félénken a sebességváltón nyugvó kezére teszem a kezemet, amit õ észrevesz. Majd gyengéden megszorítja, jelezvén, hogy ne féljek, amíg õ mellettem van.

Másfél-két órás autóút után végre hazaérünk, s a szüleim, valamint az õ szülei is ott várnak a ház elõtt. Õ nagyon gálánsan kiveszi az összes csomagomat, majd elõzékenyen felviszi a szobámba, míg én a szüleimet üdvözlöm. Öt perc múlva már én is a szobámban vagyok, s az ajtó becsukása után a karjaiba zár. Mind a ketten azt kívánjuk, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Kis idõ múlva, már együtt mentünk le a nappaliba, ahol a szüleink egész kedvesen bájcsevegtek egymással. Én, mint jó házigazda, megkérdeztem, hogy ki kér kávét, majd elvonultam a konyhába. Dylan azzal az indokkal, hogy segít nekem, kijött velem a konyhába, ahol még loptunk pár forró csókot egymástól. Közben elkészült a kávé és ha nem veszi észre, akkor majdnem kifut és takaríthattunk volna. De a lélekjelenlétének köszönhetõen nem lett nagyobb baj. Szervírozás után mindannyian megkávéztunk és közben beszélgettünk egy jót. Esteledett már, amikor Dylan-ék elmentek. Jó házigazdaként kikísértem, s megígértük egymásnak, hogy tartjuk a kapcsolatot.

Az este folyamán, mikor már mindennel végeztem és a szüleim is az igazak álmát aludták, éppen a közösségi oldalon olvasgattam, amikor kaptam egy üzenetet Dylan-tõl.

„Szia Hercegnõm! Hogy érezted magad?”

„Sziaaaa Hercegem! Istenien! Nem tudom ezt neked elégszer megköszönni!”

„Nincs mit megköszönnöd! Örömmel tettem mindent. Mit gondolsz? Van értelme folytatni ezt? Vagy inkább hagyjuk most abba?”

„Abbahagyni??? Te most viccelsz velem? Én folytatni szeretném! Remélem, hogy te is.”

„Helyes a válasz. Én is pont ugyanerre gondoltam. Jó volt látni, érezni téged és jó volt csókolni azokat a selymes ajkaidat is.”

„Nekem is jó volt megkapni mindazt, amire a lányok ezrei vágytak a suliból és a lelátókról. Ha látták volna, hogy egy fiúval és az iskola örök vesztesével szexelsz, akkor tuti, hogy engem megkínoztak volna.”

„Senki nem kínzott volna meg senkit. Berobbantam volna, mint Superman és megmentettelek volna. S ezt olyan komolyan mondom, amilyen komolyan csak lehet.”

„Ne mondj ilyet, mert elpirulok. Nem mellesleg megnéztelek volna Superman jelmezben. Biztos tökéletesen áll rajtad, mint minden.”

„Van is errõl egy képem! Elküldjem neked?”

„Most szórakozol velem?”

„Nem, egyáltalán nem szórakozom!”

„Jaran?”

„Jaran, ott vagy még?”

„Igen, itt vagyok még.”

„Azt hittem, hogy elájultál. Már kezdtem érted aggódni.”

„Nincs semmi baj. Minden a legnagyobb rendben.”

„Lassan elvonulok aludni. Jó éjt Hercegnõm… Akarom mondani: Jaran!”

„Én is kezdek ásítozni. Jó éjt Hercegem… Akarom mondani: Dylan.”

Ekkor kikapcsoltuk a gépet és elvonultunk a saját ágyunkban. Mielõtt elaludtam volna, még egy kicsit felnéztem a szobám plafonjára és azon álmodoztam, hogy milyen jó is lenne együtt élni valakivel. S ha esetleg az a valaki Dylan lenne, az lenne az életem csúcspontja. Nem érdekelne senki és semmi, mert itt lenne mellettem az én Supermanem, aki megvéd engem. Miközben, ezen a dolgon filozofáltam, szépen lassan elnyomott az álom. S miközben az álmomban jártam, az arcomra békés, boldog mosoly ült ki, amit lehetetlen volt levakarni onnan.

Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó