Hogyan lettem egy cigány ribanca
Bemutatkozással kezdeném.....Sanyii vagyok, magyar gyerek. Barna a hajam, rövid és zöld a szemem színe, 170cm és 60kg vagyok, sportos a testalkatom....kockahas meg minden. Eléggé kapós vagyok a srácok körében, meg persze szegény lányoknál is, de õk hidegen hagynak. Mindig azt szoktam mondani hogy "meghagyom õket a heteróknak ;)" amire persze kicsit csalódottan reagálnak, na de ennyi elég is róluk.
A történetem pontosan másfél hónapja indult, a suli befejezésekor. Nyári munkám szinte rögtön megkezdõdött, a helyi kisebbségi önkormányzatnál. Édesanyám ugyanis ott dolgozik(nem, nem roma), így protekcióval indultam. Nem volt ismeretlen a szitu, mert sokszor bejártam hozzá suli után meg hosszabb szünetekben. Egyszóval a hely meg az ott lévõ, dolgozó embereket ismertem már.
Az egyik roma képviselõ asszonynak két fia is szokott bemenni az anyjához mint ahogyan én vagy más. Egyik 20 (Csire) a másik 17 (Zoli), de a story szempontjából Csire a lényeg......Oláh cigány, tehát barna bõrû. Vonásait tekintve masculin, szögletes áll, nagy orr, rövid haj fekete szemek és szép kiugró, nagy ádámcsutka. Testalkatra az a tipikus kigyúrt cigó.....tetkó a mellén, pipaszár lábak mert csak felsõtestre gyúr (de az szívdöglesztõ), szép vastag ujjak. Sokszor vertem már ki arra gondolva hogy meglovagolom....de....nem hittem hogy ez be fog teljesülni bármikor is.....pláne nem így :/
Tehát a "munkám" az hogy segítsek a karbantartónak aki...hát maradjunk annyiban hogy õ már csak rutinból dolgozik :) Ez pakolást és takarítást jelent hivatalosan 8 órában. Az irodaházban nagy pince és hosszú alaksorok vannak, tatarozni, pakolászni, le és fel kell hozni, vinni dolgokat. Sokszor kivertem már ott lent elõzõ évben. Van egy raktárnak használt dohos pince.....szerszámokat tárolnak ott, kukákat meg egy öreg mosógépet (utóbbit franc tudja miért) Másfél hónappal ezelõtt éppen oda tartottam mert Józsibá(karbantartónk) leküldött, hogy hozzam fel az összes ott maradt szerszámot mert kell a munkásoknak. Na most gereblyékrõl, ásókról, lombseprûkrõl meg lapátokról beszélünk. Tehát legalább 4-5 forduló és még elõ is kell bányászni mert naná, hogy a helyiség leges legvégében vannak eltemetve :/
reakcióm:
- Faszom!
Tehát elindultam mire Csirével találkoztam lefelé menet.
Köszöntem -Hali :)
õ: -hmrmm (valamiért alig nyitja ki a száját)
Megjegyeztem magamban, hogy egy szerencséd van hogy baromi szexi vagy.....
majd lépcsõn leérve tovább mentem és munkához láttam. Vagy kemény 10 percet bíbelõdtem mire farkam lüktetni kezdett én meg engedelmeskedtem neki :) A mosógépnek támaszkodtam balommal és elkezdtem verni a farkam. nadrágomat bokáig letoltam kicsit berogyasztottam és úgy fantáziáltam Csirérõl. Idõnként megálltam és füleltem, mert neszezést hallottam....biztos megint patkányok! Gondoltam, mert volt már többször is rágcsálóirtás az épületben és egyszer egy akkra dögöt is láttam ami már inkább egy kisebb macska lehetett volna.
Nem sikerült elsülnöm mert vaku villant és a jellegzetes kattanó hang hallatszott. Hirtelen megfordultam és majdnem elájultam ijedtemben. Csire állt ott, vigyorgott, telója a kezében és csak ennyit mondott:
- ez nem semmi! mellé kb ördögien vigyorgott...
- kérlek ne.....itt elcsuklott a hangom.....ne mutasd meg senkinek!
- Asszem most meg fogsz tenni pár dolgot nekem! -mondta õ-
- Bármit! -mondtam-
Ekkor odasétált én meg közben próbáltam elcsomagolni lüktetõ farkam ami persze még mindig állt. Miközben jött felém olyan sátáni vigyora volt hogy végig ment rajtam egy hõhullám, remegtek a lábaim és dadogni kezdtem. Szédültem.....valszeg a vérnyomásom a padló alatt lehetett és sztem fehérebb voltam mint a fal.
- Mit akarsz? - kérdeztem dadogva-
- Nem kell beszarni! -mondta- nem bántalak!
Közben én nekidõltem a mosógépnek és két kezem magam mellett támasztottam magam hogy el ne dõljek. Mikor odaért bal kezét a nyakamra rakta, hogy az ujjai a tarkómon voltak, a hüvelykujja meg az állkapcsom és a fülem között. Tenyere forró volt és puha, ahogy a nyakamon pihent. Mélyen a szemembe nézett....kicsit le kellett hajtania a fejét ehhez mert nagyjából egy fejjel volt magasabb tõlem....ha saccolnom kéne azt mondanám 180cm és kb 80kg lehet.
Elvesztem azokban a fekete szemekben...szaporán vettem a levegõt....úgy éreztem mintha nem lenne elég belõle ebben a dohos lukban! Éreztem a kölnijét...vagy aftershave....vagy a tököm tudja mit ken/használ magára.....nem tetszett....erõs szúrós szagú volt. Lehelete mentolos volt és most elõször láttam a fogait a mosolya miatt.
- fordulj meg! -mondta-
Ebben a pillanatban pontosan tudtam mi fog következni....nem voltak illúzióim.
Megfordultam, féltem. Nem akartam hogy megtörténjen. A fantázia egy dolog, de hogy egy kancigány megbasszon egy pincében......hát azért ez nem szerepelt a bakancslistámon :/
Bal kezét most már a bal vállamon tartotta, jobbjával vissza helyezte a nadrágomat a bokámra. Közben teljesen hozzám simult, éreztem a farkát....kemény volt és lüktetett. Én pánikszerûen lihegtem, mire õ bal kezét a jobb mellizmomon állította meg és szabad kezével a sliccét húzta le. Tarkómba lihegett...lehelete forró volt és izgató is egyben. Most már forró farka a fenekemnek feszült és kicsit összekente a végébõl gyöngyözõ elõváladék.
- Nyugi. - mondta mikor lábam már annyira remegett hogy állni alig bírtam -
- kérlek ne! - csak ennyit tudtam kinyögni és ezt is elhaló hangon ami majdnem sírás lett.
- Ez tetszeni fog! - mondta és lehajolt hogy kibújtassa az egyik lábam a nadrágomból. Visszafelé nyelvével végig nyalta a lukamat. Forró nyelve kampó szerûen kunkorodott mikor a felegyenesedéssel egybekötött nyalást véghez vitte.
Görcsösen markoltam, kapaszkodtam a mosógépbe, mikor Csire lejjebb ereszkedett, hogy belém hatoljon. Ez nem ment egyszerûen mert szerintem van vagy 19-20 cm és legalább 7 cm vastag és nincs körülmetélve.
- Lazíts! - utasított mikor hiába próbálta berakni. Lukam teljesen tocsogott az elõváladékában.....tudtam hogy idõ után belém fog tudni hatolni....ha engedem ha nem, így megpróbáltam lazítani amennyire csak tudtam.
Közben õ ritmusosan de lassan mozgatta a csípõjét.
Nem voltam szûz....14 évesen már szexeltem, sõt....kifejezetten megdicsért minden partnerem, hogy milyen gyorsan tágulok.
Úgy látszik ez nem érvényes mikor az ember a görcsös félelem rabja.
pár perc és már bennem volt a makkja.....elöntött a forróság.....ösztönösen feljebb emeltem a fenekemet. Fájdalom és kéj öntött el. Minden egyes lassú lökéssel beljebb és beljebb hatolt a testembe és minden egyes alkalommal egészen a makkja végéig húzta kifelé. Éppen hogy csak nem jött ki belõlem.
Már én is felvettem a ritmust mikor egy határozott mozdulattal bevágta.....érdekes hogy az nem fájt.....addigra már síkos volt a farka rendesen és én meg kitágultam amennyire csak kell.
Bal karját most az én bal karom alatt a mosógépre tette, jobbját meg a fenekem/csípõmre helyezte. Annyira nekem feszült hogy azt hittem "felkúr" a mosógépre. Fejét a vállamra hajtotta és úgy erõszakolt meg.
Most is meglepõdök magamon......de a szaggatott nyögéseimen kívül nem hagyta el hangosabb hang a számat. Elementáris érzés volt õt magamban érezni....azt hittem majd szét repedek, de teljesen kitöltött belülrõl. A gyorsuló ütembõl és a lihegésének szaporaságából reméltem hogy már közel lehet. Akkor átvillant az agyamon hogy kb fél perc és egy kancigány fogja teleélvezni a seggemet és én nem tehetek ez ellen semmit sem!!
Megint jött volna a pánik ha nem kezdett volna hirtelen lassítani. Ekkor éreztem hogy olyan kemény a farka hogy mindjárt eldurran. Letelt az a kis idõ, az utolsõ lökés ami már olyan mélyre ment hogy azt hittem én is elsülök.....minden izma megfeszült és én elemelkedtem kicsit a talajtól....szabályosan lábujjhegyen álltam miközben õ egy hörgést hallatott és csak pulzált bennem....rengeteg anyag lehetett benne mert elég sokáig pumpálta belém.
Én nem élveztem el de rengeteg elõváladék csurgott belõlem.
Határozottan hátralépett ezzel kirántva a már félpuha farkát és vele együtt jó sok gecit is. Én ráborultam a mosógépre és éreztem ahogy a combomon csurog egy kevés anyag. Megszégyenülve és megalázva éreztem magam.....de egyúttal élveztem is. Hátranéztem mire õ megint vakuzott egyet.
most már fényképe volt arról is hogy folyik belõlem a cucc és még az arcom is látszik.
Kifújta magát, vigyorgott megint. Zsebkendõvel megtörölte a farkát majd kifelé menet mondta hogy:
- Holnap találkozunk. - mondta és kacsintott egyet -
Nem bírtam ki....megfogtam a farkam és kb 2-3 rántás és lelõttem az egyik dobozt ami lent volt.
Én is rendbe raktam magam és vissza mentem.....el kellett szívnom egy cigit!
Józsibá is kint bagózott.....rezignáltan kérdezte hogy sikerrel jártam-e?
nem tudtam mit mondani hirtelen így csak ez jött ki a számon
- megint vannak patkányok. - hazudtam
Az öreg felröhögött - és megint kergetted õket?! - a röhögése köhögésbe ment át
Cigi után bementem a mosdóba és mintha egy csapot nyitottak volna meg......elkezdtem bõgni mint egy csecsemõ.....magzatpózba roskadtam a WC mellett és kezembe temettem az arcom.
Másnap tudtam ugyan ez lesz majd.....de nem 2 napig nem volt semmi pedig bent is volt Csire az anyjánál....természetesen igyekeztem kerülni õt.
Harmadnap mikor már jobban voltam, odajött hozzám hogy találkozunk lent!
Megfordult velem a világ.....ne!! Már megint!!!
lementünk....letolta a gatyáját
- Szopj le! - mondta - De rendesen!
félig merev farkát elkezdtem szopni......gyönyörû farka van.....rózsaszín makkja és sötétbarna, eres törzse van és nagyon nagy golyói. Szépen és gondosan nyírt szõrzet és még az illata is jó volt.....kapásból beizgultam!
nagyon elkezdtem élvezni, õ meg hosszan nyögött nagyokat......nyalogattam a makkot forgattam a számban és megpróbáltam addig lenyomni a torkomba amíg csak tudom
utóbbinál nagyokat nyögött....kb 5 perc lehetett és elsült a számba.....rossz ízû volt a gecije és tényleg rengeteg volt neki!!
Ki akartam köpni de õ rám szolt hogy nyeljem le! Azt hittem odahányok rögtön...
megtörölte magát és mondta hogy jó volt.....majd holnap találkozunk! Megint kacsintott és elsétált. Én meg megint ott lettem hagyva....térden állva....kihasználva.
ez így megy azóta is......egy héten legalább 3x megdug......azóta már könnyebben viselem a farkát.....szerintem tágultam. De ami meglepõ és amit néhány alkalommal ezelõtt vettem észre, csak nem hittem el, hogy egyre szenvedélyesebb.
Simogatott mielõtt belém hatolt, adott zsebkendõt hogy törölközzek meg, ujjával tágított kicsit elõtte meg ehhez hasonló dolgok.
Az apropó amit a történetem elején említettem és amiért ezt most mind leírtam, az a múltkori alkalom volt. Mikor a falnak döntve tövig nyomta és belém élvezett, (egyrészrõl figyelt arra hogy tudjam magamnak verni én is) beleborzongtam mert ahogyan a vállamon pihentette a fejét, mielõtt kiszállt belõlem.....adott egy puszit a nyakamra.
Egy apró kis puszi volt csak....de beleborzongtam. Végig remegett a testem és nem mertem a szemébe nézni.
Megtörölte magát, majd azt mondta hogy:
- Bocs....csak egy van. - zsebkendõ-
Odalépett és ami össze volt hajtogatva egy határozott mozdulattal kitörölte a seggem.
Tudom kicsit zagyvaságokat írok....de úgy érzem már nem csak baszunk.....egyre inkább a szeretkezés felé haladunk.
Már önszántamból megyek a pincébe és várom hogy a magáévá tegyen. Ma is ez volt, de a puszi után ugyan úgy ment el mint szokott...pár szûk szó és ennyi.
Egyedül az a puszi meg a fenekem kitörlése volt ami nagyon meglepett.
Ha szeretnétek majd megírom hogy hogyan lesz tovább....
Sztorinet 18+
XXX csajok
Pornó sztorik
Magyar pornó
Pornó sztori címkék
strand Katonas Vad gyerek Farkam
s/m erd Hárm Kezd Terror
mûpénisz Bdsm n?vér beöltöz Két jóbarát kielégítik egymást
A horgász kaland szádba húgyozok has Celeb 9 éves
Szextörténetek
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
Az első homo szexem
Két találkozás
Az egész életem megváltozott
Perverzek éjszakája
Jóapa x Köcsögati - Masszázs
Marad a mûpéniszem
Fiúk a negyedből
A perverz énem
Hármas fiús kaland
Szûzen kezdtem az anál szexet
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF
Ez a weboldal pornográf anyagokat tartalmaz. Ha nem múltál még el 18 éves, hagyd el az oldalt most.
Az itt megjelent szex történetek, írások kiktalált sztorik, csupán a fantázia művei.Történetek listája
Új xxx sztorik
Nem számítottam rá, hogy ilyen jó vagy és így bírod, ha egy bika felöklel
Az öreg és Öcsi széles vigyorral nézték ahogy szét vagyok baszva
Szülinapi hokipoki
A nudista gayszex
Patrik meleg kalandja
Fiúk egymás közt - szopás baszás,stb
A Formás fasz
A perverz énem
Szex a családban
Nem kell ide lány, ketten is elegek vagyunk
Kéjrúdas játékok
A különleges találkozó
Az első egy fiúval
A lerobbant motor
Csabi és én 2.
Szextörténet ajánló
Az első homo szexem
Két találkozás
Az egész életem megváltozott
Perverzek éjszakája
Jóapa x Köcsögati - Masszázs
Marad a mûpéniszem
Fiúk a negyedből
A perverz énem
Hármas fiús kaland
Szûzen kezdtem az anál szexet
Ingyenes szexoldalak:
Meztelen sztárok
BBWpornó
Celeb 18+
30,40+ Milfek
XXX nagyik
Szex történetek
Pornó GIF